2013. augusztus 18., vasárnap

55. fejezet ~ Hagyd megtörténni

Sziasztok!
Na szégyenkezem még egy sor, mert ismét késtem...már nem is számolom mennyit. Bocsánat!!
Lényegre térek, a kommentre és a chat bejegyzésre is válaszoltam már.  Így olvashatjátok pillanatokon belül már az 55. fejezetet.:) Szép lett a hossza szerintem, de ezt döntsétek el ti, hogy elég hosszú-e. Az előző részben történtek után kicsit előre haladtak az események, de... De van ami még vissza fog térni picikét később részletben. Szóval hagyjatok sok-sok komit magatok után. És kellemes olvasást!!;)
Bonie♥


/Molly – december 9. péntek/

Az ember próbálkozik, hisz csak így kerülhet közelebb az álmaihoz. Megéri megpróbálni! Míg ha elsőre nem is úgy sül el, ahogy azt tervezted. Csak próbáld meg újra és újra. Veszíteni valód nincsen. Ameddig van lehetőséged csináld, és valósítsd meg, amit szeretnél. Mert ha elengeded, lehet épp az tett volna teljessé, és akkor már késő bánkódni. Mert próbálkozás nélkül bizony semmit nem érhetsz el.
A telefonom ébresztője halkan pityegni kezdett, én pedig félálomban gyorsan kinyomtam, hogy Danny-t ne ébressze fel. A szobában félhomály uralkodott, én óvatosan felültem az ágyban, de nem voltam hajlandó kibújni a jó meleg paplanom alól.  Végül muszáj volt megtennem, ha nem akartam elkési. Felálltam, kirázott a hideg, ezért a fürdőszobába siettem. Majd befeküdtem a forró vízzel teli kádba, ami remek nap indításnak tűnt. Amikor végeztem felvettem egy hosszú sötét farmert, mellé pedig egy ezüst, csillámló vékonyabb pulóvert. Plusz egy vastag sálat, amit lazán körbetekertem a nyakam körül. Még szunyókáló szőkeségnek hagytam egy kis kávét az asztalon. Aztán a cipőm is a lábamra került, így indulhattam is. Utam egyenesen a svéd televízió épületéhez vezetett. Mély lélegzetet véve boldogsággal és erővel telten léptem be, és reménykedtem, hogy minden rendben lezajlik.
Az elmúlt pár hónapban sok minden történt. Elkészült a dal, amin Danny-vel annyit dolgoztunk. Emellett többször is stúdióba vonultam, egy remek kis csapattal. Nagy reményeket fűzök most ehhez a dalhoz, azért vagyok itt, hogy megpróbáljam teljesíteni az álmom. Sietve mentem végig a folyosón, majd beadtam egy lemezt a kitöltött papírokkal a jelentkezéshez. A nő csak mosolygott, naponta láthat híresebbnél híresebb embereket az épületben. Végül elvette a jelentkezésem és kért egy aláírást, én pedig boldogan adtam. Innentől már tényleg csak várnom kell.

/Jane/

December lévén az őszi szövetkabátom le kellett váltanom, egy vastagabb téli dzsekire. Az égen, egymáson tornyosultak a szürkébbnél szürkébb felhők. Az átlagember már a tudattól is szomorú és komor lesz. Mivel azonban péntek van, nekem és persze az osztálytársaimnak a kedvét nem vette el. Samantával indultunk meg a téli délutánon az iskola parkolója felé. Ösztönösen megigazítottam a sálam, majd barátnőm felém fordult.
-    Ott van Eric. Siess, este beszélünk. – nevetett vidáman közben rám  kacsintott, én pedig mosolyogva bólintottam. Aztán elindult a másik irányba, mivel őt is várta Daniel.
Eric pár lépést tett felém, mikor már átvágtam a parkoló nagy részén, és közelebb értem. Rögtön átkarolta a derekam, és egy lágy csókot lehelt a nyakamra, aztán az ajkai az enyémre tévedtek. Nem bírtam tovább, belemosolyogtam a csókunkba. A srác kicsit hátrált, majd a kabát ujján végighúzva a kezét összekulcsolta az enyémmel. Széles mosolya, minden egyes apró vonásával belevájta magát az elmémbe.  Így álltunk körülbelül két percig, aztán végre meghallottam csodás hangját.
-    Mostanában mindketten elfoglaltak voltunk. – kezdte. Én azonnal tudtam mire gondol, ő rengeteget dolgozott és stúdiózott az elmúlt időben. Nekem pedig a tanulásra kellett koncentrálnom ebben az utolsó évben. – Most picit lassítsunk le. – én ösztönösen elmosolyodtam, mivel ez a mondata, eszembe juttatta a Timeless című dalát, ami az egyik kedvencem.
-    Mire gondoltál? – néztem hatalmas kérdő tekintettel és pislogtam kettőt.
-    Csak egy kis sétára, ha benne vagy. – mosolygott kedvesen, a szemei csillogtak. Persze, hogy belegyeztem.

Az autót otthagyta a parkolóban, mi pedig kézen fogva elindultunk. A sétánk egészen a külvárosig tartott, éppen az egyik hídon sétálgattunk. Nem sok ember merészkedett ki a hideg délutánba, csak egy-két személy sétált el néha mellettünk, így tényleg teljesen kettesben voltunk. Furcsamód egyáltalán nem fáztam, pedig lehetett vagy mínusz száz fok. Eric mosolyogva vett egy mély lélegzetet, amikor is megláttam egy hópelyhet. Azután még egyet. Körbekémleltem, a tekintetem pedig ismét Eric barna tekintetébe ütközött.
-    Nézd, esik a hó. – mosolyogtam önfeledten kitéve a kezem, az egyre sűrűsödő pelyhek után nyúlva.
-    Valóban. – tette ki a kezét, hogy ellenőrizze, aztán gyengéden maga után húzott. Egészen az utca túloldaláig, ahol is besétáltunk egy kis kávézóba.
Az ablak mellé szerettem volna ülni, hogy lássam a hóesést azon keresztül, mivel most látok először Svédországban havat. Eddig mindössze a hideget érzékeltem a télből. Eric a pulthoz sietett, beszélt pár szót a pincérrel, aztán magabiztos arccal tért vissza. Leült velem szembe, barna tekintetét az enyémbe mélyesztette. Én a szokásos gyomorgörcsömmel küzdtem, amit a pillantása vált ki belőlem, de mindeközben határtalan boldogságot éreztem. Hirtelen valaki az asztalunk mellett termett, egy-egy forró csokit letett elénk, aztán sarkon fordult.
-    Forrócsokoládé? Találó. – nevettem el magam, miközben kicsit megfújtam a meleg italt, ő pedig vidáman nyugtázta, eltalálta a választást.
Ahogy ott ültünk előttünk a forró, gőzölgő csoki illata teljesen átmelegített és egyik percről a másikra váltottuk a témákat, miközben a hópelyheket figyeltük. Fel sem tűnt, hogy az idő teljes mértékben előrehaladt, az utakon és a földön is megmaradt legalább három centiméternyi hóréteg a mínuszoknak köszönhetően. Lassan visszavettem a kabátom az induláshoz. Ismételten a rendkívül hideg időben találtuk magunkat, de én igazából nagyon is élveztem.
Éppen egy parkon sétáltunk keresztül, amikor lehajoltam és a por hóból nehezen összegyúrtam egy kisebb hógolyót. Barátom vidáman figyelt, végül felé tartottam, reagálni próbált.
-    Úgysem mered. – vágott komoly arcot, de a szeme elárulta, mégis mosolyog.
-    Ó dehogyis nem. – nevettem majd hozzávágtam egy mozdulattal az összegyúrt gömböt, ami a kabátján esett szét.
-    Ezt megbánod. – fenyegetett játékosan, én pedig már gyúrtam a következőt.
Ismételten meg akartam dobni, ám megragadta a kezem és lefogta. Viszont én nem hagytam magam, és az egészből az lett, hogy egymást löködtük. Végül a hó alatt megbotlottam valamiben, az egyensúlyomat elvesztve pedig magammal rántottam Ericet is. A hórétegre érkeztünk, bár meg kell mondani nem volt túl puha. Hangosan felnevettünk, én pedig a srác fölé támaszkodtam.
-    Látod, kellett ez neked? – nevettem még mindig. Azonban hirtelen megfordított, így ő került fölém.
-    Kellett. – nem mondhattam már semmit, ugyanis belém fojtotta a szót egy csókkal.
Nem ellenkeztem, csak végigsimítottam arcán egészen a nyakáig. Eltávolodott én pedig nem tudtam letörölni a vigyort a fejemről. Gondoltam egyet, ha már úgyis vizes vagyok, már mindegy. Felálltam, arrébb sétáltam pár lépést, Eric követte a mozdulataim. A friss hóba belefeküdtem, és gyorsan csináltam egy hó angyalt. Nevetve vettem tudomásul, Eric ugyan így tesz, de ő fiút csinált az enyém mellé. Felültem, a srác felállt, végül engem is felsegített. Leporoltuk egymás vizes kabátját, majd megnéztük a művünket. A barátom felém kapta a fejét, szája sarkában apró mosoly bujkált.
-    Figyelj, arra gondoltam… – csigázta fel a kíváncsiságom, hisz attól, hogy mosolygott, a hangja még komolyan hangzott – Azaz mit szólnál, ha…
-    Ne félj, mond nyugodtan. – fogtam meg a kezét, már nagyon kíváncsi voltam hova akar kilyukadni.
-    Szóval mi lenne, ha te hozzám költöznél? – látszólag megkönnyebbült, hogy kimondta.
A gondolatok csak úgy lökdösődtek az elmémben, ahogyan próbáltam végiggondolni mi is volt a kérdés. Tulajdonképpen egy csöppet vártam ezt a kérdést, de meglepődtem. Eric-kel lakni valóban egy valóra vált álom lenne. Annyira belestem és a barna szemei is teljesen elvarázsoltak. Viszont nem ártana reagálni valamit, mielőtt beáll nálam az agyhalál.
-    Nagyon szívesen! – ugrottam a nyakába, szegény nagyon izgult.
Hiába volt dermesztően hideg, hiába esett sűrűn a hó, én mégsem fáztam. Felmelegített az érzés, amit most éreztem. A boldogságtól elszédülve próbáltam felfogni, hogy a kapcsolatunk feljebb lépett egy szintet.
-    Ha neked megfelel, holnap már átpakolhatunk hozzánk. – vigyorgott ismételten a legmagabiztosabban.
-    Nekem megfelel. – dobogott kétszer gyorsabban a szívem, ha valami bajom lesz, azaz ő hibája. Aztán egy gyors puszit adtam az arcára.

Már egészen besötétedett mire visszaértünk a Simpson hotelhez. A hallban hívtuk a liftet, majd felmentünk vele. Ahogy beléptünk az ajtón ledobtuk a vizes kabátunk, és széles vigyorral meredtünk Samantára és Daniel-re. A két említett személy olyan furán nézett ránk, mintha a Marsról jöttünk volna.
-    Mi a jókedv oka? – nézett kérdőn Dani kettőnkre, utána Sam-re.
Rá kellett jönnöm, hogy ezt kettőjüknek is el kell mondanunk, hisz Sam a barátnőm, aki velem lakik. Aztán ott van Daniel, akinek a családjáé a hely. Eric gyorsabb volt, így ő felelt a kérdésre.
-    Jane és én összeköltözünk. – mosolyogtunk. Az arcukon átsuhant valami, majd összenéztek és ők is velünk örültek.
-    Gratulálunk. – mondták egyszerre, Samanta felpattant a helyéről és megölelt.
-    Köszönjük.
-    Sam, ugye nem gond, hogy ha már holnap… - nem folytattam, mert furán nézett össze ismét Danival.
-    Tudod Jane, mi – kezdte, de aztán most ő hagyta abba.
-    Ti már gondoltatok rá, igaz? – kérdeztem, ők pedig félénken bólintottak.
-    Igen. Itt voltál te, én pedig nem akartam addig, így viszont most mi is költözünk nemsoká. – nevetett, amolyan sajnáljuk tekintettel. Hogy is tudnék rájuk haragudni?
-    Dani, szabad lesz egy lakosztály. – vigyorgott Eric is.
Lassan a két fiú elindult kifelé. Eric visszaszólt még, hogy holnap korán itt lesz, és akkor átpakolunk hozzá.

/december 10. szombat/

Hangos kopogásra ébredtem, így azonnal kimet a szememből az álmosság. Ránéztem az órára, ami nyolcat mutatott. Eric megmondta, hogy korán itt lesz, na de ennyire. Félálomban tántorogtam ki az ajtóig pizsamában, az ajtó túloldalán pedig nevetés fogadott. Rájöttem, hogy a látványom a piros hosszú pizsamanadrágban, a hozzá való fehér felsővel és a kócos hajammal, meg persze az álmos fejemmel nem túl megszokott. Halványan mosolyogva az álmosságtól végigpásztáztam a popsztáromon. Frissen és éberen festett, egy egyszerű pakoláshoz való szettben.
-    Ne nevess már ki! – szenvedtem, mikor beljebb jött, aztán leült a kanapéra.
-    Bocsánat. – mosolygott tovább csibészesen, én pedig a szememet forgatva indultam el előtte. Megfogta az alkarom és maga mellé húzott, így én is a kanapén kötöttem ki. Átölelte a derekam, s így közelebb húzva adott egy csókot. Ennél nem is kellene jobb ébresztő.
Aztán végül felálltam, hogy elinduljak a fürdőbe, ahová az imént is vezetett volna az utam. Becsuktam magam mögött az ajtót, a lehető leggyorsabban próbáltam elkészülni. Összekötöttem a hajam, valami elhasznált ruhát vettem fel. Mire kiértem Sam is felkelt, így picit ő is segített a válogatásnál és a pakolásnál. Szereztünk jó pár dobozt, és már pakolásztunk is bele. Viszonylag hamar ment, olyan fél egy körül elkészültünk. Ebédre hozattunk fel a hotel étterméből valami finomat, ekkor Dani is csatlakozott hozzánk. Konkrétan mindenki kiválasztott magának egy szimpatikus dobozt, majd azon elfogyasztotta az ételét. A poénkodás most sem maradhatott ki, bár a két táncos nélkül nem volt az igazi. Már régen találkoztam velük.
Evés után bepakoltuk a dobozokat Eric autójába és átvittük a lakásához, ahol pedig kivettük és felvittük. Igazából már nagyon untuk ezt a pakolás témát, de hát, amit ma megtehetsz… Azt nem kell már holnap. Mert akkor vasárnap lenne egy kis pihenő. Ezzel a gondolattal álltunk neki kipakolni a dobozokból. Ruhákat a szekrénybe, ami nem volt egyszerű, mert helyett kellett csinálni a cuccaimnak. Nem is az, hogy nekem sok volt, de nekem és Ericnek együtt rengeteg. Aztán szép lassan minden a helyére került, körülbelül fél hatra készen is lettünk teljesen.
Boldogan néztünk körül, a most már közös lakásunkban. Én imádtam a kis erkéllyel, a konyhával és a sok kis részletével együtt. Mély levegőt véve fordultam Eric felé, aki csak büszke fejjel mért végig a nappaliját. Közelebb húzódtam testéhez, így nem volt már levegő köztünk. Beszívtam a már megszokott finom, férfias illatát. Ő eközben átölelt, mivel én is őt. Abban a pillanatban nem kellettek szavak, csak mi ketten. Arcomat picit eltolta, belenézett a kék tekintetembe, én lágyan ajkához érintettem a sajátom. Ő ezt azonnal viszonozta, pillanatok elteltével egyre hevesebben. Végigsimítottam a hátát, ő pedig a karomat, végül lehajolva megfogta lábam a térdeim alatt. Így vitt be a most már közös szobánkba.

/december 11. vasárnap/

Jó érzés volt ma már Ericnél ébredni, úgy érzem, tényleg otthon vagyok. Rutinosan jártam keltem reggel, így összedobtam valami reggeli félét, abból, amit a hűtőben találtam. Egy biztos, ezek után én fogok vásárolni. Késő délelőtt beállítottak Samantáék, hogy megnézzek berendezkedtünk-e, valamint elhozták pár cuccomat, amit Sam megtalált a szobájában.
-    Köszi, hogy áthoztátok. – mosolyogtam iszonyatosan boldogan – Kértek valamit?
-    Nem – néztek össze – Csak egy pillanatra ugrottunk be. Már mennénk is tovább.
Épphogy végigmondta, megcsörrent a telefonom, megnéztem a képernyőt. Molly volt az, így azonnal felvettem.
-    Szia Molly. – üdvözöltem, igazából vele is régen találkoztam.
-    Szia. Csodálatos híreim vannak! Merre vagytok, elmegyek hozzátok és megbeszéljük! – lehetett hallani a hangján, izgul, ugyanakkor felettébb vidám.
-    Ericnél vagyunk. Gyere át, ha gondolod. – néztem körbe és mindenki kíváncsian bólintott.
Itt kinyomott, de nagyon siethetett, ugyanis tíz perc után már kopogtatott is. Daniel nyitott ajtót, ugyanis ő volt legközelebb ahhoz. Molly letörölhetetlen mosollyal lépett be, köszöntött mindenkit.
-    Mi történt, hogy mindenki itt van? – csodálkozott rá a dolgokra, mikor leesett neki.
-    Mi csak áthoztuk Jane dolgait, ami még a hotelban maradt. – jelentette ki Sam, én pedig csak nevettem.
-    Áhá, vagyis ti már együtt laktok. – nézett fürkészve az énekesnő kaján vigyorral.
-    Valahogy úgy. – nevettem Eric válaszán.
-    Miért is vagy itt? – néztem kérdőn Mollyra, visszatérítve a hírekre. Mindenki oldalát kifúrta már a kíváncsiság.

Felocsúdott a gondolkozásból, aztán ismét csillogó szemmel, vett nagy lélegzetet, hogy belekezdjen. Mind a négyen visszafogott lélegzettel figyeltük, de szó szerint.
-    Tudjátok, hogy most így a télen nem nagyon van turné. Viszont munkát tudnék nektek ajánlani, méghozzá nem is akármilyet.  – itt hatásszünetet tartott – A napokban elmentem a svéd tévécsatornához, ma pedig kaptam visszajelzést. A visszajelzés pedig Melodifestivalen! Ti pedig kísértek engem, mint táncosok, ha elfogadjátok.
Fejezte be levegő hiányában, mindenki tök boldog lett, ahogy én is. Viszont kezdtem azon gondolkozni mi is az a Melodifestivalen. Nagyon ismerős, hallottam már róla, de semmi pénzért nem akar beugrani.
-    Bejutottál? – nézett elismerően Eric is.
-    Igen!
-    Lehet hülye kérdés, de ez mit jelent pontosan? – néztem kicsit érdekes arccal.
-    Jane, ez az eurovízió svéd előválogatója! Amin én is indultam a Popularral. – mosolygott kedvesen Eric.
-    Úristen, tényleg! – Samantára néztem – Persze, hogy elvállaljuk! Mindhármunknak van esélye, hogy teljesüljön az álma!

2013. augusztus 1., csütörtök

54. fejezet ~ Terv

Sziasztok!
Hát itt is vagyok a következő fejezettel. Szerintem most nem késtem sokat, úgyhogy büszkék lehettek rám. Minden előző kommentre válaszoltam már, mindet nagyon szépen köszönöm.:) Ha esetleg megtetszett a történet, iratkozzatok fel rendszeres olvasónak. Ha pedig azok vagytok már hagyatok nyomot magatok után egy-két kommentel vagy pipával az olvastam résznél.:)
A fejezettel kapcsolatban talán röviden hangzik annyi címnek, hogy "Terv", de higgyétek el világos lesz. Talán a kép is zavaró lehet a legelején. Mindenre fény derül.;)
Kelleses időtöltést!
Bonie.:)

/Jane/

Mi történhetett azzal az emberrel, aki nagyon szimpatikus neked, viszont egyik pillanatról a másikra a legrosszabb ellenséged lesz? Nem tudhatod, mi hajtja előre, ebben a tervében. Matt miért teszi ezt? A semmiből terem itt, jól elvagyunk, remekül dolgozunk együtt. Barátkozunk is, majd az egészet elrontja ezzel a szerelem témával. És ha, ez még nem lenne elég, megfenyeget egy olyan dologgal, amiről tudja, hogy a legnagyobb álmaim kulcsa. Miért hagyja, hogy szenvedjek, ha elméletben szeret? A fejemben minden egyszerre zúgolódott, miközben nagy ívben kerültem a srácot egész nap a teremben, ha balra ment, akkor én jobbra, ha közeledett, én elmentem a másik irányba. Gondolkoznom kellett, hisz ez nem maradhat így. Egyik pillanatban a sírógörcs kerülgetett, a másikban pedig bíztam magamban és a tervemben. Aztán hirtelen délután lett, a termet pedig már csak a lámpa világította meg. Nem tudtam eldönteni örüljek, vagy épp féljek bejön-e, amit kifundáltam.
Szokásomhoz híven lekapcsoltam a villanyt, amitől sötétség borult a teremre. Meg sem vártam Matt-et, inkább besiettem minél előbb az öltözőbe. Levágódtam a székre és a táskámban kezdtem keresgélni, a mindig legalul található telefonom. Az idegességtől remegő kezeim, alig találták meg a keresett telefonszámot. A következő pillanatban pedig már tárcsáztam is, reméltem ráér.

/Eric/

Túl szélesen mosolyogtam a ház előtt álló haverjaimra, akikkel a délelőttöt töltöttem. Alex és Edin még mindig poénkodtak és jót röhögtek, én pedig már köszöntem is el tőlük. Röhögve intettek, amíg én beszálltam a kocsimba. Elindítottam azt, és megráztam a fejem, a két mamlaszon. Épphogy elhagytam az utcát, a mobilom hangos zenélésbe kezdett, én pedig gyorsan meg sem nézve ki az a fülemhez kaptam.
-    J-Son? Mit szeretnél? – lepődtem meg a dalszerzőtársam hangját hallva.
-    Igen. Mindössze egy gyors kérdésem lenne. Mikor lesz a következő stúdió, mert el kellene utaznom. – hitetlenkedve bámultam az utat és fél kézzel kormányoztam. Én azt hittem ezt megbeszéltük, de azért még egyszer elmondtam.
-    Jövő hét szerdán. – adtam meg a választ, majd miután megköszönte kinyomtam.
A készüléket a zsebembe süllyesztettem megállva egy rendőrlámpánál. Amint a színe zöldre váltott elindultam Jane-ért a stockholmi tánc stúdió elé. Igazából nem mondtam neki, hogy elé megyek, így meglepetést szerezhetek neki egy vacsorával. Leparkoltam az autót az út szélére, viszont a telefonom ismételten hangosan megszólalt. Szemforgatás közepette kaptam ki a zsebemből, fogadtam a hívást, közben azon gondolkoztam, ez után tutira kikapcsolom ezt a vackot.
-    Jó híreim vannak Saade! – hallottam hangján, biztosan mosolyog a kényelmes irodai székében ücsörögve.
-    Ki vele Tomas.
-    Tavaszi koncert helyszínekről tárgyaltam és a svéd városok mellett, helyett kapott norvég, sőt finn városka is. – a szemöldököm feljebb csúszott, majd fél mosollyal bámultam magam elé.
-    Remek hír! Holnap mindent megbeszélünk, bemegyek az irodádba. – zártam rövidre a beszélgetést, pedig tényleg feldobódtam a hír hallatán.
Remélem, ma már nem talál meg senki, vagy esküszöm, kikapcsolom. Kiszálltam az autóból, átmentem a járda felőli részére, és nekidőltem a kocsinak. Jane bármelyik pillanatban kijöhet, aztán végre meglephetem. 

Pár perc után nyílt a kétszárnyú ajtó, Matt lépett ki rajta. Felocsúdni sem volt időm, csak gyorsan megdörzsöltem a szemem, jól látok-e. A srác önelégülten mosolygott, miközben barátnőm derekát ölelgette. Legnagyobb sajnálatomra Jane, nem tiltakozott, akkor sem, amikor észrevett. Az ideg majd szétvetett, szemöldökömet összeráncoltam. Közeledtek felém, én pedig csak támasztottam a kocsimat, mert ha ezt nem teszem, biztosan nekiugrok Matt-nek ököllel.
Semmit nem értettem. Összezavarodtam az egész szituációt végiggondolva. Jane nem tudta, hogy jövök érte, kilép Mattel az oldalán. Én pedig még az elején direkt kérdeztem, van-e félnivalóm. Mit nem vettem észre? Miért nem figyeltem jobban?
Mivel felém tartottak gondoltam nemsoká kapok magyarázatot legalább. A srác, akire most pokolian fújtam, ha lehet még önteltebb arckifejezésre váltott. Megálltak előttem, engem azonban ez a bájgúnár egyáltalán nem érdekelt. A tekintetem a barátnőmre emeltem, aki hirtelen lehajtott a fejét, és a cipőinket kezdte szuggerálni.
-    Mi folyik itt? – tört ki belőlem eléggé hisztérikusan. Matt elengedte Jane derekát, aztán lazán megszorította a kezét, afféle bátorításként.
-    Eric…sze…szeretném, ha most vége lenne ennek az egésznek. – a lány hangja folyamatosan elcsuklott, én pedig hitetlenül váltogattam a tekintetem az előttem lévő két emberen. Miért teszi ezt? Mit adhat neki az a srác, amit én nem?
-    Én ezt nem értem.
-    Nem is kell értened. Csak hagyd békén! – válaszolta a túlontúl nagyképű, úgy mintha az ő tulajdona lenne.
-    Mi az, hogy…? – itt félbeszakítottak.
-    Eric! – ráncolta a szemöldökét most már Jane is, és intett, hogy fejezzem be.
Hátat fordított Matt, ezután Jane követte a példáját. Megsemmisülten néztem magam elé, és nem tudtam mit tegyek. Mielőtt eltűntek az utca végén, még láttam, Jane pötyög a telefonján. Aztán megrezzent a kis készülékem. Mi fene történik itt? Megnyitottam az üzenetet és még jobban összezavarodtam tőle.

Mindent megmagyarázok később! Nagyon szeretlek! Jane

Én ezt már nem értem. Mire megtudom, mi van a gondolataim őrületbe fognak kergetni. Fogtam magam és bevágódtam a vezetőüléshez, ingerülten rátapostam a gázra.

/Tamy/

Éppen a cipőmet vettem fel a lábamra, majd felegyenesedve még egy utolsó pillantást vetettem a tükörre. Kiléptem az ajtón, aztán magam mögött bezártam, s idő közben a telefonhíváson lepődtem meg. Tényleg jóban vagyok Jane-nel azok után is, ami történt a Rix-fm fesztiválon. És az is igaz, hogy rengetegszer kajáltunk már együtt. Viszont a mai meghívás elég furcsa.  Idő közben felszálltam a buszra, amely a célomhoz vitt, ott pedig folytattam a gondolatmenetem. Ismertem az éttermet ahova megyek, ez azonban mégsem a jól megszokott találkozóhely. Valamint észrevettem azt is, Jane hangja igen feszült volt. Hát hamarosan kiderül mi volt ez az egész, megérkeztem a szóban forgó étterem elé. Benyitottam, máris átjárt a meleg a kinti hideg után. A finom illatok csak úgy kínozták az üres gyomrom. Tekintetemmel keresgélni kezdtem az asztalok között. Megpillantottam Jane-t, viszont legnagyobb meglepetésemre nem Eric volt vele. Zavartan közelebb léptem hozzájuk, ők pedig rám emelték a tekintetük.
-    Sziasztok! – köszöntem kicsit zavaromban, mert a srácot nem igazán tudtam hová tenni. Bár az tény, nem hagytak hidegen barna szemei.
-    Szia! – köszöntek vissza meglepett arccal, igen a lány is. Én pedig totálisan értetlenül álltam ott. Úgy tett mintha nem is számított volna rám.
-    Ő itt Tamy. – állt fel hirtelen és rám mutatott, utána a fiút ismertette meg velem. Kezet fogtunk, de nem igazán értettem mit is keresek itt. – Hogy kerültél ide?
Most mi van? Tényleg nem értek semmit, ő hívott ide. Ráncoltam a szemöldököm, Jane pedig tanácstalanságomat látva felém fordul, könyörgő tekintetett vett fel, hogy csak én láthassam. Hirtelen leesett a dolog, vettem a lapot. Azt azonban még mindig nem értettem, miért is játsszam meg magam.
-    Vacsorázni jöttem, gondoltam ide köszönök. Csatlakozhatok? – próbálkoztam.
Végül mindketten belementek, én pedig helyet foglaltam a kerek asztalnál, a már megismert Matt és Jane között. Kissé feszengve próbáltam bekapcsolódni a témázgatásba. Láthatóan a barna szempár nem igazán örült jelenlétemnek.

Körülbelül negyed órája voltam a társaságban, feloldódtunk és tényleg jót beszélgettünk. Párszor rám tört a kíváncsiság, hogy megkérdezzem miért is vagyok itt, de tudtam, oka van, amiért a lány nem mondott semmit. Felpattant az asztaltól, és közölte, mindjárt jön, majd eltűnt a mosdó irányába. Kissé kínosabb csend alakult ki, én pedig úgy gondoltam ismerkedem, ha már itt vagyok, szóval megtörtem azt.
-    Akkor te is a táncteremben dolgozol.. – mondtam a szavakat magam elé, ő pedig bólintott, miközben egy falatot nyelt le.
-    Igen. – adott rövid választ. Hát jó, ha nem akar beszélni, nem erőltetem. Még egy kérdés, aztán hagyom a fenébe. De muszáj végig a barna íriszébe néznem.
-    Mióta csinálod és miért is szereted ezt a fajta munkát? – úgy tűnik fején találtam a szöget, mert megtört a jég. Eddig unalmasan figyelő srác rám emelte a tekintetét. Ennyi volt, ez kellett nekem. Biztosan jó alaposan belepirultam.
-    Mióta csinálom? Szinte gyerekkorom óta táncolok. Lehet, hogy ezen a helyen pár hete kezdtem, de máshol minden nyarat végigdolgoztam tizenhárom éves korom óta. – mosolyodott el, én pedig szívrohammal küszködtem – Azon pedig még nem is gondolkoztam miért csinálom. – elgondolkodott, majd halkan kezdett motyogni, de azért lehetett érteni – Biztosan nem azért, amit most teszek. Egy önző bunkó vagyok.
-    Tessék? – kerekedett el a szemem, mivel ezt nem tudtam hova tenni.
-    Ja, semmi. Tehát ez az utolsó éved a suliban. – tértünk át rám én pedig bólintottam.
Nem akartam firtatni Matt "magamnak beszélek" akcióját. Inkább beszélgettünk tovább, most már teljesen közvetlenül. Az azonban feltűnt, Jane már körülbelül negyed órája a mosdóban van. Meg kellene néznem, minden rendben van-e. Bár szerintem szándékosan nem jön ki. Elég volt ebbe belegondolnom, máris sietett az ajtó felé. A szemöldökömet felhúztam, azután összeráncoltam.
-    Sietnem kell, ne haragudjatok! Sziasztok. – kerülte ki a pincért, hangosan nekünk címezve a mondanivalóját. Matt csak lemondó pillantást vetett az ajtóra, és ismét kereste a társaságom. Én ezt még mindig nem értem, de élvezem.

/Jane/

Ha tehetném, a mai délutáni emlékeim fognám és beletenném egy kartondobozba, arra pedig ráírnám a "Rossz emlék. Ne nyisd ki!" feliratot. Soha többet nem venném elő az biztos.
A délután folyamán az időjárás borongós volt, de mégis kellemes az őszhöz képest. Lehetett volna egy tökéletes nap is Eric-kel, ugyanis valószínűleg meg akart lepni, csak Matt oldalán léptem ki. Nem jött épp jól ki, hogy itt van. Így azonnal "szakítanom kellett" vele. Alig bírtam megszólalni, annyira nem akartam neki fájdalmat okozni. Igazából amint kimondtam megbántam. A valódi szerelemben nem szabadna engednem a fenyegetésnek. Tényleg ez a két legfontosabb dolog van most az életemben. A tánc és a családom. Itt Stockholmban pedig Eric a családom. Rossz volt látni, ahogy majdnem megfojtotta tekintetével a srácot, aztán összetörten figyelt kettőnket.
Idő közben leszálltam a buszról, a hoteltól pedig mindössze kétutcányira voltam. A telefonom hangosan kezdett zenélni, Matt keres. Kérdő pillantást vetettem a nevére, azonban felvettem.
-    Mondd. – mondtam viszonylag gorombán. Vártam mikor hív, mert csak úgy otthagytam a randit.
-    Ne haragudj. – már éppen vissza akartam vágni, mikor rádöbbentem mit is mondott – Szörnyen rohadt nagy bunkó voltam. Tudom, ezzel nem teszem jóvá, viszont tény, nem kellett volna megfenyegesselek.
-    Igen. – mondtam halkan meghúzva a lépéseim, kezdtem fázni – Mi ébresztett fel?
-    Tamy, amikor a mosdóban voltál. Gondoltam, ha kijössz, ezt elmondom, de elrohantál.
-    Csodálkozol? – nevettem el magam kínosan.
-    Nem. – válaszolta halkabban – Bocsáss meg nekem.
-    Rendben, de fejezd be a fenyegetőzésed. – mentem bele talán túl könnyen is.
-    Persze.
Kinyomtam, aztán a liftben megnyomtam a gombot. Nem vágytam másra, csak egy frissítő zuhanyra, amikor benyitottam a lakosztályba. Akkor azonban tudomásul kellet vennem, hogy valakivel halaszthatatlanul beszélnem kell. Eric Saade ott ült a kanapén Samantával, aki vele együtt nem értését fejezte ki az arcmimikájával. Ledobtam magamról a kabátot, felakasztottam, aztán a már felállt két személyhez siettem.
-    Mi ez az egész Jane? – kérdezték egyszerre, én pedig majd elsüllyedtem. A srác biztos beszámolt Sam-nek, hogy miért is van itt.
-    Eric – fordultam felé – kérlek, ne haragudj! Eszem ágában sem volt veled szakítani, azért is írtam az üzenetet. Megfenyegetett, hogy kirúgat. Bocsáss meg nekem. – beszéltem össze vissza, Ő pedig csak próbálta kigubancolni a magyarázatot. Mikor úgy tűnt megértette pislogás nélkül meredt rám.
-    Megfenyegetett? – bólintottam, majd oda jött hozzám és megölelt. Megnyugodtam, de nagyon.  A szívverésem lelassult, majd ismételten felgyorsult érintésére. – Most azonnal beverem a képét annak a szemétnek. Nincs joga, hogy ezt tegye veled.
-    Nyugalom. – próbáltam csitítani a dühét, mivel én már valamilyen szinten megnyugodtam. Bár, ami a megbocsátást illeti, nem fog könnyen menni Mattnél. – Sikerült ráébreszteni, mekkora idióta volt és bocsánatot kért. Én pedig most tőled.
Elmosolyodott Eric is, hála az égnek elnézte ezt nekem, bár tudom nem szabadott volna ilyen könnyen befolyásolnia Matt-nek. Samanta időközben besétált a szobájába, Eric pedig ismét átölelt.
-    Nem haragszom, de ha lesz ilyesmi még, akkor mindenképp szólj nekem. – simította meg a hajam.
-    Szólok. – mosolyogtam – De ne akard senkinek a képét beverni.
-    Nem fogom. – nevetett – Mostanában ne kerüljön a szemeim elé, mert számomra nagyon kedves emberrel és velem is szórakozott.
-    Megtanulta a leckét.
Eric lassan a közeledett, megpuszilta a homlokom, pillanatokkal később pedig édes ajkait éreztem a sajátomon. A kezét a nyakamhoz tette, a másikkal pedig a derekam ölelte. Az én szívemről pedig leesett egy nagy teher. Reméltem Matt rádöbbent a nap tanulságára. Én pedig kicsit jobb érzéssel nyugtáztam, hogy bejött a tervem.