2013. július 22., hétfő

53. fejezet ~ Szívtelen fenyegetés

Sziasztok drága olvasók!
Nagyon-nagyon sokat, körülbelül egy hónapot késtem, de mentségemre szóljon dolgoztam. Esténként pedig igen fáradt voltam az íráshoz. Végül megszületett a következő rész, ami egész rövidke lett, de talán annyival eseménydúsabb.:)
Az előző fejezet minden kommentjére válaszoltam már. És akkor most kezdjetek neki a résznek, hisz a chat alapján vártátok már.:)
Kellemes időtöltést! ;)
Bonie.

/Jane – október 17. vasárnap/

Hatalmasat szippantottam a már csípősen hideg levegőből, magassarkúm kopogott az utca kövein. Az összefogott hajamból kicsúszó rövidebb hajdicseket fújdogálta a szellő. Az ég borús volt, de eső nem esett, rengeteg ember sétált, vagy épp sietett a saját dolgára. Szülők a gyerekeikkel nevetgélve járkáltak. Önkéntelenül is elmosolyodtam a látványon. Megigazítottam a vajszínű sálam a nyakamon, majd a sporttáskám pántját. Kezem fázni kezdet, így a tánc stúdióig a szövet kabátom zsebének mélyére süllyesztettem.
Amikor oda értem és benyitottam egyre hangosabban hallottam a termekből kiszűrődő zenéket, amint a csapatok gyakorolnak. Rögtön odaköszöntem a pultnál álló lánynak, majd az öltöző felé igyekeztem. Gyors öltözés, meg persze cipő csere után, már össze is futottam Mattel. Hatalmas mosollyal üdvözölt, aztán elindultunk az egyik terem felé. A gyerekek elkezdtek befelé szállingózni, mi pedig előkészítettünk mindent.  Mint általában mindig, most is nagyon gyorsan eltelt az a pár óra. Mikor minden gyerek elment pakolás után maradtunk, ki kellett dolgozni pár új lépést. Fél órán keresztül próbáltuk a kereszt lépést összeilleszteni, míg végre sikerült, így jövő héten a gyerekeknek is megtaníthatjuk. Nevetve kapcsoltam le a villanyt, mint mindig. Futni kezdtem a kifelé tartó srác felé, és rá akartam ugrani a hátára, de ő erre nem számított. Úgyhogy mindketten a parkettán landoltunk, ő pedig meglepve pislogott. Én a hasamat fogva nevettem a meglepett mimikán, ő pedig rajtam mosolygott.
-    Ne haragudj. – egyenesedtem fel, mikor már levegőhöz jutottam.
-    Semmi gond. – segítettem fel, aztán a következő pillanatban elhagytuk a tánctermet.
Az öltözőben visszahúztam a reggel felvett ruháim, ezután rápillantottam a telefonomra. Eric írt, hogy ma nem tud találkozni, stúdióba zárkóztak a nagy csapattal. Remélem ismételten remek dalokat írnak, mert ha már nincs velem, valamivel ki kell engesztelnie. Mosolyogva vettem egy nagyobb lélegzetet, a táskám pedig keresztbe tettem a vállamon. Kilépve a helységből Matt kémlelő tekintetébe ütköztem, így vártam, hogy megszólaljon, kibökje, mit szeretne.
-    Várjam meg veled Ericet? – lökte el magát a faltól, mellettem jött egészen az előtérig.
-    Nem jön ma. – válaszoltam a szájam sarkában mosolyogva, most vajon mit akarhat?
-    És nem vagy éhes? – nézett kérlelő tekintettel, jobban belegondolva pedig az vagyok, így bólintással jeleztem, hogy nagyon is. – Egy hamburger?
-    Jöhet. – vigyorogtam, majd ismét a késő őszies időjárásban találtam magam.

Fél órával később tálcával a kezünkben sétáltunk egy asztalhoz és egymással szemben leültünk a rendelésünkkel. A gyorskaja egészségtelen, de most igazán jól esett. Persze, mint az ilyenek, tele volt tömve, így naná, hogy kifolyt belőle a majonéz. A szemem forgattam, miközben Matt csak jóízűen nevetett, persze, hogy rajtam. Végül én sem bírtam megállni, így együtt kacagtunk fél percen keresztül.
-    Mi olyan nagyon vicces? –emeltem meg a szemöldököm egy picit, miközben bekaptam egy darab sült krumplit.
-    A nevetésed. – mi van? Ennyire fura a nevetésem?
-    Mi van vele? – néztem már kétségbeesetten.
-    Aranyos, nyugi, semmi nincs vele. – nevetett. Szóval ez az. Nagyon jó barátok lehetünk, de meg kell mondanom neki, ez nem randi. Én mást szeretek, nem akarom tévhitekbe ringatni.
-    Figyelj, azt azért jó lenne, ha tudnád…hogy én semmit nem szeretnék tőled a barátságon kívül. – könnyebbültem meg, mikor kimondtam.
Összeráncolta a szemöldökét, elmélyedt egy pillanatra a gondolataiban, majd aprócskát és az is lehet, hogy csalódottat, bólintott. Nem tudtam kivenni az érzéseit, az arcáról sem tudtam semmit leolvasni, remekül leplezte. Remélem nem haragszik meg a feltételezés miatt.
-    Persze. Neked ott van Eric. – villantotta meg a fehér fogait, én pedig bólintottam.
-    Akkor jó, hogy tisztáztuk a dolgokat.
A számomra már vacsora után, Matt felajánlotta, hogy hazakísér. Elfogadtam, ezért már ketten haladtunk végig a járda mentén, egészen a hotelig.

/Samanta/

Térdelek a fűben, abban a parkban, ahol pár hónapja a Pop Explosion koncert volt. Kezemben egy játékkötél, aminek másik oldalát tépve, próbálja tőlem megszerezni kutyusom, Damon. Mellettem pedig ott van Daniel, aki csak nevetve figyelte az eseményeket.
A boldog élet titka a szerelem megtalálása, és egy jó munka szerzése. Végül is mindkettő adott, hisz ott van nekem Daniel és a táncos munka Mollyval. Viszont télen nincs turné, magyarán nem tudok dolgozni. Ezt a pár hetet munkakereséssel töltöttem, amit iskola mellett is tudok csinálni. Mint Jane a tánc stúdióban.
Hirtelen Damon kirántotta a kezemből a játékot, mivel nem igazán figyeltem. Így meg kellett kapaszkodnom, ezután Dani felsegített és egy puszit nyomott a homlokomra. Nevetve tettem vissza a kutyusra a pórázát, majd indultunk vissza a hotel felé. A telefonom rezegni, majd hirtelen hangosan zörögni kezdett a kabátzsebemben, én pedig rögtön utána is kaptam. Kíváncsian bámultam az ismeretlen számra, aztán lenyomtam a gombot és a fülemhez emeltem.
-    Samanta Barton. – szóltam bele, az ügynökség mondta, hogy ma fognak hívni. Nagyon pontosak.
-    Csak gratulálni szeretnék, megkapta a munkát. – mondta a nő, én pedig halkan örültem. Dani kérdőn nézett a hatalmas letörölhetetlen vigyorommal szembe.
-    Köszönöm szépen. – tettem le, majd Daniel nyakába ugrottam, teszem hozzá, már kiabálva.
Damon nem értett semmit, főleg azt nem, hogy miért ugrálok a barátom nyakában és miért sikítozom. Ezért ugatni kezdett, közben pedig körbetekert minket a pórázával. Mikor kibogoztuk magunkat a szorításból, csillogó szempárral találkozott a tekintetem.
-    Ebből kiindulva megkaptad a modell munkát.
-    Igen! – csattantam fel boldogan. Rögtön magához húzott, lecsapott ajkaimra, aztán lassan eltávolodott.
-    Gratulálok. – ugrándoztam még mindig a boldogságtól, majd lassan tovább indultunk.

Meglepetésemre mikor a hotel közelébe értünk, pontosabban befordultunk az utcasarkon, már messziről megpillantottam Jane-t. A meglepetés pedig az volt, hogy nem egyedül, viszont nem is Eric oldalán. Figyelni kezdtem, Dani közben ugyan úgy tett. A srác közelebb hajolt Jane-hez, majd megölelték egymást, azonban a fiú az arcát is közelítette felé. Már elég közel értünk, hogy láthassuk meg akarja csókolni. Barátnőm elfordította a fejét, így csak egy baráti puszi sikerült. Aztán valószínűleg egy gyors köszönés után, már ott is hagyta. Jane észrevett, intett egyet, és bevárt minket.
Szemöldököm feljebb csúsztattam és értetlen tekintettel fürkésztem a barátnőmet, aki látszólag már indulni is készült. Danielen láttam, nem szeretne beleszólni, vagy fültanúja lenni az esetleges beszélgetésünknek.
-    Felmegyek, segítek a recepción. Sziasztok. – vetett egy bátorító mosolyt, de jól gondoltam, hiszen Eric háta mögött sem szeretne tudni dogokról.
Mindketten felé bólintottunk, és míg Jane a kutyusom üdvözölte, rá emeltem a tekintetem. Sőt lehet, a szemöldököm is ráncoltam, miközben ő felegyenesedett.
-    Ki volt ez a srác? A legfőbb kérdés pedig: Mit akart tőled?
-    Ő volt Matt a tánc stúdióból, az új munkatársam. – rajzolt idézőjeleket a levegőbe – Viszont szerintem többet akar, mit barátság. Hiába mondtam, hogy én nem szeretnék semmit tőle. Te is láttad gondolom az előbb, nem úgy tűnt, hogy felfogta. Talán most.
Én csak némán bólogattam és indultam fel a lépcsőn, majd a barna hajú lány is követett egy kis toporgás után. Hirtelen megfordultam Jane előtt, ennek köszönhetően megtorpant.
-    Szereld le egy másik csajjal! – vágtam rá legnagyobb meglepetésére – Mármint mutass be neki valakit, aki jobban érdekli, mint te és leakad rólad.
Erre csak egy jóízű kacaj és egy apró bólintás volt a válasza.

/Jane – október 24. vasárnap/

Pontosan egy héttel ezelőtt léptem át utoljára a táncterem ajtaját. Fejemben a múlt héten összerakott rövid pár lépést ismételgettem, amikor is beslisszolt mellém Matt. Hirtelen nem tudtam hogyan is viszonyuljak hozzá, mivel eléggé furcsán váltunk el a múlt héten. Pontosabban nem engedtem, azt a bizonyos csókot. Halvány, de mégis barátságos mosolyt küldtem feléje, köszöntem. Ő csak kaján, magabiztos vigyorral a képén nézett rám. Kicsit elbátortalanodtam ennek láttán. Felocsúdni sem volt időm, mert a következő pillanatban már magához húzva tette derekamra a kezét, és indult volna meg a táncterem felé. Szemöldököm feljebb csúszott a meglepetéstől, majd azonnal próbáltam kibújni az ölelő karjából.
-    Mit csinálsz? – háborodtam fel jogosan. Hirtelen boci szemeket meresztett rám, miközben elengedett.
-    Kérlek légy a barátnőm, nagyon beléd habarodtam. – hitetlen pillantásokat küldtem vele szembe.
-    Én azt hittem, ezt már meg tudtuk beszélni. – egyáltalán nem értek semmit.
-    Én nagyon szeretném. – kérlelt tovább, de nem tudom hova is akar kilyukadni, én nem engedek.
-    Nem. – mondtam már szenvedve belülről, ugyanakkor mégis határozottan. Elindultam a terem felé magam mögött hagyva őt. A karom után kapva megállított.
-    Mindenki jobban járna. Főleg, ha Logan a nagybátyám. Feljebb is léphetnél a szakmában, de akár le is csúszhatsz mindenről. – már majdnem tátott szájjal csodálkoztam a stílusán. Úgy tűnik igen csak félreismertem ezt az embert. Komolyan rokona a főnökömnek? És ha igen, fenyegetőzik. Ajkamat harapdálva tekergettem meg egy hajtincsemet, agyalva vajon mit is reagálhatnék.
Hiába Logan rokona, csak nem tenné meg velem. Aztán ebbe Lisanak is van beleszólása. Akkor mégis miért lettem bizonytalan? Végül a reakcióm egy szimpla hitetlen fejrázás lett. Hiba volt.
-    Jobb, ha egy kicsit komolyabban veszel. Elmehetnénk vacsorázni, ha végeztünk. Te pedig indulás előtt véget tudsz vetni a kapcsolatodnak Eric-kel. – nem tudtam megszólalni. Mi üthetett Matt-be? Mitől lett ilyen szívtelen dög? Engem már a sírás kezdett fojtogatni.
Egyre jobban kattogott az agyam valami megoldás után, hisz perceken belül kezdődik az első óra, a srác várja a választ. Én pedig rájöttem valamire, így Samanta mondata értelmet nyert egy pillanat alatt. Imádom a tanácsait.
-    Rendben. Remélem, boldog leszel ebben a kényszerkapcsolatban! – meredtem felé szigorúan, szemöldököm ráncolva. Egy pillanatra átfutott valami az arcán, de azonnal faképnél hagytam.