2012. február 7., kedd

1. fejezet ~ Napi edzés

Íme meghoztam az első részt. Nem valami hosszú de bevezetőnek szerintem éppen elég. Remélem tetszeni fog. Sok-sok komit várok hozzá! ;)


Álmok.
Csak egy szó, de valakinek mindent jelent. Sokan mondják: Az álmok csak a képzelet szüleményei. Nem válnak valóra. De vajon tudják hogy mit jelent pontosan? A legtöbb embernek nincsenek álmai és akiknek van azok gazdagabbak egy érzéssel. Vajon kinek mi lehet az álma? Egy kisgyereknek akár a felnőtté válás is lehet egy álom. De belegondolhatunk ez előbb utóbb úgyis teljesül.
Ott vannak a fiatalok és felnőttek álmai. Azok nem mindig teljesülnek, leginkább csak akkor ha küzdenek értük. De vajon megérik a küzdelmet?
Az én álmomért már öt éves korom óta küzdöm, eddig mindent elértem amit szerettem volna, de mi van akkor ha tovább álmodom mindezt. Ha új álmokat szövök, új kalandokat akarok átélni és más embereket megismerni. Azokért ismételten küzdenünk kell, főleg ha el akarjuk élni a célunkat. Az álmaim leginkább a tánchoz kapcsolódnak, a kitűzött célom pedig hogy egész Európa láthasson táncolni.

Tudjátok milyen felhőtlen érzés mikor a zenével összhangban mozog a testetek? És azt hogy a zene magával ragad, valamint mindent elfelejtet?
Én érzem, méghozzá minden egyes hétköznap délután amíg eddzünk. A mai edzésen elpróbáltuk négyszer a teljes koreográfiát, persze mint mindig kihagytuk a szaltót, mert az edző szerint túl veszélyes. Otthon legalább tízszer megcsináltam, mind annyiszor sikerült is.
Éppen megtettük az utolsó tánclépéseket majd vége lett a zenének és ezzel együtt a próbának is.
-          Ez az emberek! Mára végeztünk. – halottam az edző hangját magam mögött. Felpattantam és kirohantam az öltözőbe Samantával együtt.

Samanta a legjobb barátnőm, akivel mindent megoszthatok. Őt is az álmaimnak köszönhetem, mivel az első táncórámon ismerkedtünk meg. Akkor még együtt bénáztuk végig az órát, most már együtt egy csapatban táncolunk. Egy iskolába jártunk általánosban és most a középiskolát is együtt fogjuk befejezni.
Mivel nyár van több időnk jut a táncra és az álmainkra. Igazából neki is ugyan az az álma, mint nekem. Remélem együtt mindent sikerül megvalósítanunk. Amit eddig el akartunk érni azt el is értük. Ha összefogunk mindenre képesek vagyunk, ezt bizonyítva azzal hogy Országos Első helyezett lettünk két éve.
-          Mit csinálunk a hétvégén? – érdeklődött Samanta nagy csillogó szemekkel már az öltözőben.
-          Hát nem is tudom…még csak kedd van. – mondtam elgondolkodva miközben felvettem a topomat. – De ha van valami ötleted akkor ki vele.
-          Fogalmam sincs, de majd kitalálok valamit! – újságolta nagy vigyorral mire elnevettem magam.
-          Rendben. Majd időben szólj. – igyekeztem komolyabb arcot vágni, de nem sikerült, a mosoly még mindig kint ült az arcomon.

Negyed órával később kijöttünk a táncklubból és a nyári délután verőfényében találtuk magunkat. Úgy döntöttünk eszünk egy fagyit mielőtt hazamegyünk, azért mert nagyon kimelegedtünk. Elindultunk a közeli fagyizóba és kértünk két karamellás fagylaltot. Miközben lassan megettük a buszmegálló felé vettük az irányt, valamint beszélgettünk a szaltóról:
-          Miért mondja azt mindenki a szaltóról hogy nem állok készen rá? – néztem érdeklődve a megálló padján ülve Samantára.
-          Mert nem állsz készen.  – hangzott a válasz ugyan úgy.
-          De Sam én már megcsináltam otthon tízszer. – erősködtem tovább.
-          Igazából nem tudom, valószínűleg féltenek. Én is féltelek, ez mindenkinek nagyon veszélyes. Én például nem merném megcsinálni. – fogalmazta meg gondolatait felállva, mert a kanyarban meglátta a buszomat – Itt a buszod.
-          Rendben. – felálltam és szorosan átöleltem – Szia!
-          Szia!

Felszálltam a buszra és pont volt üres hely, leültem. A gondolataim kalandozni kezdtek.
Az új álmom a szaltó lenne? Nagyon szeretném belerakni egy koreográfiába, de nem akarják megengedni. Ez az álom vajon valóra válhat? Olyan jó lenne ha Európa előtt megcsinálhatnám a szaltót. De lehet hogy ez csak álom marad. Hiába a könyörgés, sokszor próbáltam már akkor sem engedik meg.
Lassan beértem a busszal a megállóba és leszálltam. Nem messze laktam a megállótól így két perc alatt hazaértem. Beléptem a bejárati ajtón és megéreztem az otthon édes illatát. Ledobtam a lábamról a fehér hosszú szárú tornacipőmet és felrohantam a szobámba.

3 megjegyzés:

  1. Szia!Persze benne vagyok a cserében!Nagyon jól irsz ;)
    Ui:Ha van kedved gyere hozzám is és ha tetszik komizhatnál is :) ♥♥
    Puszii:Betty ♥

    VálaszTörlés
  2. Szerintem nagyon szépen írsz!Ne hagyd abba!És küzdj az álmaidért!!! :)

    VálaszTörlés
  3. Szia ! Nagyon jól írsz . Könyvet írni nem könnyű és te megoldottad.

    VálaszTörlés