2013. október 5., szombat

58. fejezet ~ Crashed on the dancefloor

Sziasztok!
Itt vagyok, megérkeztem ismét a következő fejezettel, ami  már nagyon a végén van. Bizony, nagyon! Ezért is szeretnék valami visszajelzést kapni a történetről vagy az adott részről. Azért látom már aktivizáltátok magatokat a kommenteknél, aminek nagyon is örülök és mindkettőre válaszoltam.:) Azonban az "elolvastamok" száma igen lecsökkent. Tényleg kíváncsi vagyok rátok, ha egy mondat, akkor egy mondat, de igenis érdekel.:) Szóval hajrá, és lepjetek meg.;)♥
Most pedig nem húzom az időt, olvassátok az eseményekben gazdag 58. fejezetet!
Kellemes olvasást!:)
Bonie


/Eric – május 11. csütörtök/

Amikor tegnap megérkeztünk a repülővel Finnországba, kellemesen ragyogott a nap, bár az idő még elég enyhe volt tavaszhoz és a korai napszakhoz képest. Az utunk egyenesen a szállodába vezetett, meg akartuk ragadni a pihenés összes lehetőségét. A turné már javában zajlott, és este is várt rám egy koncert. Az elegáns szállodába megérkezve nagyon felvidultam a gondolattól, miszerint Tomas, a menedzserem és a két jómadár táncosom távolabb kapott szobát. Egy hónapon keresztül mindennap ott voltak a nyakamban, most pedig végre van egy kis szusszanásnyi időm nélkülük.  Nagyon bírom őket, de egy kis nyugalom nem árt. Végül is csak pár óra, mert utána hangpróba vette kezdetét. Közben a gondolataim Jane körül jártak, hisz keveset láttam, csak a koncertsorozat előtt. Ekkor voltak az előre hozott vizsgái, a végzős év vége bonyolult lett volna az Eurovízió mellett.

*A rengeteg könyvek fölött töltött óra után, megbeszélték az iskola vezetésével, hogy előbb tehessék le a vizsgáikat. A tánc begyakorlása előtt nagy mennyiségű időt szántak arra, hogy mindent meg tudjanak tanulni vagy épp bemagolni. Nem mentek ki a hétvégén, nem figyeltek oda a kis dolgokra, sőt ránk sem, csak a cél lebegett a szemük előtt. Ennek köszönhetően a múlt héten meg tudták oldani az írásbelit, bár az eredményt, majd a maival összesítik. Csak aztán árulják el a hónap végén.
Talán ezért is voltunk annyira idegesek az iskola aulájában Daniellel. Délután lévén már csak kevesen lézengtek az épületben, mi pedig a két vizsgázó lánynak szurkoltunk a folyosói kis széken ülve. Én azonban nem bírtam, felálltam, s fel-alá kezdtem járkálni. Dani idegesen figyelte a mozdulataim, talán zavarta, de inkább nem szólt, mert látta így könnyebben leveztetem ezt a feszültséget. Ha én ilyen állapotban voltam, bele se merek gondolni a csajok helyzetébe. Bár a sajátomra visszaemlékezve, az sem volt ennyire vészes nap. Nem értem. Lehet az a baj, kint a teremből a várakozás idegőrlő, nekik talán fel sem tűnik annyira. Rengeteg perccel később ismét leültem, már nem is néztem a karórámra, csak az ajtót vizslattam. Egyszer csak kicsapódott, Samanta és Jane csengő hangja lett hallható. Elköszönhettek a tanáraiktól, mi pedig azonnal felpattanva mentünk eléjük. A csapat vizsgáztató eltűnt a látótérből, én pedig kérdőn néztem.
- Szerintünk jól sikerült! – felelte Jane vigyorogva, majd a nyakamba ugrott, így én teljesen megkönnyebbültem, és gondolom ő is.
- Viszont az eredményt majd az Eurovízió után tudjuk meg biztosra. – világított a tényre Sam. Mind bólintottunk, s vidám arckifejezéssel hagytuk el az iskolát. Azonnal küldtünk egy üzenetet Mollynak, miszerint minden rendben ment.*

Ma pedig felébredve belegondoltam, hogy délután lesz még egy rádiós interjúm itt a finneknél. Ezért egy gyors felfrissítő zuhany után, felvettem valami tűrhető ruhadarabot, mivel Linda a stylistom nem kísért el, remélem rendben lesz. Beálltam a tükör elé, fintorogtam egyet, majd a hajam szinte szálanként kezdtem állítgatni, hogy tökéletes legyen.

/Jane/

Amint kinyitottam a szemem a dán főváros szállodájában eszembe jutott, milyen messze is vagyok Erictől. Már egy ideje turnézik, de most már egy hete itt vagyok Dániában, így egészen keveset beszéltünk, a rengeteg elfoglaltságunk miatt. Sajnos az elődöntőn nem tudott jelen lenni, de megbeszéltük, hogy a holnaputáni Eurovízió fináléra már itt lesz velem. Bizony bejutottunk a legjobbak közé, ami magában is egy nagy eredmény. Egyáltalán nem féltünk a nagyobb színpadon, a rengeteg ember előtt. Bár tudtuk, hogy a döntőt sokkal nagyobb nézettség fogja jellemezni. Ezért is reménykedtünk a továbbjutásban. És megtörtént, így egy hatalmas bulival koronáztuk meg azt az éjszakát a csapattal. Másnap pedig kezdődtek ismét a kemény próbák a döntőre. Lisa a koreográfusunk is velünk tartott a helyszínre, és én eldöntöttem valamit. Valamit, ami nagyon fontos nekem, főleg egész európa, és más országok előtt. A szaltó. Megbeszéltem mindenkivel, hogy én ezt meg szeretném csinálni a produkcióban. Félve ugyan, de mindenki rábólintott.
Mivel elég későre járt az idő, fél tízkor már próba van, felkaptam magamra valami kényelmes ruhát, a tánccipőm, összekötöttem a hajam. Fogtam a VIP kártyám, a nyakamba aggattam, magamhoz vettem egy almát reggelire, valamint egy üveg buborékmentes vizet. Lent találkoztam a Samantával és Lisával, indulhattunk az arénába. Molly csak a későbbiekben érkezik meg. Mi a plusz elem, a szaltó miatt gyakorolunk többet. Hiába csinálom csak én, mindennek klappolnia kell. Beérve a berendezett helyszínre ledobtuk a táskáinkat az első sorokban lévő nézői székekre, aztán kezdődhetett is a móka. Felsiettünk a magas porondra, Lis pedig árgus szemekkel figyelte minden mozdulatunk, miután elindult a zene. Teljesen jól ment, azonban a koreográfus mindig talál pici csúnyaságokat, ezért leállította a zenét, s elmagyarázta a hibát. Sam és én bólintottunk, aztán még egyszer eltáncoltuk az egészet.  Eddig mindig jól ment a szaltó, szóval nem aggódtam, rajtam kívül mindenki egyetértett ezzel. A tanár a végén elégedetten bólintott egyet, végül elkiáltotta magát.
-    Szünet! Húsz perc múlva folytatjuk. Még kétszer elpróbáljuk. – vigyorgott, majd eltűnt az ülések között.
-    Elmegyek az automatához. – mutatott barátnőm a bejárat felé. Óvatosan bólintottam, aztán lesétáltunk a lépcsőn.

Picit fáradtan váltam le barátnőmtől, majd a táskámhoz sétáltam. Felvettem az ásványvizet, belékortyoltam, ami elmulasztotta szomjúságom. Valami zenélést hallottam, ezért körbenéztem, de ebben a nagy teremben fogalmam sem volt honnan jön. Amikor le akartam tenni az műanyag üveget, észrevettem Lisa telefonja adja ki a hangot. Körbenéztem, de nem láttam sehol, ezért gondoltam felveszem. Benyomtam a fogadás billentyűt, s próbáltam a figyelmem a beszélőre irányítani, ám ekkor nagy meglepetésben lett részem.
-    Lisa, tudom, rengeteg dolgod van, de muszáj segítened. Egy szám nagyon kellene a stockholmi tánciskolából. – magyarázta a srác, én csak pislogni tudtam.
-    Nem Lisa vagyok, ő most eltűnt valamerre, de szólok neki, hogy mindenképpen hívjon vissza. – zártam volna le a Matt-el való beszélgetést. Ugyanis egy dolog, hogy megbocsátottam, de attól még nem leszünk jóban.
-    Jane, te vagy az? – hangzott a kérdés a vonal másik oldaláról. Válaszoltam valami "aha" félét, de lerázni jobban akartam. – Nem is beszéltünk az eset óta.
-    Ami azt illeti, nem is találkoztunk. – mondtam, s csak aztán gondoltam bele a dolgokba. Elvileg együtt dolgoztunk, akkor miért is nem futottunk soha össze?
-    Erről ne velem beszélj, de látom a barátod nem árulkodott. – beszélt számomra rejtélyekben. Mire célozhat ezzel? Valamit nem mondott el Eric? Vagy megint kamuzik?
-    Miről beszélsz? – emelkedett meg a hangszínem, a szemöldököm pedig ösztönösen összehúztam.
-    Inkább hagyjuk, majd visszahívom később Lisa-t. – terelte a témát, azonban ezzel nem úszhatta meg, ha egyszer belekezdett.
-    Várj csak, mesélj! – váltott hangom igen ellentmondást nem tűrőre.
A vonal másik végén pedig egy hatalmas sóhaj fogadott. Aztán belekezdett a mondandójába.
*Az eset utáni nap délután bent voltam a táncteremben. Kora délután végeztem, s amikor kifelé jöttem, egy igen csak dühös szempárral találkoztam. Saade mérges tekintete, eléggé fojtogatott magában is, azonban tudtam, hogy ez jogos. Minden oka megvolt haragudni és persze neked is. Ekkor oda jött, s hát megtapasztaltam a jobb öklét, ami fájt, nem csak az arcomnak. Csak ennyit mondott: "Remélem megtanultad, hogy nem fenyegetőzünk nőkkel! És hallottam, hogy Tamyval beszélgettél. Szerintem őt is hagyd békén, valamint Jane életéből is jobb lenne, ha eltűnnél." Hitetlenül néztem rá, de ő csak szúrt tovább a szemeivel, hiába kértem bocsánatot, leszögezte, nem dolgozhatok itt. Különben elmondja az egészet Logannak, és elintézi, hogy táncosi munkát ne kapjak errefelé. Az ígéretemet félig meg is tartottam, mert ugyan kerestem máshol munkát Logan legnagyobb meglepetésére, így elkerülve téged, bár hozzáteszem, nem tettem volna semmit, csak sűrűn bocsánatot kértem volna. Viszont Tamyval folyamatosan találkozgatunk, mindkettőnket vonzza a másik.*
Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, hisz a barátom, mondta, megértette, és befejezte ezt az ügyet. Meg is ígérte, senki képét nem veri be. Mindezt eltitkolta, bár nem mondom, hogy Matt nem érdemelte meg. Végül muszáj volt szólásra nyitnom a számat, ugyanis a srác a vonalban sűrűn szólongatni kezdett, itt vagyok-e még.
-    Köszönöm, hogy elmondtad. – merültem gondolataimba – Itt jön Lisa, átadlak neki.
Végül a készüléket egy mondattal átpasszoltam a tanárnak, én pedig zavartan leültem az egyik székre. 

Viszonylag hamar befejezték a telefonbeszélgetést, így a következő üvöltés nekünk szólt.
-    Lányok álljatok vissza! Folytatjuk. – tapsolt kettőt nyomatékosítva az utasítást.
Mély lélegzetvétel közepette álltam fel, majd felsiettem a színpadra. Beálltunk, a zenét pedig azonnal elindították. Molly időközben feltűnt az ajtóban, ott megállt, s minket figyelt a távolból. Hiába volt tánc, most valahogy nem tudtam kizárni a külvilágot. Az agyam folyamatosan pörgött, akárcsak egy fogaskerék. Az összes izgalom kijött rajtam, Ericre is gondoltam, miért is tehette. Biztosan nyomós oka volt rá, holnapután megkérdezhetem. Össze-vissza ugráltam a gondolataimban, míg el nem érkezett a szaltó ideje. Zavartan lépkedtem párat végül megpróbáltam korrigálni az elvétett lépést, de már nem lehetett. A levegőben pördültem, tudtam, elszámoltam magam, és csak reménykedhettem, jól jön ki. A pillanat törtrésze alatt azonban kiderült ez sehogy sem lesz jó, én pedig kétségbe estem. Remegve vártam az esést, a szívem felgyorsult az ijedtségtől. Nagy robajjal a földre érkeztem, s csak a nevem kiáltását hallottam minden felől. A fájdalmat éreztem, s végül minden elsötétült.

/Samanta/

A színpad közepén fekvő lányt látva, csak a nevét tudtam kiáltani, aztán hirtelen a szám elé kaptam a kezem. Szörnyen megijedtem, a lábam remegett, s a sírás kezdett fojtogatni. Az akaratom erősebbnek bizonyult, így mellé siettem, hogy meggyőződhessek mi is történt. Eközben Lisa ijedt tekintettel kelt fel a székből, végül idegesen felsietett a lépcsőn. Az ajtóból is hallottam Molly kétségbe esett kiabálását, ahogy Jane-t szólongatta. Rohanni kezdett a lépcsőn, le az ülések közötti úton.
-    Valaki hívjon mentőt! – ordítottam riadtan, mielőtt teljesen rám tört a sírás.
-    Ne mozdítsuk meg, lehet komoly baja esett! – utasított higgadtságot erőltetve magára a tanár.
Mindeközben Molly is megérkezett, reszketve figyelte az eseményeket, és felsegített engem, én pedig rögtön a nyakába kapaszkodtam. Hátat fordítva is láttam az eszméletlen lányt a lelki szemeim előtt, félve az énekesnő felsőjébe kapaszkodtam. A levegőt a sírástól kapkodva és egyenetlenül vettem. Ő is hasonló állapotban volt, de mégis próbált kedves szavakkal csitítgatni. Idő közben megjelentek a mentősök, a lányt felfektették a hordágyra, majd a mentőautó felé siettek vele.
Fél órával később a kórházban, a kezemben egy pohár forró teával álltam. Kicsit megnyugodtam bár a zaklatottság nem tűnt el. Az orvos kijött a kórteremből, de csak annyit tudott mondani, hogy Jane jól van, mert sietnie kellett. Viszont hozzátette, nemsokára visszajön és teljes körű tájékoztatást tart. Így még jobban megnyugodtam, és mind elindultunk Jane szobája felé. Ő csak feküdt az ágyon, nem volt eszméleténél. Közelebb mentem hozzá, végigsimítottam a homlokán, s remegve hátra léptem. Tudtam nem lehet már nagy gond, szóval jeleztem a többieknek, hogy szólok Danielnek, aki nemsoká leszáll a repülőről, valamint Ericnek és Jane mamájának. A folyosó végére sétáltam, magam mögött hagyva Lisat és Mollyt. Legelőször barátomat tárcsáztam. A harmadik csengés után fel is vette.
-    Szia kicsim, mikor jössz? – kérdezte vidáman, én pedig a homlokomat fogva adtam rá választ.
-    Nemsokára indulok, de vissza kell jönnöm utána a korházba Jane-hez. Balesete volt.
-    Mi? – hüledezett, én pedig bólintottam, amit nem láthatott, így mormoltam valami választ. – Hogy van?
-    Azt mondta az orvos jól. Bent voltam nála, nincs eszméleténél, de jól. Ezért is megyek el érted, viszont mindenképp visszajövök.
-    Persze, veled tartok. – letettem, de már kerestem is Eric számát.
Tudtam, barátnőm édesanyjának kellene először szólnom, de valamiért mégis Saade telefonját hívtam. Az első csengetés után már bele is szólt.
-    Sam, hogy vagytok? Épp itt vagyok a rádió épülete előtt. – magyarázott boldogan, én pedig nem is tudtam, hogy kezdhetnék bele. Végül egy mély levegővétel után rászántam magam.
-    Örülök, de mondanom kell valamit. – itt félbeszakított.
-    Mi történt? A hangod elég megszeppent. – tért át komoly hangnemre.
-    Jane a szaltó közben elesett. Most kórházban van, de mielőtt felidegesítenéd magad, jól van. Az orvos mondta! – csak a monoton zajokat hallottam a készüléken keresztül, gondolom próbálta felfogni a dolgokat.
-    Azonnal indulok! Küldd el a korház címét üzenetben. – jelentette, ki s kinyomott.
Kettő meg volt, maradt egy. Jane anyukáját kerestem a névjegyzékben, s amikor megtaláltam rányomtam a hívás gombra.

/Jane/

Zajt hallottam magam körül, ismerős hangok foszlányait, amik folyamatosan kezdtek erősödni. A szemem, próbáltam kinyitni, de a vakító fény miatt nehezen ment, így szemhéjaim lecsukódtak. Ezt eljátszottam párszor, míg láttam a felkapcsolt lámpát, a kinti sötétséget és egy ismeretlen szobát három nagyon jól ismert alakkal. Nem értettem semmit, megütötte az orrom valami szúrós szag. Nem bírtam tovább, a kíváncsi szempárok kereszttüzében, nem lehettem tovább tudatlan.
-    Hol vagyok és mi történt? – időközben eljutott az agyamig, hogy a szúrós szag és a fehér falak arról árulkodnak, hogy egy kórteremben fekszem. Körülnézve ez bebizonyosodott, mielőtt bárki is válaszolhatott volna.
-    Nem emlékszel? – nézett rám fürkészve Lisa.
-    Elestél a szaltó közben. Tudod hogyan történt? – simította meg a kezem Samanta, Molly pedig bíztatóan mosolygott rám.
-    Tényleg, emlékszem. – kaptam a fejemhez – Elvétettem a lépést.
-    Hát úgy tűnik a védőangyalod nagyon figyelt rád. Nem esett komoly bajod. – kacsintott Molly.
-    Jane, mindenkit értesítettem telefonon. – mondta kedvesen a barátnőm.
Azonban mielőtt bármi mást mondhattam volna, beviharzott az anyám a szobába. Ideges volt, de amint észrevett megkönnyebbült. Végigsimított az arcomon, lecsordult egy örömkönnycsepp a csinos blúzára.
-    Az első járattal jöttem, annyira örülök, hogy jól vagy. – szipogott, végül teljesen letörölte a könnyeit.
-    Örülök, hogy itt vagy. – görbült felfelé szám az ágyon fekve. És megint. Mielőtt anya mondhatott volna valamit, benyitott a terembe egy orvos.
Kedves arcú, talán a negyvenes évei végén járó férfi állt meg a helyiség közepén. Jókedvűen mellém lépkedett, s felém nyújtotta a kezét.
-    Örülök, hogy felébredt Jane. Marcus vagyok, az orvosa. – mérhetetlen hálát és nyugalmat éreztem, amikor kezet ráztunk.
-    Köszönöm, örvendek a találkozásnak.
Csend keletkezett a szobában. Gondolom ők már tudták, miért jött a doktor. Nagyot nyelve figyeltem a mondandóra.
-    Nos azért vagyok itt, mivel eddig nem volt lehetőségem közölni az ittlévőkkel, és veled sem – biccentett felém – mi is a meglátásom. Az esés következtében semmi nem sérült, megúsztad pár karcolással. Nagy szerencséd van kis hölgy.
Mindenki megkönnyebbült, akárcsak én. Bár látszólag az orvos még nem fejezte be.
-    Ám, ez nem sokon múlott. Jobbnak látom, ha tudják, hogy nem sokon múlt egy esetleges bénulás, vagy akár – félve vettem a lélegzeteim, a szívverésem felgyorsult és rettentően megijedtem – meg is halhattál volna.
Remegve gondoltam ezekbe bele, pár milliméterrel elcsúszik az esés, aztán vége. Sokkos állapotban bámultam magam elé, miközben az orvos elköszönt, s kiment. Már az sem érdekelt, hogy azt mondta holnap délelőtt hazamehetek. Molly, Lisa és Samanta is elindultak a szállásra, idegileg kikészülve a hallottaktól, valamint ők is elfáradtak a mai nap. Őrájuk és mindenki másra ráijesztettem ezzel, ami nem tetszett. Ami pedig a legszörnyűbb, magamra is.
-    Anya, Eric nem jött meg? Sam azt mondta mindenkit hívott. – kémleltem anyát, aki az ágyam szélén üldögélt.
-    Nekem is mondta. – mosolygott – Biztosan ideér nemsokára. Aludj szépen egy kicsit. – szinte suttogta.
-    Majd ébressz fel, ha itt van. – hunytam le a könnyes szemem az álmosságtól, s a gyógyszertől, amit még korábban beadtak.
-    Szólok. – nyomott gyengéd puszit a homlokomra.

5 megjegyzés:

  1. Szia!
    Tudom, hogy nagyon eltűntem mostanában, de tudod suli stb.. De sajnos te is eltűntél nálam, ennek nem tudom az okát, szóval én is örülnék ha leírnád miért is ?!
    Na de térjünk vissza rád! Az az igazság, hogy nekem az utóbbi pár rész kicsit lapos, és esküszöm, hogy nem akarlak megbántani, imádom a blogod, és téged is, viszont lehet csak nálam de kezd unalmas lenni, nem nagyon történik semmi, de ha történik akkor hamar le is tudod pár sorba és minden rendben lesz. Az olvasóidnak még idejük sincs arra, hogy kicsit izguljanak" akkor most mi lesz, hogy lesz" úristen... Mondom lehet hogy csak én érzem ezt, de én szeretek izgulni, és azt érezni, "hogy úristen mikor lesz már kövi, mert nem bírom ki". Maga a történetet imádom. Ahogy Jane-t és Ericet is. És nem tudom, hogy az utóbbi pár rész miért nem jön be annyira, lehet hogy te is kapkodsz, hogy fel tud rakni?? Mert én is így vagyok, sietek minél előbb legyen. Szóval, én ezt érzem, és tényleg ezzel nem akarlak megbántani. Mert szeretem ahogy írsz, csak kéne egy kis izgalom, valami csattanó.
    Remélem ezzel nem bántottalak meg!!
    Puszi!

    VálaszTörlés
  2. Szia. Én személy szerint nem értek egyet az előttem kommentelővel. Szerintem nem lett lapos a történet, és nem baj, hogy nem minden a problémákról szól, ki lehet lépni a hétköznap problémái közül, úgyhogy szeretném még sokáig élvezni az írásodat. Remélem hamar hozod a következő fejezetet, mert már nagyon várom. Puszi Bia

    VálaszTörlés
  3. @Doris: Nagyon sajnálom, de már írtam neked és remélem nem haragszol. Valóban ebben a pár részben csak kis dolgok történtek, amik nem éppen eseménydúsak és hamar megoldódtak, de szerintem kell/kellett valami átvezetés. Örülök, hogy leírtad a véleményed, nem lehet mindig a pozitívat mondani. Viszont azt mondom, szerintem a következő részben lesz izgalom, talán bepótolja az előzőeket.
    Nem is az, hogy kapkodok, csak sajnos sosincs időm egyben megírni a részt, s így kis részenként nem a legjobb. És nem, nem bántottál meg!:)

    @Bibi: Örülök, hogy így látod, de nem mind vagyunk egyformák és én ezt megértem.:) Igyekszem mindenki igényeit figyelembe venni. És ahogy mondtad is, ezek most csak hitköznapi részletek voltak. Nemsokára olvashatod a folytatást.:)

    Nagyon szépen köszönöm a soraitokat!♥

    VálaszTörlés
  4. Szia!!
    Bocsáááánat, hogy csak most, de ZH időszakom volt :/
    Nagyon édesek voltak a fiúk, ahogyan izgultak a lányokért.. a saját érettségim jutott eszembe, a hideg is kiráz :P A világ összes kincséért sem élném át újra. ;)
    Szerintem Eric teljesen jogosan verte be Matt arcát, én Jane helyébe nem haragudnék rá, dehát ugye mindenkinek mások a határai. Viszont Jane profi, egyszerűen nem értem, hogy tudta így elrontani a lépést :O
    Nagyon megijedtem, de szerencsére nem lett semmi baja, bár nem sokon múlott... Nagyon nagy lélekjelenléte volt Mollynak, én összetörtem volna, mint Sam.. de már minden rendben :D
    RemélemEric odaér és megbeszélik a dolgokat, mert nem hiányzik még egy ilyen sérülés.
    Nagyonn tetszett a rész, várom a folytatást :D
    Puszi Jenni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Hát én annak is örülök, hogy írtál, nem érdekes mikor.:) Úú, hát elhiszem, hogy stresszes lehetett az érettségid, én is parázok tőle, és persze Jane-ék is így éreztek.:) Jogosnak jogos volt az ütés, de megígérte Jane-nek, hogy senki képét nem veri be. És el sem mondta neki. A lány pedig idegességében rontott, sok volt neki a stressz minden miatt. Bizony nem sokon múlott, de nem mondanám azt, hogy minden rendben van. De nem fecsegek, hisz már te magad is olvashatod a következő fejezetet.:)
      Nagyon köszönöm, hogy mindig írsz!:)♥

      Törlés