2013. június 24., hétfő

52. fejezet ~ Coming home

Sziasztok kedves olvasóim!:)
Utálok szabadkozni, és igen, én tehetek róla, hogy megint kell. Egyszerűen sok bajom meggyűlt ezzel a résszel, plusz az előző héten nem is nagyon voltam itthon. Most azonban itt van a folytatás.
A részhez nincs nagyon hozzáfűzni valóm, egyszóval csak élvezzétek.
Kellemes olvasást!:)
Bonie

/Jane – október 12. kedd/

Tegnap direkt korábban feküdtem le, hogy ne tűnjek álmosnak a kissé korábbi kelés miatt. Ebből viszont semmit nem lehetett felfedezni, ugyanis egész este forgolódtam, a mai nap végett. A mindössze talán három és félórás alvás után, nyúzottan ébredtem. Kicsit nyugodtabban foglaltam el a fürdőt és vettem egy kellemes levendulafürdőt. Ez feltöltött energiával, így mégiscsak megnyugodva, pozitívan álltam hozzá az egészhez. A köntösömben indultam meg a konyha felé, hogy ihassak egy éltető tejeskávét. Barátnőm mintha csak a gondolataimban olvasott volna, már majdnem el is készítette.
-    Sam, annyira örülök, hogy olvasol a gondolataimban. – vigyorogtam felé és leültem a pulthoz.
-    Mire vannak a barátok? – mosolyodott el, majd elém tolta a bögrét, hogy ízesítsem kedvem szerint. Miközben kevergettem, folytatta – Nyugodj meg, minden rendben lesz.
-    Remélem. Kicsit izgulok, de azon kívül nincs semmi bajom. – kortyoltam most már a bögre tartalmába.
Egy rövid beszélgetés után visszatértem a szobám rejtekébe és minden fontos reggeli teendőt elintéztem. Felvettem egy farmert, hozzá egy egyszerűbb, de mégis csinos fehér felsőt. És erre rá a bézs blézeremet. A hajamat kissé behullámosítottam, az arcomra csak annyi sminket tettem, hogy eltakarja a kissé karikás szemeim. Utolsó lépésként pedig fújtam a kedvenc parfümömből a nyakamhoz és a csukómra, amit aztán összedörzsöltem.
Kilépve a szobám ajtaján, már Daniel is feltalált hozzánk. Samantával egyetemben fél percig csendben meredtek rám, majd mosolyogva nyugtázták, hogy csinos vagyok. Féltem, hogy kicsit sok, de egy átlagos napnál nem sokkal tettem többet magammal. Már csak Ericre várok és lassan meg kellene érkeznie. A két személy egymással foglalkozott, aminek amúgy is így kellene lennie, én pedig csendben elfoglaltam magam a telefonom tanulmányozásával.

Körülbelül hét perccel később kopogtattak az ajtón, én pedig már pattantam is fel, hogy nyissam. Átsuhantam a nappalin, megragadtam a kilincset, és nagy meglepetésemre nem Ericet pillantottam meg először, hanem a maga előtt tartott nagy tulipáncsokrot. Nem is tudom min lepődtem meg igazán. Azon, hogy hozott virágot, vagy, hogy hogyan is szerzett októberben rózsaszín tulipánt.
Széles vigyor jelenhetett meg az arcomon, az azonnal zsibbadni kezdett, a szívem kétszer gyorsabban kezdet verni, ahogy beljebb jött. Magához húzva megcsókolt, majd a kezembe adta a csokrot.
-    Szia. Ezt neked hoztam. – vigyorgott ellenállhatatlan kisfiús stílusában.
-    Szia. Hűha, köszönöm szépen. – olvadozásom közepette engedtem a kíváncsiságomnak – Honnan szereztél ilyenkor ennyire gyönyörű tulipánokat?
-    Az legyen az én titkom. – kacsintott felém, én pedig már indultam is vázát keresni.
Percekkel később léptünk ki a lakosztály ajtaján, és Eric megragadta a kezem, majd összekulcsoltuk ujjainkat. Ha arra a tíz perce, arra a tíz percre, míg le nem érünk a parkolóba.
Beszálltunk a kocsiba, és megkezdődhetett a pár órás utazás, én pedig már kezdtem ismételten ideges lenni. Nagyokat nyeltem és a fejemben sokszor lejátszottam pár szituációt. Hiába tudtam, biztos nem olyan lesz, ahogy elterveztem, azért folyamatosan kattogott az agyam. Eric pedig mindössze mosolygott, és vagy már századszorra közölte, hogy nyugodjak meg, nem lesz semmi. El fogom őket bűvölni, ahogyan őt is. A biztatása nagyon jól esett, így nyugodtabb voltam, legalábbis addig, míg be nem értünk Helsingborgba.
Eric kisegített az autóból, nekem pedig remegett a térdem. Attól tartottam, mi lesz, ha mégsem tetszem nekik. Nyeltem egy nagyot, miközben felegyenesedtem és becsuktam magam mögött a jármű ajtaját. Elhatározottan, őszinte mosollyal fogtam meg a velem szemben álló srác kezét, aki bátorítóan megszorította. Amint megpillantottam a barátságos kis házat még szélesebb mosolyra váltottam. Elindultunk a sövénykerítés mellett leparkolt autó mellől, a kékre festett ház felé. Amint egyre közelebb kerültem, a szívem egyre jobban dobogott és egyre több dolgot véltem felfedezni. Mint például látszólag van hátsó kert, valamint az ajtók és ablakok fehérek, és még az is feltűnt, hogy azoknak piros keretük van. A már lassan téli időjárás miatt, a fákról lehullottak a levelek, a fű sem zöldet annyira, mint ahogy az nyáron pompázhatott. A virágágyásokba már nem kukucskált semmilyen növény, de minden bizonnyal a tavasz folyamán tele lesz szebbnél szebb virágokkal.


Annyira elnézelődtem, hogy a kulcszörgésre kaptam fel a fejem, ahogy Eric elővette a zsebéből a kis kulcstartóját. Remegő térdel próbáltam egyenletesen lélegezni. Tudom, hogy összecsődítette, az anyukáját, az apukáját és az összes testvérét. Mondjuk ez azért volt igen nehéz feladat, mert a szülei elváltak, és van hét kisebb testvére, plusz egy nővére.
A barátom feltépte az ajtót, maga előtt beengedett, és amikor már ő is belépett elkiáltotta magát.
-    Megjöttünk. Sziasztok! – Erre a kiáltásra lépteket hallottam meg, és egy középkorú nő termett a nappaliban széles mosollyal.
-    Sziasztok! – állt meg előttünk, jókedvűen minket fürkészett.
-    Jane, ő itt az édesanyám, Marlene. – mutatott rám, majd fordítva – Ő pedig itt a barátnőm.
-    Jane Sparks vagyok. – fejeztem be a mondatot, mert úgy gondoltam ez így helyes. A jobb kezem felé nyújtottam, amit kedves mosoly keretén belül elfogadott. – Örvendek.
Amint elengedte a kezem megfordult és arrébb állt, hogy minden bizonnyal Eric édesapja is be tudjon mutatkozni. A bajsza alatt az ő szája sarkában is meghúzott egy vigyor.  Viszonylag barna mackósabb alkatú férfi, kedves arccal. Megismételtem, az előző mondatom, közben kezet ráztunk.
-    Walid vagyok. – a következő mondatát a fiának címezte, de mégis úgy hogy értsem – Csodálatos lányt találtál, biztosan nagyon jószívű.
-    Nagyon is az. – helyeselt Saade, megpuszilta a homlokom.
Pirulva bólintottam egyet, miközben beljebb invitáltak. Eric átkarolta a derekam, biztató kacsintása után, így mentünk be a nappali kanapéjához. Leültünk, majd hirtelen egy csapat gyerek rohant le a lépcsőn egy szőke hajú lány kíséretében. Eric szavai alapján őt gondoltam a nővérének Linának. Igazam lett, mert rögtön jött is bemutatkozni, nagyon szimpatikus volt. Majd a kisebb testvérekkel is meg tudtam ismerkedni. Marlene a konyhában sertepertélhetett, mert egy tálca üdítős pohárral tért vissza. Mindenki fogott egy poharat, csak repkedtek a témák. Megdicsértem a házat, mert nagyon otthonosnak és szépen berendezettnek találtam. Mondták, hogy nyugodtam tegezzem le Eric szüleit. Mosolyogva bólintottam és innentől kezdve, a keresztnevükön szólítottam őket. Végül eljutottam odáig, hogy a kisebb testvérekkel beszélgettünk. Úgy tűnt minden rendben van, így kezdtem teljesen megnyugodni.
Dél környékén már a hatalmas családi asztalnál ültünk, Marlene főztjének finom illata lengte be a házat. Miközben mindenki mert magának, Ericet figyeltem. Önfeledten nézett körbe, látszott rajta, hogy nagyon boldog. A tekintete megállapodott rajtam, végigmért, majd megsimította a karom.
Másodpercekkel később mind Eric egyik kis húgára kaptuk a tekintetünk.
-    Hogy ismerkedtetek meg? – vigyorgott szélesen Lara, a szeme pedig csak úgy csillámlott.
Eric-kel összemosolyogtunk aztán ő belekezdett a mesélésbe.
-    Emlékeztek az utolsó stockholmi koncertemre? – kérdezte, majd megvárta, míg mindenki bólint – Az előtt egy nappal egy kávézóban. Sikerült leöntenem egy pohár vízzel.
Mindenki nevetve nyugtázta a szituációt, majd ismét figyelni kezdtek.
-    Aztán lehetőségem adódott Ericnek köszönhetően itt maradni Svédországban. Molly és ő munkát ajánlottak. – meséltem tovább.
-    Aztán a Rix-fm-es fellépés után, a Marching előadása után összejöttünk. – a srác a mondandója végén adott egy puszit az arcomra.
A kisebbek csak nevettek, Lina arcáról, nem sokat olvastam le, a szülők pedig büszkén néztek minket. A következőkben viszont megtudtuk mit is gondol a legnagyobb Saade lány.
-    A Pop Explosion koncert előtt? Ott még Mollyval voltál együtt! – csattant fel a szőke lány, én pedig kicsit megszeppentem. Eddig minden olyan jól ment.
Barátom összehúzta a szemöldökét és gyilkos pillantásokkal jutalmazta ezt a kijelenést, nekem pedig a torkomban volt egy hatalmas gombóc. Azonnal meg akartam magyarázni, de még csak lehetőségem sem volt rá.
-    Lina! Fejezd be. – utasította Marlene mérgesen.
-    De…
-    Nincs, de. Gyere picit ki a konyhába! Elnézést. – suhantak el mellettünk.
Az asztalnál nagy csend alakult ki percek alatt, én pedig a fejemet lehajtottam. Eric közelebb húzódott és a hátamat kezdte gyengéden simogatni, ami megnyugtatott. Közben egész halk hangok szűrődtek ki a konyhából.
-    Lina, miért csinálod ezt? – kérdezte Marlene kicsit ingerülten.
-    Ugyan anya, nem látod, hogy Jane miatt szakítottak Mollyval?! Miatta ment tönkre a kapcsolatuk. Közéjük állt. – összeszorított fogakkal próbáltam elengedni ezeket a fülem mellett.
-    Nem hiszem! Ne légy ilyen goromba. Kérlek, kérj bocsánatot!
-    Az igazság miatt nem. – itt szünet következett, valószínűleg egy tekintet enyhítette meg – Ah, legyen.
A szám szélét rágva figyeltem, ahogy csendben visszajönnek. Folytatódott az ebéd, a hangulat kezdet kicsit feloldódni, az újabb beszélgetés megkezdése után, hála Walidnak.

Az étkezés után én és Eric játszottunk a gyerekekkel, Lina és anyukája pedig elpakolták az asztalt. Felálltam és intettem Ericnek, hogy picit kimegyek. Kell pár perc, hogy lenyugodjak, mert ez váratlanul ért. Kinyitottam a teraszajtót és a blézeremben, kabát nélkül kiléptem a hűvös időbe. Mélyeket szippantottam, és körbenéztem a hátsó kertben. Volt egy medence a közepén, de most leengedték, hisz tél van. A terasz fedett részén egy grill is helyet kapott. Hirtelen az ajtó zörgésére lettem figyelmes, majd arra fordultam. A kék szemű, szőke lány lépett ki rajta. A szívem hevesebben kezdett verni, ahogy tekintetemmel követtem vékony alakját. Nekidőlt egy tartóoszlopnak, aztán felemelte a fejét.
-    Ne haragudj az előbbi kirohanásom miatt, csak szeretem Mollyt. Nem tudom mi ütött belém.
-    Nem haragszom. – mondtam őszintén, majd egy kis hallgatás után folytattam. A mondandóm első felén, picit meglepődött – Igazad van. Tudod még Mollyval volt mikor megismerkedtünk, de mikor összejöttünk, akkor már nem. Én sosem választottam volna el senkitől. Akkor még nekem is volt barátom.
-    Értem. – mosolyodott el halványan – Tényleg ne haragudj!
Megráztam a fejem. Ellökte magát az oszloptól, nagy meglepetésemre pedig megölelt. Az üvegajtón keresztül az egész család fellélegezett velem együtt.

/Eric/

Igen mérges lettem nővéremre az asztalnál, de úgy döntöttem, most nem hagyom ott a barátnőmet. Megsimogattam a hátát, hogy megnyugodjon. Igazából én is jól összedorgáltam volna, de abból nem sült volna ki jó. Arra gondoltam, majd megbeszélem vele, de szerencsére anya a gondolataimban olvasott, és beszélt a fejével.
Jane az ebéd után kis játék közben kiment, szerintem kicsit frusztráltan érezhette magát. Arra gondoltam, most jobb, ha kicsit kiszellőzteti a fejét, majd ki megyek hozzá pár perc múlva. Nővérem megelőzött és féltem ennek nem lesz jó vége. Visszafojtott lélegzettel figyeltem a terasz üvegajtaját, mivel hallani nem hallottam semmit. Közben kisebb testvéreim integetni kezdtek a szemem előtt, de mutatóujjam felmutatva figyelmeztetem őket, hogy várjanak pár pillanatot. A szüleim is befejezték a pakolást, figyelték az eseményeket. Hirtelen Lina megfordult, majd Jane nyakába ugrott, aki viszonozta az ölelést. Mindenki megkönnyebbült.

Nevetve, témák között ugrálva jöttek be a házba. Én feltápászkodtam, közben mindkét lány felé biztató mosolyt küldtem. Megnyugodtam. Jól sikerült, mindenki jól fogadta, aminek nagyon örülök.
Búcsúzáskor kifelé menet mindenkitől elköszöntem egy puszival, Jane pedig kettővel. Kifelé menet a barátnőm még megbotlott, mindannyian jót nevettünk rajta, ő pedig csak pirulva száll be az autóba. Mikor beültem mellé és becsuktam az ajtót, hátradőltünk az ülésben és hangos "hú" csúszott ki a szánkon.
-    Egész jól ment. – nevetett fel édesen és kisöpörte arcából az oda nem illő tincset.
-    Igen. – vágtam rá sármosan mosolyogva, majd édes ajkaira tapasztottam a szám.
Indítottam a kocsit, és már úton is voltunk vissza Stockholmba.

2013. június 13., csütörtök

Díjak

Sziasztok!:)
Kaptam két díjat, amit nagyon szépen köszönök, Jenni-nek és Riley Anne-nek. A díjhoz kérdések is járultak, amikre most kutyafuttában tudok csak válaszolni.:)

- Ki a kedvenc íród?
Érdekes, de nincs igazán kedvenc íróm. Bárkinek a könyvét elolvasom, ha megtetszik.:)

- Szereted az állatokat?
Persze.:)

- Milyen sorozatokat szeretsz?
Inkább a krimi felé, hajlókat, mint például a Dr. Csont és a Pretty Little Liars.:) Ez talán a két nagy kedvencem.

- Melyik a kedvenc számod?
Ez így komoly? Egy?:D Az összes Eric Saade szám a kedvencem.

- Legjobb pasi színész?
Nem tudom.:P

- Hány blogot követsz?
Hirtelen nem is tudom...Aktívan ha jól számolom ötöt.:) De sokba bele is szoktam olvasgatni.

- Kit öleltél meg utoljára?
A barátnőmet.:)

- Kedvenc virág?
Nárcisz és az elmaradhatatlan rózsa.

- Színész vagy énekes lennél inkább?
Egyik sem. Én inkább maradnék író.:)

- Mi a véleményed a keleti kultúráról?
Érdekes, sokszínű, izgalmas lenne felfedezni.:D

Ne haragudjatok, de a blogok, amiket szeretek, már mind megkapták ezt a díjat.      

2013. június 6., csütörtök

51. fejezet ~ Társastánc

Sziasztok!
Igen, megint késtem, de már nagyon év vége van, és rengeteg dolgom volt még sajnos. De nem ez a magyarázkodás helye, foglalkozzunk a fontos dologgal. Meghoztam a következő részt.:) Az előző fejezetek kommentjeire és a chat bejegyzésekre válaszoltam.:) Köszönöm mindegyiket, de mintha megfogyatkoztak volna. Nem?:D
A cím és a rész összefüggésére rá fogtok jönni szerintem, bár az elején talán furcsa lesz. azt hiszem most ennyi volt a rizsa része.
Kellemes olvasást.
Bonie♥

/Jane – október 10. vasárnap/

Ahogy Eric meg is mondta, Molly beszélt az újsággal, így a pletyka elült és az igazság is napvilágot látott. Szerencsére nem zaklatnak minket kérdésekkel, hála az égnek. Ezért teljesen nyugodtan indultam meg ma reggel az edzőtáskámmal a vállamon a hotel kapuja felé. Hirtelen a parkoló felől dudaszó hallatszott. Önkéntelenül is megfordultam, majd mikor megláttam ki az hangosan felnevettem.
-    Te mit keresel itt ilyen korán? – nevettem a kicsit még álmos fején.
-    Csak jöttem a barátnőmhöz, és kíváncsi voltam nem-e zaklatják a médiától. – vigyorgott elképesztően ez az Eric. Néha csak úgy elolvadok tőle, mit most is.
-    És ki az a szerencsés? – viccelődtem vele, ő pedig vette a lapot és vigyorogva magyarázott tovább.
-    Hát ebben a hotelben szállt meg, egy csodálatos hölgy. Nem hiszem, hogy bárki is ismeri, mert titokban tartom, nem árulom el senkinek, nehogy ellopják mellőlem. – rendben, azt hiszem a természetes arcszínem még pirosabb lett, mint az imént.
-    Biztos nem ismerem? – kérdeztem kacéran, míg ő közelebb lépett és egyre kisebb lett köztünk a távolság.
-    Talán. – préselt ki minden levegőt a testünk közül. Majd rögtön lecsapott ajkaimra, az én lábaim meg kezdték felmondani a szolgálatot. Mintha Eric ezt megérezte volna, a kezeit derekam köré fonta, hogy megtartson.
Mikor véget ért az idilli pillanat, megfogta a kezem és elvezetett a parkolóig, ahol kinyitotta nekem a kocsi ajtaját. Mosollyal az arcomon szálltam be, aztán ő is bekerült mellém.  Elindultunk, hogy bevigyen a táncterembe, így megmentett a buszozástól. Amint eszembe ötlött a tánc, az is beugrott, hogy ma találkozom az új kisegítővel. Izgatottam meredtem az útra és próbáltam magamban végiggondolni, mit is fogok mondani neki. Nem is tudok semmit, csak annyit, hogy ma kezd. Vajon mennyire jó táncos, és mennyire leszünk egy hullámhosszon? Ez és ehhez hasonló kérdések cikáztak a fejemben, míg nem Eric lefékezett, de a motort nem állította le.
-    Szia kicsim, szép napot. – hajolt közelebb egy búcsúcsókért.
-    Szia, neked is. Csak ügyesen a stúdióban. – viszonoztam a gesztust.
Becsuktam magam mögött az autó ajtaját, a srác pedig elhajtott.

Én a következő pillanatban már a tánc stúdió ajtaját téptem fel, aztán köszönve mindenkinek, akit ismertem, az öltözők felé siettem. Benyitottam, majd már öltözni is kezdtem, utoljára pedig felvettem a tánccipőm. A táskát ismét a vállamra véve indultam meg kifelé, amikor is az ajtót kinyitottam és valakit eltaláltam vele. Gyorsan kiléptem mögüle, becsuktam és az áldozatom felé fordultam, aki szerencsére nem esett el. Eddig ő háttal állt nekem, de időközben megfordult. Egy magas, barna hajú, barna szemű sráccal találtam magam szembe. Hirtelen megszólalni sem tudtam a meglepetéstől, de aztán sikerült kinyögnöm valamit.
-    Elnézést, ne haragudj. Ilyen még nem fordult elő. – nevettem kínosan, a hajamat a fülem mögé tűrve.
-    Ugyan semmi. Öhm, Jane? – rendben, sokan megismernek a reklámok és a turné miatt, szóval már meg sem lep.
-    Igen. – néztem rá picit talán furcsábban, mint eddig.
-    Matt Clarkson. – nyújtott a jobbosát, én pedig saját meglepetésemre is, úgy meredhettem rá, mint egy holdkórosra. Miért mutatkozik be nekem? Mármint rendben, lehet, ide jár táncolni. De most mit kezdjek vele?
-    És amint az előbb megtudtuk az enyém Jane. – emeltem meg a szemöldököm, mert tényleg nem értettem az egészet, a kezemet pedig én is nyújtottam feléje – Most viszont mennem kell, találkozóm van.
-    Várj! – ragadta meg a karom. Mit akarhat? – Félreértettük egymást.
-    Ez elég valószínű, ugyanis nem értelek. – fogalmam sincs ki ő, de most már szeretnék magyarázatot.
-    Matt vagyok, az új kisegítő. – a fenébe, most aztán bemutatkoztam valahogy. Erre miért nem gondoltam?
-    Ne haragudj, nekem nem mondták a nevedet sem, így nem voltál ismerős. Jane Sparks. – mutatkoztam be én is rendesen, kicsit égve.
Ettől a találkozástól féltem én annyira, és most szinte teljesen elszúrtam. Rányitottam az ajtót és még csak nem is foglalkoztam vele, remek kolléga leszek. Viszont mentségemre szóljon fogalmam sem volt ki ő. Most minden a válaszától függ, a jövendőbeli kapcsolatunk is. Még mielőtt elkalandozhattam volna, visszatérített a valóságba.
-    Nyugi, semmi gond. – nevetett fesztelenül, én pedig száz kilóval könnyebbnek éreztem magam.
-    Akkor rendben. Semmid sem fáj? – kérdeztem már természetesen.
-    Nem. – vigyorgott még mindig.
A srác maga körülbelül húszéves lehetett, tehát velem egykorú. Eddig aranyosnak bizonyult, úgyhogy valószínűleg megleszünk, de táncolni még nem láttam. Ez a téma egyre jobban foglalkoztat.
Időközben Lisa és Logan megtalált bennünket, még mindig az öltözők előtt álltunk.
-    De jó, már meg is ismerkedtetek, nem kell bemutatnunk titeket egymásnak. – fordult felénk teljes testtel Logan, a vele érkező pedig mosolygott.
-    Igen fogjuk rá. – sütöttem le a szemem, mert visszaemlékezve elég kínosan sikerült.
Együtt bementünk a terembe, bemutatkozott minden gyerkőcnek, aztán már kezdtük is az órát. Nagy meglepetésemre azonnal tudta mit kell csinálnia, ez pedig tapasztalatra utal. Mosolyogva néztem, miközben pakolásztam a CD-k között. Remek hangulatban, nagyon gyorsan eltelt ez a nap, mikor ránéztem az órára máris ötöt mutatott. Matt kikapcsolta a hangfalat, míg az összes apróság kiment, én pedig pár perccel később a villanyt. Bevártam az ajtóban, majd mosolyogva beszélgettünk tovább, egészen az öltözőkig.

Legnagyobb meglepetésemre miután átöltöztem, ő ott várt az előtérben. Ez nagyon aranyos dolog volt tőle, így együtt léptünk ki az épületből, a dermesztően hűvös őszi időjárásba. Ösztönösen összehúztam magamon a szövetkabátom, majd Matt felé fordultam.
-    Kocsival vagy?
-    Nem, buszozom. És te mivel merre? – kérdezett vissza, nekem pedig eszembe jutott Eric.
-    Fuvarral. – vigyorodtam el a válaszomon – A barátom értem jön, de nem tudom, mikor végez.
-    Megvárom veled, ha gondolod. – ajánlotta fel, én pedig bólintottam, jelezve a beleegyezésem.
Érdekes, hogy az ember mennyi mindent, megtud a másikról akár pár óra beszélgetés során. Mi végig beszéltük az órákat, amíg a gyerekek gyakoroltak. Még most is kifogyhatatlanul jönnek a témák, viccek. Úgy érzem ez, egy remek barátság kezdete lesz.
-    Páros táncok? Hát azokban nem vagyok éppen jó. – nevetett a fejét vakargatva a srác.
-    Én azt is tanultam egy kicsit. – vágtam fel, majd nevetve figyeltem a reakcióját.
-    Rendben akkor taníts meg egy-két lépésre. – nyújtotta felém a kezét, először azt hittem hülyeségből – Felkérhetlek?
Nem bírtam ki nevetés nélkül, konkrétan már a könnyeim kezdtek csepegni, de azért elfogadtam a karját. Az utca közepén mutattam meg a helyes testtartást, mindenről elfeledkezve. Pár tánclépést sikerült tenni, amikor is magam mögül torokköszörülést véltem felfedezni. Hirtelen megfordultam, majd mosolyogva öleltem át Ericet. Viszonozta, ám mikor elengedett kérdő szempárral találtam szembe magam. Rögtön vettem a lapot, így megfordultam és a tehetetlen Mattet bemutattam neki.
-    Eric, ő itt Matt Clarkson, az új kisegítő. – Eric vonásai meglágyultak, amint észrevette az imént táncoló srác képét.
-    Eric…Eric Saade? –csodálkozott, hirtelen nem tudott mit mondani.
-    Igen. De megvárhattad volna, míg Jane bemutat. – vigyorgott a barátom.
-    Elnézést, de erre nem készültem fel. – vigyorgott kínosan Matt, na igen, ez valóban tud sokkoló lenni. Ezek szerint nem olvasott tegnap újságot.
-    Rendben, megvárjuk, míg feldolgozod. – viccelődött Eric, majd beszélgettünk tovább még egy kicsit.
Matt elindult a buszmegálló felé, én pedig Eric kíséretében beszálltam a kocsiba.

/Eric/

A stúdiózás Julimarral, azaz J-Sonnal remekül sikerült, így bár kicsit késésben, megindultam Jane-ért a táncstúdióhoz. Amíg odáig hajtottam, maximumra tekertem a rádió hangerejét, és a kedvenc dalaim hallgattam. Teljesen jó kedvem volt. Doboltam a kormányon és énekeltem, nem érdekelt, hogy ki látja az ablakon keresztül. Mielőtt befordultam a tánc stúdió utcájába, azért lehalkítottam. Körbenéztem, hogy vajon Jane merre van, vagy éppen bent vár-e. Kicsit meglepődtem, mikor egy srácot ölelgetett vagy nem is tudom mit csinált. Összeráncolt szemöldökkel szálltam ki az autóból, és sétáltam gyors léptekkel közelebb. Valami táncra hasonlított, amit csináltak, de ez az egész nem igazán tetszett. Hiába álltam mellettük, nem vettek észre, így kissé be kell ismernem, hogy féltékenyen köszörülni kezdtem a torkom. Jane hirtelen megfordult, hatalmas mindig gyönyörű mosolyával az arcán és a nyakamba vetette magát. Eléggé összezavarodtam, szóval kérdőn néztem rá, és reméltem nem hagy magyarázat nélkül. Felismerte a helyzetet, bemutatott a srácnak Matt-nek. Kicsit megnyugodtam, mikor meghallottam, ő az új kisegítő, akit barátnőm már említett a hétvégén. Matt reakcióján azonban meglepődtem, mert arra számítottam, az újság jóvoltából mindenki tudni fogja a kapcsolatunk Jane-nel.
-    Eric…Eric Saade? – emelte meg a hangját és ezzel együtt a szemöldöke is feljebb csúszhatott.
-    Igen. De megvárhattad volna, míg Jane bemutat. – próbáltam oldani a sokkot, nem tudom mennyi sikerrel.
-    Elnézést, de erre nem készültem fel. – miért kellett erre felkészülnie? Jó fej, de szerintem nem miattam lepődött meg ezen. A féltékenységem ott lappang, és bármikor elő törhet.
-    Rendben, megvárjuk, míg feldolgozod. – Amíg nem látok hátsó szándékot, nem leszek bunkó, ezért is viccelődtem vele.

Körülbelül negyed órával később szálltunk autóba, én pedig már hajtottam is ki a kis utcából. A visszapillantóból barátnőmre siklott a tekintetem, aki felém fordította a fejét. Egyszerűen muszáj volt feltennem neki a kérdést.
-    Ugye nem kell tartanom, ettől a Matt-től? – figyeltem félig az útra.
-    Mi? – nevetett Jane – Nem! Nem kell tartanod tőle. Én téged szeretlek. – nyomott puszit a az arcomra. Reménykedtem, hogy ezt mondja.
-    Akkor jó. – mosolyogtam a lehető legbájosabban – Mert nem úgy tűnt, hogy ez a srác, csak barátságot akarna.
-    Ha mást akar, akkor csalódnia kell, mivel nekem már van egy férfi az életemben. Te. – kacsintott felém. Erre nekem sem kellett több, egy gyors puszival ajándékoztam meg a homlokán.
Leírhatatlan érzés, kellemes bizsergés járta át a testem. A lehető legeslegjobb barátnőt találtam meg és ezért szerencsének mondhatom magam. Szeretném mindenkivel megosztani. Apropó, mindenkivel.
-    Jane. – kapta felém a fejét, halvány megbúvó mosollyal az arcán – Már fontolgatom egy ideje, hogy bemutassalak a szüleimnek. Gondoltam, mert jövő héten nem kell suliba menned, kedden lemehetnénk Helsingborgba.
-    Örülnék neki, ha megismerhetném a családod. – a halvány mosolyból, hamar önfeledt vigyor lett – Ugyanakkor picit félek, mert az újságok elég csúnya dolgokat írtak.
-    Ezzel ne foglalkozz. – bátorítottam és befordultam a hotel parkolójába – Tudják, hogy az újságok minden szennyet leírnak és összehordanak. Rólam sem egyszer jelent meg ilyen cikk. Meséltem nekik rólad.
-    Rendben.
Így mindketten boldogan, felhőtlen kedvvel csuktuk be magunk mögött a kocsi ajtaját. Majd beléptünk a már nagyon jól ismert Simpson hotelbe.

Ő lenne itt Matt: