2013. február 22., péntek

43. fejezet ~ Mosolytól a könnyekig

Sziasztok!
Köszönöm az eddigi szavazatokat, látom észre vettétek oldalt a szavazót. Aki esetleg nem figyelte volna, gyorsan kukkantson a chat fölé, és válasszon a válaszok között.:) Minden eddigi szavazatot köszönök.
Ismételten egy kicsit előbb jöttem a fejezettel, de szerintem semmiképpen nem fogjátok megbánni.:) Az előző fejezet kommentjeire válaszoltam már., köszönöm őket. Most tényleg nem szívesen húzom az időt, mivel tudom, hogy izgalmas dolgok várnak rátok. Remélem tetszeni fog.:)
Kellemes olvasást:
Bonie


/Eric/

Ismét a kedvenc kis éttermemben ültem, de nem csak azért, mert éhes vagyok, hanem szerettem volna találkozni Tamyval. Tanács kellene, mivel tényleg nagyon jól szórakoztunk Jane-nel tegnap előtt, viszont nem sok minden változott. Most tényleg hiányzik a tanácsa. A pincér csak járkált fel alá, majd mikor végre ide ért rendeltem. Belekortyoltam a rostos gyümölcslémbe, mikor valaki megragadott hátulról. Azt hittem ott hagyom a fogam, mert abban a percben félre nyeltem és köhögni kezdtem. Mondanom sem kell, hogy az egész étterem minket nézett. Tamy ijedten meredt rám, én meg csak elnevettem magam, amint kaptam levegőt.
-          Jól vagy? – nézett aggódva, majd ő is elmosolyodott – Ennyire nem akartalak megijeszteni.
-          Persze..Már kapok levegőt. – viccelődtem.
Az előbbi pincér visszasietett, megkérdezte minden rendben van-e. Aztán mikor bólintottam, a lány felé fordult és felvette a rendelését. Kicsit beszélgettünk mindenféléről, majd rátért a lényegre.
-          Mesélj! – vigyorgott kíváncsian, én meg beletúrtam a hajamba és elmondtam a tegnap előtt történteket.
-          Az rendben van, hogy elvittem jet-skizni, és nagyon tetszett neki, de sajnos nem volt olyan, mint ahogyan terveztem. – magyaráztam, Tamy pedig olykor bólogatva jelezte figyelmét.
-          Akkor most már tényleg beszélj vele. Szerintem az a legjobb megoldás, mert így sosem lesz semmi a dologból. Legalább megtudja mit is érzel és rájössz te is hogy hányadán álltok.
-          Igazad van, ezt már nem lehet tovább húzni. – mosolyogtam rá elszántan – Jut eszembe, lesz ez a Rix-fm fesztivál, amiről meséltem. Eljössz te is?
-          Köszönöm elfogadom a meghívást. Szeretem az ilyen fesztiválokat. – nevetett és kedvesen nyugtázta, hogy örül a meghívásnak.
A reggeli közben adott pár tanácsot, bár sok újat nem igen mondott, igazán jól esett a segítsége. Lassan, de bőbeszédűen befejeztük a reggelink, aztán elkísértem Tamyt a buszmegállóba.

/Jane/

Furcsán jókedvűen ébredtem, egyfolytában mosolyogtam, akár csak tegnap. Nem történt még velem ilyen, ez az érzés semmire nem hasonlít. Egyszerre vagyok boldog és teljesen energikus, ugyanakkor élénk és vidám. A fejem mindennel tele van, csak úgy zsong. A gondolataim Colinon jártak, aki egy kicsit távol került tőlem a napokban. Kevesebbet is találkoztunk, mint amennyit szoktunk, ez kicsit lehangolt. Mik ezek a hangulatváltozások? Aztán ott volt Samanta, ő bogarat ültetett a fülembe. Miért kellene választanom? Olyan furának tűnik minden, én legszívesebben a puha takaróm alatt bújnék meg.
Hirtelen a szívemhez kaptam, mert a csendes szobában megszólalt – nem épp kis hangerővel – a telefonom. Kikecmeregtem az ágyból és a kezembe fogtam az asztalon lévő kis szerkezetet. Elöntött a pír, miközben elolvastam a megjelenő nevet. Helyben vagyunk. Mély levegővel és higgadt hangon vettem fel. Azonban belülről ideges voltam és a torkomban dobogott a szívem. Mióta vált ki belőlem ilyeneket a puszta neve a telefonomon?
-          Szia, remélem nem zavarlak. – hallottam vidám hangját.
-          Szia! Nem, mondd csak nyugodtan. – mosolyogtam.
-          Meg akartam kérdezni nincs-e kedved találkozni délután? Szeretnék még pár dolgot vásárolni a lakásba. – magyarázott lelkesen Eric.
-          Most táncpróbára kell, hogy menjek, de utána elkísérhetlek. – ajánlottam fel bizonytalanul.
-          Rendben, elmegyek érted.
Miután letettük az ágyra dobtam a telefont, és ahogyan voltam pizsiben kiléptem a szobából. Kicsit meglepődtem, hisz barátnőm is szintén a pizsamájában ücsörgött a kanapén, de mellette ott volt Daniel is. Amint kiléptem már abba is hagyták a beszélgetést, mintha megzavartam volna valamit. Egyikük sem volt éppen túl vidám. Az arckifejezésük arról árulkodott, hogy kicsit tartanak valamitől. Barátnőm kezében ott volt a telefonja, amit eléggé szorongatott. Nem bírtam tovább, mert kezdett kellemetlen lenni a hallgatás.
-          Jó reggelt! Ugye nem zavarok? – néztem egyikről a másikra tanácstalanul.
-          Nem dehogy is. Csak elgondolkoztunk. – adta meg a választ Dani, aki kicsit gyorsabban kapcsolt.
-          Akkor jó. – ez nem volt túl meggyőző, de jobb, ha most nem faggatózom, majd megkérdezem Samtől – Reggeliztetek már?
Az egyértelmű válasz, amit mindketten egyszerre vágtak rá vigyorogva, hogy nem. Daniel már hozott nekünk reggelit, csak engem vártak. Gyorsan nekirontottunk a péksüteményeknek, aztán már rohantunk is felöltözni. Összecsomagolni a próbára a fellépőruháinkat, amiket tegnap választottunk ki. Kicsit rosszul éreztem magam, mert nem tudtam megkérdezni, mi volt a baj mikor kimentem. Viszont erre még visszatérek.

 Daniel elvitt minket a táncterembe, majd egy hosszú csókkal búcsúzott Samantától. Bent találkoztunk a többiekkel, Colinnal pedig öleléssel köszöntöttük egymást, majd egy gyors csók után már neki is kellett állnunk. A próba viszonylag könnyen ment, elég gyorsan eltelt. Minden tökéletesen sikerült, egyszóval már készen állunk Rix-fm.
-          Ez az  én csapatom! – csapott a tenyerünkbe Molly az öltöző előtt. Mi vigyorogva nyugtáztuk, hogy jó csapat vagyunk.
-          Azt hiszem teli találat minden, le fognak döbbeni. – vigyorgott Nicole, megigazítva a haját.
Elköszöntünk egymástól, aztán mindenki indult a maga dolgára. Nicole elsietett, Mollyért Danny jött, Sam és Dani pedig leléptek kajálni. Teljesen kiürült az előtér, már csak én és Colin voltunk ott. A barátom közelebb jött, majd mosollyal az arcán megállt előttem.
-          Mit csináljunk? – kérdezte, én pedig kicsit feszengve meredtem rá.
-          Igazából – kezdtem bizonytalanul – megbeszéltük Eric-kel, hogy segítek neki vásárolni a házba. – végül mondtam ki egy szuszra, mert jobb, ha tudja.
Itt az arca kicsit eltorzult, a mosoly pedig lefagyott az arcáról. Kezdett hasonlítani egy forrongó vulkánra, ami ki készül törni. Lehet nem tévedtem.
-          Nem lehet, hogy mostanában kicsit sokat vagy ezzel a sráccal? Mintha már a saját lakásodat akarnád berendezni. – fakadt ki idegesen. Ilyennek még nem láttam.
Hirtelen nem is tudtam mit válaszolni. Most komolyan ennyire felhúzza magát ezen? Kezdett nekem is kicsit elég lenni a hangnemből, így felindulásból én is visszavágtam.
-          Tudod mit? Nem, nem lehet! – mondtam, de a következő mondatnál kicsit felemeltem a hangom, ahogy ő is – Én meg úgy érzem mintha kicsit eltávolodtunk volna mostanában.
-          Igen, de ez is ki miatt van? – adta ki magából ingerülten és maga mellett ökölébe szorította a kezét. A hangjában iróniát véltem felfedezni.
-          Azt hiszed, hogy ez most csak is kizárólag miatta van? Tudom, hogy sosem bírtad. Nem gondolod, hogy ez valószínűleg más miatt is bekövetkezhetett volna? – néztem rá kérdőn, de csak behunyta a szemét.
-          Talán, de most ő a téma. És igen, szörnyen féltékeny vagyok rá. Már a kezdetektől zavart. Sajnos úgy tűnik, hozzá jobban kötődsz. – fakadt ki teljesen. Itt kezdett bűntudatom lenni, szóval már összefacsart szívvel, könnyeket visszafojtva néztem a szemébe. Nem bírtam tovább tagadni.
-          Mondok valamit, de figyelj! – most elmondom neki az érzéseim, végig fog hallgatni – Mikor Londonban voltunk, történt valami – csuklott el a hangom, de összeszedem magam és folytattam, álltam a tekintetét – Volt köztünk egy csók, amit csakis miattad tagadtam le és egy hibának véltem. Megbántam.
Itt már nem bírtam tovább legördült egy könnycsepp az arcomon, a torkomban dobogó szívemmel, ami ki akart ugrani a helyéről. Vártam valami reakciót, miközben alakját pásztáztam a tekintetemmel.
-          Gondolhattam volna, hogy ez lesz az utazás vége, de én naiv voltam. – túrt bele a hajába idegesen. Aztán már válaszra nyitotta a száját, hogy folytassa, de beleszóltam.
-          Jobb lenne, ha ez most itt abbahagynánk! – ráncoltam össze a szemöldököm szipogva, viszont én sem tudtam folytatni, mivel ő vágott közbe.
-          Jobb lenne! – szinte kiabált, én pedig megsemmisülve néztem a szemébe. Csalódtam benne.
Tény, hogy ebben mind szerepet játszhat Eric, de nincs rá garancia, hogy nem történt volna meg. Akár mással, vagy más dolog miatt. Szapora lélegzetvétellel figyeltem Colint, aki csak felkapta az edzőtáskáját, majd kiviharzott. Idegesen követtem az ajtóig, ám ott megtorpantam. Eric ott állt az autójánál és valószínűleg engem várt. Colin pedig felé vette az irányt, én pedig lélegzet visszafojtva támaszkodtam a falnak. Eric meglepetten nézett a srácra, aki felindulva megállt előtte. A keze ismét ökölben volt maga mellett, de végül csak ennyit bökött oda:
-          Remélem most boldog vagy! – a vele szemben álló srác nem értett semmit.
-          Azt hiszem. – mosolygott furán, aztán Colin után meredt, aki dühösen elviharzott ezen a kijelentésen.

Colin beszállt a saját kocsijába, sietősen elhajtott. Most csalódtam benne a legnagyobbat. A viselkedése volt az, ami kicsit sem megszokott. Higgadt embernek ismertem, hát most megmutatta a foga fehérjét. Rendben nem bírja Ericet, nem örült, annak a csóknak, de én csak normálisan közelítettem felé. Már azon felháborodott, rögtön az elején.
Amint ezek végigfutottak az agyamon másodpercek alatt, a csalódottsággal kevert fájdalom mardosott. A falnak dőlve sírtam, a könnyeim csak úgy áztatták a ruhámat. Annyit láttam, hogy amikor Colin elment, Eric visszafordult és észrevett. Rémülten nézett felém, nem teljesen értette a dolgokat. Odasietett mellém, én addigra pedig még mindig a falnak dőlve csúsztam le a földre. A fiú csak a hatalmas barna, aggódó tekintetével kémlelt, és leguggolt velem szembe. Szörnyen éreztem magam, levegőt kicsit kapkodva vettem. Ő megtámasztotta az egyik kezét a földön, a másikat pedig a térdemre tette. Amikor hozzám ért, kicsit megnyugodtam, hogy ott van valaki mellettem.
-          Most jobb ötlet elfelejteni a vásárlást. – mosolygott kedvesen, mire én sem bírtam megállni. Ez tartott körülbelül két másodpercig, egyszerűen nem ment most tovább.
A szememet kezdtem törölgetni zavaromban. Eric elengedte a térdem és inkább ő is átült mellém a falnak támaszkodva. Tolerálta, hogy nincs kedvem beszélni, ott volt velem, pedig faképnél is hagyhatott volna. Pár perc csend után, még mindig a járdán a táncstúdió falának dőlve ültünk. Kicsit kezdtem megnyugodni, ezért már képes voltam Eric felé fordulni.
-          Elmondtam neki. – töröltem meg még egyszer a szemem, a hangom pedig erőtlennek tűnt.
-          Oh – rögtön rájött mire céloztam – Hát gondolom nem örült neki. Mégis hogy jutottatok idáig? Mi történt?
-          Igazából mondtam, hogy segítek neked vásárolni délután, – vettem egy mély lélegzetet – aztán kiakadt, miattad, meg hogy sok időt töltünk együtt. Majd mindketten emelt hangerővel veszekedtünk, aztán már el is mondtam neki. Teljesen összevesztünk. Én pedig csalódtam. – hadartam össze-vissza.
Úgy tűnt a srác megértette, hisz bólintott. Pár másodpercig ismét csend volt, majd hatalmas mosoly keretében megszólalt.
-          Annyira bolond. – tartott szünetet, én pedig értetlenül néztem rá. Nem boncolgatta tovább ezt a témát – Gyere, kelj fel a földről, menjünk valami nyugodtabb helyre.
Teljesen összezavarva és értetlenül meredtem rá, amíg ő feltápászkodott a faltól. Felém nyújtotta a karját, hogy felsegítsen. Én elfogadtam jobbosát, aztán felhúzott.

2013. február 14., csütörtök

42. fejezet ~ Második vizes élmény

Sziasztok!
Most valamivel előbb jelentkezem mint vasárnap, szóval remélem nem gond. Siettem.:D
Az előző fejezet kommentjeire válaszoltam, mindegyiket köszönöm.
Szerintem tetszeni fog a rész, szóval várom bőben a véleményeket.
Kellemes olvasást.
Bonie

/Eric/

Az utóbbi időben felfedeztem, hogy mi az, ami igazán felvidít. Hogy mindet, amit elértem az utóbbi időben, csak a barátaimnak köszönhetem. Érdekes, hogy egy párszor látott ember is mennyire megérthet téged és milyen hamar a barátoddá válhat. Sok tanácsot adhat, és persze rengeteget segíthet. Pont így vagyok én Tamy-val, a szőke lánnyal. Ma már nem is tudnék a tanácsai nélkül meglenni, a pozitív energia, amit felém áraszt erőt ad. Megváltoztatta a hozzáállásomat, így egy lépéssel közelebb kerültem a célomhoz. Igyekszem vele most már többet találkozni, szóval most is a kis étteremben ülve várom, a megbeszélt, már-már szokásos reggelinkre. Csendben ültem egy félreeső asztalnál a telefonom bámulva. Közben az órára pillantgatva gondolkoztam a tegnapon. Annyira jó volt, tánc és edzés után végre a saját házamba menni. Nem voltam senki terhére, egyedül lehettem, és ami a legjobb, már az elejétől szép emlékek kötnek oda. Hiszen Jane segített nekem berendezni, bepakolni.
Tamy hirtelen megjelent az arcán széles mosollyal, leült velem szembe. Kék szemeit az enyémbe fúrta és kíváncsian fürkészett.
-          Hogy ment tegnap? – felnevettem, közben pedig zsebre tettem a telefonom.
-          Egész jól. Eljött velem pakolni, pedig volt programja. Ez örülten jól esett. Jó igaz, elrángatta magával a barátját, azért mert beállított, de akkor is nekem segített. – magyaráztam, a pincér pedig vigyorogva megvárta, amíg végzek.
-          Örülök, akkor kezd feltűnni neki. Csak így tovább Eric. – nevetett, majd a pincér felé fordult, aki már eléggé topogott az asztal mellett.
Reggeli után intettem Tamynak és elmentem, mert találkoznom kellett a menedzseremmel.

/Molly/

Tegnap este felhívtam a táncosokat, hogy mától ismét kell próbára járnunk. Egy kisebb koreográfiát kell összeállítanunk három dalhoz a Rix-fm fesztivál miatt. Súlyosan közeledik a nyár vége és az utolsó nyári fellépésem ezen a fesztiválon. Félek, hogy a szünidő végével, ezek a csodálatos emberek, Samanta és Jane eltűnnek az életünkből, vagy csak a következő nyáron találkozunk. Erre a gondolataimra elszomorodtam és igyekeztem kiverni a fejemből. Felrángattam a lábamra egy edzőcipőt és lementem a ház elé, ahol Danny a kocsijának támaszkodva várt. Két puszival köszöntöttem és átöleltem, majd már be is szálltunk az autóba. Az utóbbi napokban sok időt töltöttünk együtt. Vigyorogva beszélgettünk, majd pillanatok alatt már a táncteremben voltunk. Én kiszálltam, ő pedig elhajtott, persze csak köszönés után.

Lassan besétáltam az öltözőbe, ráérősen átöltöztem, majd a kis büfé résznél leülve egy asztalhoz, vártam a többieket. A gondolataim ismét visszakanyarodtak oda, hogy lehet, most dolgozunk utoljára a két londoni leányzóval. Nagyon jó barátaim lettek, nagyon fognak hiányozni, ha úgy alakulna… A gondolataim megálltak, nem akartam ezen agyalni, és szomorkodni. Nem tudhatok még biztosra semmit. Rákönyököltem az asztalra és a fejemet támasztva bambultam a földet. Egyszer csak nyílt az ajtó és egy csapat besétált rajta, ismerős volt a hangjuk. Azonban a fejem nem emeltem fel, még erőt gyűjtöttem hozzá, hogy ne rontsam el a kedvüket. Végül csak sikerült összeszednem magam, vidáman köszöntöttem őket. Pár ölelés és egy pótszülinapi köszöntés után – Jane-től – ők is átöltöztek.
A táncterembe lépve ismét elöntött a mámor, hogy nemsokára a színpadon lehetek ismét. Először kicsit bemelegítettünk, hogy felkészítsük az izmainkat. Megbeszéltük, hogy melyik dalokat is adjuk elő, a Why Am I Crying-ot mindenképpen szerettem volna. A másik kettő pedig az Unchained és a This Party lett. Rögtön neki is álltunk az egyszerűbb koreográfia összerakásához.  Végül sikerült, és legalább ötször elpróbáltuk. Még egy próba lesz két nap múlva, akkor már a fellépőruhákba gyakorlunk. Végignézve a táncosaimon, nem fog csalódni a nagyközönség.
Hullafáradtan mentünk átöltözni, majd ismét a büfében ülve nevetgéltünk. Colin mindnyájunkat meghívott egy pohár gyümölcslére, közben pedig a ruhákon gondolkoztunk. Egy óra múlva már mind kifelé igyekeztünk, majd szétszéledtünk Stockholm utcáin.

/Jane/

A délutáni napsütésben kifáradtan léptünk ki a táncstúdióból az utcára. Ráértünk, szóval Colinnal csendesen indultunk el, Samanta pedig Daniellel ment be a belvárosba. Csendesen sétáltunk és sütkéreztünk a jó időben, miközben egymás kezét fogtuk. Az idilli pillanatot a telefonom csörgése törte meg, ami persze a táskám legalján volt. Mire megtaláltam nem hogy elhallgatott, de a szállodához is értünk. Kezemben a telefonnal köszöntem el Colintól egy csókkal.
-          Holnap találkozunk. Szia. – mondta az ölelésből kibontakozva.
-          Szia. – köszöntem el én is, majd megvártam, míg elsétál.
Ha már idáig kerestem a telefont, akkor már megvártam, amíg egyedül leszek, az a pár perc nem oszt nem szoroz. Kioldottam a képernyőzárat és meglepve néztem a nem fogadott hívásomra. A liftbe vágódva nyomtam a visszahív gombra.
-          Azt hittem elérhetetlen vagy. – nevetett a telefonba kicsit cinikusan.
-          Táncpróba miatt legalul volt a táskámban a telefonom. – beléptem a kis lakosztályba, ledobtam a táskám és a kanapéra huppantam – Miért kerestél?
-          Meg akartam kérdezni, hogy tegnap pakolás közben nem találkoztál-e az egyik FIFA játékommal? – kérdezte természetesen.
-          Most komolyan ezért hívtál fel? – szaladt fel a szemöldököm, amit persze nem láthatott.
-          Nyugalom, nagyon stresszes vagy.
-          Dehogy csak fáradt a majdnem egész napi edzés miatt és most ezen tényleg kiakadtam.  Ennyire unatkozol? – hüledeztem.
-          Kicsit. Tudod, hogy én hogyan kapcsolódom ki? Jetski-zem! Neked is ajánlom. – mosolyra húztam a számat.
-          Most csak viccelsz remélem. Én ugyan fel nem ülök egy olyanra.
-          Dehogynem. Elugrom érted és kikapcsolódunk. – nevetett, én pedig az ajkamba haraptam.
Egyszerűen csak kinyomott. Még csak nem is ellenkezhettem. Majd pont én fogom levezetni a feszültséget jet-skivel? Nem vagyok ideges, csak fáradt, de az nagyon.
Áh, bármiben benne vagyok, de ettől eléggé félek, remélem nem gondolta komolyan. Nagy levegőt véve mentem átöltözni, aztán a kopogásra siettem ajtót nyitni. Egy hatalmas fülig érő vigyorral találtam magam szemben Eric arcán. Kicsit mintha rajtam és a kétségbeesett tekintetemen szórakozott volna olyan jól.
-          Indulhatunk. – szögezte le és már meg is fordult. Megsemmisülten követtem a kocsiig, aztán beszálltam.
-          Ugye tudod, hogy soha életemben nem vállalkoznék ilyenre? – szögeztem le, amíg kikanyarodtunk az utcából.
-          Most már. – nevetett még mindig rajtam. Hurrá, mit ne mondjak, most aztán megnyugtatott.
Csendben próbáltam a figyelmem elterelni, egyszer csak azonban leállt az autó motorja. Elsétáltunk a partig, ahol már láttuk, hogy ott állnak sorban a kis vízi járművek. Eric pedig felém fordult, mert látta, hogy készülök valamit mondani.
-          Ugye nem képzeled, hogy én felülök egy ilyenre? – néztem rá kétségbeesve, de reakciót nem éppen tudtam leolvasni az arcáról.
-          Igen, gondoltam. Ott leszek veled, nem kell izgulnod. – húzott közelebb a kis járművekhez – Válassz egyet.
Ha tudná, hogy életem leghosszabb tíz másodpercén vagyok túl. Vadul dobogó szívvel kellett kiválasztanom, a számomra oly idegen jet-skik közül, melyiken is fogom feldobni a talpam. Végül ráböktem egy pirosra, Eric pedig lerendezte a választást a férfivel. Mikor ismét visszatért remegő kézzel ültem fel mögé, azonnal átkulcsoltam a kezemmel a derekát. Ő csak megszorította a kezem.
-          Nem lesz semmi baj! Tetszeni fog. Indulunk rendben? – mondta megnyugtató, hangon én azonban még mindig ideges voltam.
-          Nem. Csak éljem túl! – hunytam be a szemem, a srác pedig valószínűleg nevetve indította be a motort.
Hirtelen a torkomba ugrott a szívem, miközben a vízcseppecskék az arcomba csapódtak. Összeszorított fogakkal nyitottam ki a szemem, de még sikítani sem mertem, csak szorítottam Ericet. A félelem mindössze egy pillanatig kerített hatalmába, aztán élvezni kezdtem, ahogy az adrenalinszintem megemelkedik. Lassan lazítottam a szorításon, így Eric érezhette, hogy élvezem ahogy szántjuk a tengert.
-          Mondtam, hogy remek kikapcsolódás! – kiáltotta miközben gyorsabbra váltott és visszafelé kanyarodott.
-          Igazad volt. Már nem félek és tényleg kikapcsolja az agyat. – nevettem őszintén és örültem, hogy ott van velem.
Nemsokára a part felé vette az irányt és én kicsit csalódott voltam. Most már, hogy tudom, nem vagyok életveszélyben, maradtam volna még. Megállt a stég mellett, majd kérdőn hátra fordult.
-          Mit gondolsz, szeretnél előre ülni? – mutatott a kormányra.
A szemeim felcsillantak, ő csak mosolygott és felállt, hogy oda engedjen. Elmagyarázta, mikor adok gáz és mikor fékezek, majd ő kapaszkodott az én derekamba. Beindítottam a szerkezetet és már nyomtam is a gázt. Egyáltalán nem volt nehéz, így bátrabban kapcsoltam nagyobb sebességre, Eric pedig csak kiáltott egyet. Csurom vizesek voltunk, de a nyári melegben ez az előnyünkre vált. Éppen kanyarodtam egyet, és boldogan nyugtáztam, hogy nem borultunk fel.
-          Tudtam, hogy tetszeni fog. – súgta Eric a fülembe – Legközelebb már vezetni is tudod, akár egyedül is.
-          Azét még kell a támogatás itt mögöttem. – célozgattam a segítségére – Köszönöm, hogy elhoztál.
-          Nincs mit.
Fél órával később már a parton voltunk. Kicsit megszáradtunk, majd a leparkolt autó felé vettük az irányt. Eric hazavitt, még egyszer megköszöntem a délutánt, aztán felmentem. Samanta kérdőn nézett rám és a vizes hajamra, úgyhogy beavattam. Aztán szinte bedőltem a puha ágyamba, a mai fárasztó nap után.

2013. február 6., szerda

41. fejezet ~ Tűz és víz

Sziasztok!
Tudom, ismét kicsit elcsúsztam. Beteg voltam és suli is volt, szóval remélem nem haragszotok.
Az előző fejezet hozzászólásaira válaszoltam már. A következő pedig itt van. Remélem tetszeni fog.:)
Nem maradt más hátra, mint:
Kellemes olvasást!;)
Bonie


/Jane/

Amikor a repülőn láttam, ahogy Eric behunyja a szemét, ösztönösen elvigyorodtam. Hamarosan szuszogni kezdett, közben az ablakon kívül bámultam a felhőkkel borított eget. Nem voltam álmos, talán azért, mert Eric kedvesen hagyott reggel aludni. Az agyam pedig nem állt le, egy pillanatra sem, most minden egyszerre kavargott benne. Mi van velem? A következő emlékképem, hogy oldalra hajolva aludtam, a mellettem lévő srácnak támaszkodva. Ő az egészből nem vett észre semmit, én pedig meglepetten kapcsoltam ki a zenelejátszóm. Kitekintettem az ablakon és pont abban a pillanatban szóltak, hogy megkezdjük a leszállást. Eric kinyitotta a szemét és kipihenten elmosolyodott. Leszállás után a gép előtt megláttam Samantát és Colint, valamint ott volt mellettük Daniel is. Mögöttem az alig pár perce felébredt srác kullogott. Hatalmas öleléssel fogadott Sam, aki csak szorított.
-          Mi újság otthon? – mélyesztette az enyémbe a szemit érdeklődve.
-          Mindenki, jól van. Majd mesélek, ha a szállodába érünk. – zártam le a beszélgetést, hisz volt még egy ember, akinek köszönnöm kellett.
Nagyon furcsán éreztem magam, miközben Colin felé fordultam. Ő csak mosolyogva lépett felém, én viszont kicsit feszengtem, a tegnapelőtti csók miatt, szánalmasan éreztem magam. Szorosan magához ölelt és halkan köszönt. Gyorsan visszaköszöntem, majd egy kicsit eltolt magától, hogy lásson. Lehajtotta fejét és megcsókolt, a következő pillanatban pedig Eric a tömeggel haladva szinte fellökött minket. Bűntudatom támadt, amit igyekezem elfojtani. Colin idegesen pillantott a srácra, aki felemelte a kezét bocsánatkérés képen, de nem szólt semmit. Kezdtem szörnyen kényelmetlenül érezni magam, szóval elindultunk a parkoló felé.
-          Köszönöm, hogy elmehettem veletek. – fordultam a kis csapat felé, akikkel Londonban voltam – És Eric, még egyszer bocsi a családom miatt.
Beszéltem kicsit halkabban, de Eric csak elnevette magát és megrázta a fejét.
-          Örülök, hogy megismerhettem őket. – húzta mosolyra az arcát, aztán elindult a többiekkel.
Mi ott maradtunk négyen, Colin pedig érdeklődve nézett felém az előbb hallottak miatt.
-          Találkozott az én kicsit akaratos családommal. – magyaráztam vigyorogva – Voltam a koncerten és elkísértem a rádióinterjúra, aztán körbenéztünk a csapattal a városban. Megmutattam nekik pár látnivalót. A reptér felé pedig eláztunk egy kicsit.
-          Értem. Örülök, hogy jól szórakoztál. – vigyorgott, Colin és egy puszit nyomott a homlokomra, majd beszálltunk az autóba.
A két fiú elöl, én pedig  hátul ültem Samantával, viszont egyre kezdtem fáradtabb lenni. Mondtam, hogy majd holnap mesélek, mert kedvem sem nagyon volt és a fáradságból fakadó lustaság felemésztett. Így az út viszonylag csendesen telt. Mielőtt beléptünk a hotelba, Colin még egyszer szorosan átölelt, de most nem viszonoztam. Aztán megcsókolt, de mivel látta rajtom, hogy ennek nincs itt az ideje elengedett. Még intett egyet mielőtt eltűntünk volna a bejáraton.

Felsiettem a lakosztályba és azonnal a szobámba mentem és a táskám a sarokban hagyva, rávágódtam az ágyra. Összeszorítottam a szemem és az ajkamba haraptam, miközben a plafont néztem. Hamarosan barátnőm is feljött, mert még beszélt Danival. Egyenesen a szobámba jött és lehuppant mellém. Pár pillanatig fürkészett, majd én is felé fordultam és felültem.
-          Mesélj, hogy van mindenki? – érdeklődött, én pedig mindent összefoglalva mondtam el.
-          És persze mindenki üdvözöl. – fejeztem be a majdnem tíz perces monológom.
-          Komolyan ennyire fáradt vagy? A repülő út körülbelül négy óra.
-          Hosszú volt a nap annak ellenére, hogy Eric hagyott aludni. – itt jöttem rá, hogy kicsit elszóltam magam.
-          Ezt hogy érted, hogy hagyott aludni? – kerekedett el barátnőm szeme, közelebb jött – Nem hívogatott.
-          Nálunk volt, mert a szüleim ott fogták. Ezért kértem tőle bocsánatot a reptéren.
-          Aha. – közben még mindig fürkészett – Ennyi?
Itt hatalmas levegőt vettem és megráztam a fejem, majd egy pillanatra lehajtottam a fejem. Sam ezt nem tudta mire vélni, majd hirtelen megszólalt.
-          Ne. – emelte meg a hangját, elnyújtva a szót – Lefeküdtél Eric-kel?
-          Mi? – döbbentem le és hitetlenül meredtem rá – Dehogy is. Csak megcsókolt.
Ez meg hogy jutott az eszébe. Kicsit sem állt meg a szívem mikor megkérdezte. Ő pedig pislogott kettőt, aztán vigyorogva nézett rám.
-          Ez annyira aranyos. De mégis hogy?
-          Nem tudom, véletlenül. Briannal játszottunk, ő kirohant, és mi… - már be sem kellett fejeznem.
-          Oké, ez még nekem is kicsit sok. – nevetett jókedvűen – Mi lesz most.
-          Én is ezen gondolkoztam, – hogy a fenébe ne tettem volna – aztán arra jutottam, hogy elfelejtjük. Véletlen volt, ennyi.
-          Rendben.
Tudtam, hogy barátnőm nem fog faggatózni, mert lezártam magamban az ügyet. Véletleneket nem veszünk komolyan. Megmutattam neki a képeket, amiket készítettem ebben a pár napban. Miközben néztem a vetítést, kissé összeszorult a szívem, de nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet.
Mikor végig értünk, Sam fogta magát és kiment a szobámból, de az ajtóból visszaszólt.
-          Szerintem azt válaszd, aki miatt lepkék gyülekeznek a gyomrodban. – sétált a saját szobájába, én pedig elengedtem a fülem mellett az egészet.
Kikapcsoltam a gépem, aztán elfutottam zuhanyozni. Álmosan dőltem be az ágyba, de nem volt könnyű elaludnom, sőt szinte csak forgolódtam. Sam bogarat ültetett a fülembe, nem hagyott nyugodni. Végül valamikor hajnali kettő felé sikerült elaludnom.

Reggel teljesen kikészülten ébredtem, de igyekeztem összeszedni magam. Tegnap azt mondta Colin ma átnéz, szóval a gépem elé ülve vártam. Mivel már tíz felé járt az idő, megcsörrent a telefonom.
-          Szia! Itt vagy már? – kaptam fel a telefont, meg sem nézve ki az, rosszul tettem.
-          Szia! Vártál? – nevetett a vonal túl oldalán valaki.

/Eric/

Tegnap óta, amióta elmentünk a reptérről a csapattal, azon gondolkozom, hogy maradhatnék továbbra is Jane közelében. Ami elkezdődött az beteljesedhessen, igazából nem sokra jutottam.
Úgy döntöttem, hogy a szokásos kis étteremben reggelizem. Így gyorsan elkészültem, s már mentem is a kocsimhoz, mert eléggé éhes voltam már. Mikor beléptem az épületbe, megcsapott a reggeli kávé illata, aztán észrevettem egy ismerős alakot. Odasétáltam az asztalhoz, de mielőtt meglephettem volna a lányt, ő megfordult és már messzebbről mosollyal köszöntött.
-          Mindig itt reggelizel Tamy? – néztem kérdőn az asztalnál ülő szőke lányra.
-          Általában igen, látom te is. – szúrta a villájára, hát azt hiszem valami zöldséget.
-          Leülhetek? – érdeklődtem vigyorogva. Ő csak a vele szemben lévő helyre mutatott, ezzel engedélyt adva.
Helyet foglaltam, majd mikor megérkezett a pincér rendeltem. Pár percig csendesen reggeliztünk, majd rákérdeztem mi történt vele mostanában. Meghallgattam és néha-néha felnevettünk, majd visszakanyarodva ő is rákérdezett.
-          És veled mi történt mostanában? – fürkészett kíváncsian, én pedig csak mondtam egészen a Marching megírásától a tegnapi napig.
-          Most nem tudom, mi is legyen. – a lány velem szemben komolyan hallgatott, majd mikor végeztem elmosolyodott.
-          Óó. Szerintem legyél vele minél többet, ha pedig ez sem válik be, akkor beszélj neki az érzéseidről. – gondolkozott el egy kicsit, az ötletet pedig jónak gondoltam. Mégis csak egy lány adta.
-          Köszönöm szépen, megfogadom. Remek barát vagy, pedig alig találkoztunk. – néztem rá hálásan, bár kicsit furcsa, hogy így is mennyire jóban vagyunk.
-          Nincs mit, örülök, ha a barátod lehetek. – vigyorgott, aztán.
Mivel befejeztük a reggelit, ő elment, de megbeszéltük, hogy holnap is itt ugyanekkor. Nem tudom miért, de egyszerűen jó vele beszélgetni. Így a tanácsot azonnal megfogadva, már tárcsáztam is Jane-t. Reméltem sikerül rávennem, hogy eljöjjön. Némán vártam, aztán a második csengésnél felvette.
-          Szia! Itt vagy már? – szerintem másnak gondolt, de nem igazán érdekelt.
-          Szia! Vártál? – nevettem fel, mert a válaszom frappánsnak tűnt.
-          Bocsi Eric, nem tudtam, hogy te vagy. – nevetett ő is kicsit kínosan – Mondd.
-          Ráérsz ma délelőtt? Kellene egy kis segítség. Pakolnék az új lakásomba, de táncpróba is várna rám. – magyaráztam kicsit feszengve.
-          Hát, igazából Colinnal beszéltünk meg mára programot. – teljes megsemmisülést éreztem, de utána majd kiugrott a szívem a helyéről – Majd megmondom neki, hogy toljuk el délutánra.
Az a rövid hatásszünet, amíg gondolkozott megőrjített, aztán a válaszából mindent ki tudtam következtetni. Fontos vagyok neki, ami fordítva is ugyan így van. Valamint hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem élvezem kicsit Colint idegesíteni.
-          Nagyon köszönöm, akkor elugrok érted. – le nem törölhető vigyor ült ki az arcomra.

Kifizettem a reggelit, a következő pillanatban már az autómban ültem és hangosan hallgatva a rádiót útnak indultam a hotelhez. Hamar odaértem, majd már siettem is fel Jane-ékhez. Bekopogtam ő pedig beengedett, szerintem észrevette a jókedvem.
-          Hamar ideértél, még nem beszéltem Colinnal. – húzta fel a tornacipőjét, én pedig körbelestem.
-          Hova költöztél? – érdeklődött, kicsit félve a téma miatt, amíg elővette a telefonját. Tárcsázta, de nem kellett sokat várni, mert pont akkor kopogtak is.
-          Majd meglátod. – mosolyogtam kicsit kínosan, mert gondoltam ki is léphet be pillanatok múlva az ajtón. A lány kinyitotta, ő pedig az ajtóban megtorpant engem látva.
-          Colin nem lehetne, hogy délután találkozzunk? Segítek Ericnek pakolni. – nézett kicsit megszeppenve a lány, szerintem arra számított, hogy telefonon éri el.
Beljebb jött a srác elgondolkozva, de nem tudott megszólalni, mivel Jane rövid agyalás után felé fordult.
-          Vagy gyere te is velünk, több kéz hamarabb végez a munkával. És akkor kicsit belecsúszunk a délutánba. – javította magát és mielőtt válaszolhatott volna én is megszólaltam.
-          Igen. Nekem a gyorsaság a lényeg, délután táncpróbára kell mennem. – magyaráztam felé hatalmas vigyorral.
Alapjáraton, soha nem mondtam volna olyat, hogy jöjjön ő is. Most azonban egyszerűen nem zavart, mert tudtam annak ellenére, hogy megbeszélt programja volt, Jane velem jött volna. Colinnak nem nagyon tetszett az ötlet, de végül belement.
Gyorsan elugrottunk Alexhez, akinél a rengeteg bőrönd sorakozott már kikészítve a nappaliba. Aztán elindultunk a leendő lakásom felé. Nem kellett sokat menni, majd le is parkoltam a szürkés-kék ház előtt. Mikor kiszálltunk Jane hatalmasra nyílt csillogó szemekkel fordult felém.
-          Nincs is messze a régitől. – nézett körbe.
-          Nincs és ennek örülök. Pont jól jött ki. – vigyorogtam, majd fél szemmel a csendben lévő Colin felé pillantottam. Csak méregette a házat, közben pedig szerintem azon gondolkozott mikor leszünk készen.
-          Melyik a te erkélyed? – pörgött fel Jane, én pedig csak felnevetve a harmadik emelet legszélsőjére mutattam. Az a legeldugottabb az összes közül, egy nagy fa áll előtte, de a kilátás mindenre pont tökéletes.
-          Nagyon szép. Csodálatos. – jelentette ki.

Ezek után mindent felvittünk a harmadik emeleti lakásba, bepakoltuk a legfőbb cuccokat, hogy a tánc után már ide jöhessek. A szekrényen látszik, hogy Jane pakolt be mindent összetűrve. Colin leginkább csak a bútoroknál segített és közben magában dühöngött. Ezt a napot nem így képzelte el. Jane-nel pedig kicsit berendeztük, otthonosabbá tettük a bekeretezett képeimmel, majd feltettük a függönyt. Idővel pedig egyre otthonosabb lesz, amint rendesen birtokba veszem és veszek minden féle kis dísztárgyat, valamint használati tárgyat.
Mikor már lakható volt, tehát elkészültünk, megköszöntem a segítséget. Igen Colinnak is. Ő csak gyorsan biccentett, a lány pedig széles mosollyal búcsúzott. Ők elindultak a belvárosba, én pedig a táncterem felé, Alexékhoz. Tamy tanácsa jónak tűnik, az első lépés pedig kipipálva.