2012. február 27., hétfő

3. fejezet ~ Meglepetés!



 Ne haragudjatok hogy ilyen sokára hoztam a részt, de nem kaptam hozzászólásokat és még beteg is vagyok. Sikerült megfáznom... 
Na de most itt vagyok.:) Ehhez csak annyi lenne a hozzáfűzni valóm, hogy szeretnék hozzá kommenteket. Legalább hármat, és csak akkor jön következő rész! :)
Puszi: Bonie *.*



Tapsvihar, hogy kerültem ide?
Mi ez? A fellépőruhámban vagyok és csak kiabálást és tapsot hallok. Színfalak mögött állok és csak a nevemet kiabálják. Lépjek ki a színfalak mögül?
Egyszer csak a színpadon találom magam, több ezer ember áll velem szemben. Meglátom Samantát a bal oldalamon a színpadon, összenézünk és elindul a zene. Magunkba visszaszámolunk és elkezdünk táncolni. A közönség tombol a zenére és lélegzet visszafojtva figyel.
Pár pillanaton belül jön a fő atrakció a szaltó. Kérdőn ránézek Samre, hogy akkor mi is legyen. Ő leint hogy a szaltót hagyjam ki. Elkezdtem gondolkodni, ha most megcsinálom mindenki látni fogja. Viszont ha elrontom vagy megsérülök utána tönkre megy az álmom.
Mit is tegyek, gondolkodtam, míg a végén ott voltam. Megálltam, kétségbe esve néztem Samantára.
Ekkor azt éreztem hogy izzadok és elönt a kétségbeesés. Kapkodom a levegőt, kiszáradt a torkom. 

Végül sikerült kinyitnom a szemem és már gördült is le egy könnycsepp. Azonnal le is töröltem, mégis csak egy rémálom volt. Ennél én erősebb vagyok! Visszadőltem az ágyba és kicsit kifújtam magam, ki is takaróztam a nyári meleg miatt. Nap már javában fent volt, rápillantottam az órámra és azt láttam hogy már kilenc óra. Igencsak éhes voltam, így gyorsan felkeltem és elmentem lezuhanyozni. Langyos vizet állítottam be, majd beálltam a zuhany alá. Mikor végeztem a szekrényem elé léptem felvettem a zöld topom és fehér rövidnadrágot és összekötöttem egy copfba a hajam, majd bevetettem az ágyat. Közben eszembe jutott a meglepetés, már nagyon kíváncsi voltam, minden gondolatom betöltötte.

Lesiettem a konyhába ahol a család többi tagja nem rég ült neki a reggelihez.
-          Jó reggelt mindenkinek. – köszöntem be miközben láttam hogy nincs narancslé az asztalon, így útközben kivettem a hűtőből.
-          Jó reggelt kicsim. – köszönt anya és apa szinte egyszerre. Majd Brian is küldött felém egy bólintást miközben evett.
Leültem a székre és én is fogtam a friss zsemléből, majd a rántottából. Öntöttem narancslét magamnak és az öcsémnek is. Majd eszembe jutott hogy ők még nem is tudnak a meglepetésről, ezért szóba is hoztam:
-          Nem is mondtam még, hogy tegnap Sam felhívott és nagy meglepetése van számomra, amit csak személyesen mondd el. Most jön valamikor délelőtt.
-          Igen? Akkor valami nagy dolog lehet, nincs olyan amit ne osztana meg veled. – kezdte ecsetelni apa, miközben a villáját belebökte a tányérján lévő szalonnába.
-          Nem szerintem csak meg akar lepni valamivel, de majd úgyis meglátod. – biztatott anya is, mosolyogva.
-          Végül is igen csak nagyon titokzatos volt és egyre jobban fúrja a kíváncsiság az oldalam. – kortyoltam a mondat végén a narancslémbe. Brian végzett is így felállt és felszaladt az emeletre.
 Gondoltam elmosogatok, gyorsan lepakoltam az asztalt és anya mosolygó tekintetével találtam magam szembe. Örült hogy megcsinálom, végül is gyakran szoktam mosogatni, főzöcskézni meg egyéb más itthoni munkákat csinálni.

Két órával később a szobámban ültem és rajzolgattam. Papírra vetettem egy balerinát, beárnyékoltam, majd ki is színeztem. Ráírtam a végén a dátumot és betettem a rajzaim közé. Csak annyit hallottam hogy anya szól hogy megjött Samanta. Fogtam magam lerohantam a nappaliba, Sam nagy mosollyal fogadott és átölelt.
-          Szia! – kiáltotta. Viszonoztam az ölelést, majd kérdőn néztem rá. Ő még mindig mosolygott és hol rám, hol pedig anyura nézett. Nem értettem miért van ez az egész, így muszáj volt megkérdeznem.
-          Neked is szia. Mi ez az egész? Mesélj gyorsan, mert a kíváncsiság már majdnem teljesen megemésztett. – értem viccesen a mondandóm végére. Sam még mindig a tekintetét váltogatta rajtunk. Végül sikerült megszólalnia, még mindig mosolyogva.
-          Egy kérdésem lenne: Megengedi anyukád, hogy elgyere velem egy hétre – itt hatásszünetet tartott, amivel felcsigázva tartotta az érdeklődésem és anyu érdeklődését pedig felkeltette. – külföldre? – kicsit ledöbbentem, de nagyon tetszett az ötlet.Tátott szájjal álltam és csak vigyorogtam, alig bírtam elhinni. Anya is nagyom meglepődött majd közelebb jött.
-          Jane, ha – féltem előre a választól hisz, nagy boci szemekkel néztem anyura, reménykedtem hogy megengedi – annyira el akartok menni akkor hajrá! – nevette el magát és átöleltem. Pár pillanat múlva Sam felé fordultam kérdőn nézve.
-          Miért is akarunk mi külföldre menni, azon kívül hogy remek ötletnek találom? És hova is mennénk?  - néztem még mindig elég értetlenül.  A mellettem álló lány már alig bírt magával  csak hogy elmondhassa a meglepetés folytatását. Én már így is kikészültem hogy anya megengedte hogy egyedül menjünk külföldre.
-          Hogy hova? Hát Eric Saade koncertjére Svédországba!!! – kiáltotta el magát nagy mosollyal, láthatóan megkönnyebbült hogy elmondta. Amint kimondta odaléptem elé és megöleltem, amit azonnal viszonzott. Majd anyut is hogy megengedte.
-           -  Van jegyünk a negyedik sorba.  Egy hétre mennénk ki, hogy körbenézhessünk Stockholban is.

 Első gondolatom az volt , hogy Svédország, ott még nem is voltam, gyönyörű lehet. Stockholm is csodálatos, már alig várom. De kinek a koncertjére is megyünk. Eric Saade? Azt tudom hogy Sam kedvenc énekese, de még nem nagyon hallottam róla. Nem érdekes majd megismerem a koncerten, már Svédország miatt is érdemes elmenni. Végül ezt nyögtem ki lesokkolva:
-          Rendben…nem igazán tudom mit mondjak, ezzel most tényleg nagyon megleptél. Szívesen megyek bár tudod nem nagyon ismerem azt az Ericet, kíváncsi leszek a koncertjére. – még mindig a nyakában voltam és öröm könnyek kezdtek gyűlni a szememben.
-          Oké. Hétfő hajnalban indulunk a reptérre, a koncert szerdán lesz, addig meg tudunk ismerkedni a hellyel. Majd lesz még pár napunk körülnézni és pihenni. Na mit szólsz?  - nézett rám sugárzó arccal, az ő szemében is gyűlni kezdtek a sós cseppek, megöleltük egymást még egyszer és ugráltunk egyet örömünkben.
-          Remek! Nagyon kíváncsi vagyok Svédországra, legyen már hétfő!! – visongattam mire az öcsém lejött.
-          Ez tényleg remek ötlet volt Samanta. – kezdte anya is, sugárzó arccal. Brian jött le a lépcsőn, kérdőn nézve.
-          Mi történt? Mit visítoztok? – kezdte viccesre véve.
-          Megyünk Svédországba hétfőn!! – kiáltottam neki is nagy boldogsággal. Mire elég szomorkás fejet vágott, ami inkább rájátszás volt.
-          Gondolom csak ti. – erre anya bólintott, de ezt válaszolta:
-          Biztos hoznak neked valami szuvenírt. Ugye lányok? – nézett anyu kérlelő szemmel, hiszen tudta hogy Brian is szeretne elmenni, de ő még kicsi, nem merné elengedni.
-          Persze! – mosolyodtam el ismét és Brianra néztem, aki kíváncsian fürkészett minket – Mit szeretnél?
-          Valamilyen Svédországos dolgot szeretnék! – kiáltotta el magát – Akkor így jó?
-          Igen, remek öcsi.- majd megöleltem és puszit nyomtam az arcára. Eltolt magától, de láthatóan boldog volt, az arca csak úgy sugárzott az örömtől.
-          Még sok mindent kell megszervezni, ebben apa majd segít. Ezért most megyek, csak ezért ugrottam be hogy ezt elmondjam. Nemsokára találkozunk! Sziasztok! – köszönt el rám kacsintva.
-          Szia. – köszöntünk el mi is tőle.

Kilépett az ajtón és én még mindig ledöbbenve álltam. Felálltam a kanapéra és végigugráltam, nagyon boldog voltam. Anya csak nevetett a konyhában és Brian pedig örült hogy kap valamit Svédországból.
Mikor végre lenyugodtam anya mellém ült a kanapén és megbeszéltük a dolgokat. Mondta hogy nagyon szeretné ha vigyáznánk magunkra, írnék neki ha megérkeztem. Megbeszéltük hogy mivel a koncert jegyeket és az utazást Sam családja állja, mi álljuk a szállást. Beszélgettünk arról is, mit viszünk magunkkal és végül így elrepült az idő, hogy már este hét felé járt az idő.

Vacsora után átöltöztem, kicsit összepakoltam a szobámba és bebújtam a vékony paplanom alá. Még mindig mosolyogtam, le sem tudtam vakarni a vigyort az arcomról. Tényleg nagy meglepetés és már most be vagyok sózva. Mi lesz vasárnap este? Nem fogok majd tudni aludni? Kíváncsi leszek.

2012. február 15., szerda

2. fejezet ~ Otthon, édes otthon


 Meg is hoztam a következő részt, ez sem lett nagyon hosszú de a következőbe azaz az ez utániba elkezd alakulni a történet.
Ehhez a részhez várok hozzászólásokat és komikat.:))
Üdv: Bonie ♥
                                    
                    

Felértem az emeletre ahol négy szoba és egy fürdő található, az egyik szoba a szüleimé a másik az öcsémé Briané, a harmadik pedig az enyém. Beléptem a saját kis kuckómba, most is ahogy mindig elbűvölt a barack sárga falam, igazából imádom a barack színt. Lehuppantam az ágyamra és megkerestem a táskámban a mobilom. Azonnal meg is találtam és át is léptem az íróasztalomhoz, ami szinte az ágyam mellett volt. Az asztal felett egy madzagon lógtak felcsíptetve a tavaly nyári fotóm, nyaralás a családdal és élmények a barátaimmal. A madzag egyik vége a polcomhoz volt rögzítve, amin a kedvenc könyveim tárolom. A másik vége a egy méterrel arrébb a tükrömhöz van rögzítve.

 Gyorsan felkaptam a telefon töltőjét és felraktam had töltsön fel. Majd odaléptem a szekrényem elé és bedobtam az edzőtáskámat az aljára. Majd becsuktam a szekrényajtót és úgy döntöttem lezuhanyzom.
Fél órával később már a lépcsőn jöttem lefelé, anya ült a nappali kanapéján. Szinte belesüppedt a szürke kanapéba, a fehér párnákkal rögzítette a hátát, miközben kedvenc könyvét olvasta. Hogy még kényelmesebb legyen, rárakta lábát a kis asztalra. Odaléptem mellé de nem vett észre ezért hangosan ráköszöntem:
-          Szia anya!
-          Szia kicsim. – lepődött meg mikor hangosan ráköszöntem – éppen olvastam mint mindig. Mikor értél haza?
-          Körülbelül háromnegyed órája. – nyomtam arcára egy gyengéd puszit és átölelt – Elmentem gyorsan zuhanyozni, nagyon meleg napunk van.
-          Igen. Ez igaz. Hogy ment az edzés? – érdeklődött nagy mosollyal, mint általában, nagyon kíváncsi mit hozunk össze az új mozdulatokból.
-          Először is mint mindig bemelegítettünk, aztán elpróbáltuk lassan is a lépéseket. Utána az egész koreográfiát négyszer elpróbáltuk. Majd elmentem Sam-mel fagyizni. – meséltem a még mindig figyelő anyukámnak.
-          Az remek. Sam hogy-hogy nem jött át?
-          Igazából szerintem ő is elfáradt, gondolom haza ment lepihenni.
-          Gondolom, nagyon fárasztó lehetett ilyen időben edzeni.
-          Az. Brian és apa nincs itthon? – néztem körbe, általában mikor itthon van az öcsém nincs nyugalom, de most csend volt.
-          Apád még dolgozik, de vacsorára itthon lesz. Brian az ikreknél van a szomszédban, kipróbálják az új videójátékukat. Egész délután ki sem dugták az orrukat.
-          Hát rendben. – mosolyodtam el – Mi lesz a vacsi?
-          Sajtos tészta.
-          Remek!

Aznap este vacsora közben:
Négyen ültünk a hatszemélyes ebédlőasztalnál, mindenki megérkezett. Javában ettük a sajtostésztát mikor apu ezt kérdezte:
-          Na sikerült a szaltó? – itt azt éreztem hogy a falat megakad a torkomon. Annyira szerettem volna ha ez nem kerül szóba, hiszen csalódott vagyok hogy nem engedik. Valamit akkor is válaszolnom kell.
-          Minden jól ment kivéve a szaltó, nem csinálhattam mag. – válaszoltam egykedvűen mire apa elmosolyodott – Mi olyan vicces?
-          Csak az hogy mikor durcáskodsz olyan aranyos vagy, visszatérnek a kisgyerek vonásaid. – erre anya is elmosolyodott, Brian pedig kinevetett.
-          És akkor én vagyok a kis pisis, 11 éves koromra? – nézett rám nevetve és nyújtogatta a nyelvét.
-          Úgy tűnik öcsi! – erre én is kinyújtottam a nyelvem.

Mikor befejeztük a vacsorát segítettem anyunak lepakolni az asztalt. Meg is kérdeztem mosogassak-e el, de azt mondta majd elintézi. Akkor felmentem a szobámba és mint mindig ismét megcsodáltam a falam. Nem tudok betelni vele, egy hónapja lett átfestve. Bekapcsoltam a laptopom és beraktam valami zenét és nekiálltam gyakorolni.
Megszólalt a zene, azonnal magával is ragadt. Perdültem-fordultam, úgy éreztem hogy semmivel sem kell törődnöm, csak a zene és én.  Ott voltunk ketten, kiegészítettük egymást. Már csal pár lépés és vége a koreográfiának, de valami kizökkentett valami más zene. Mire feleszméltem már a kezemben volt a telefonom és felvettem. Samanta volt az.
-          Szia! Nagy meglepetésem van. De csak holnap személyesen mondom meg mi az. Addig is legyen annyi elég hogy meg van nem csak a hétvégi hanem az egész heti program! – mondta ezt mind egy levegővétellel és nem is nagyon hagyott szóhoz jutni. Nem értettem semmit, elsőre soknak tűnt, hisz még a zene hatása alatt voltam.
-          Szia. Mi az? – néztem meglepetten és leblokkolva. Mi lehet az a nagy dolog amit csak személyesen mondd el és szinte egy egész hetet kitesz? Attól tartok holnap megtudom.
-          Nem mondok semmit ezzel kapcsolatban….csak annyi hogy nagyon meg fogsz lepődni. – tette az egész ügyet még érthetetlenebbé.
-          De ne csináld ezt, akkor miért hívtál fel. Hogy egész éjjel ne aludjak, mert fúrja az oldalam a kíváncsiság?  
-          És ha igen? Nagy meglepetés lesz és szerintem tetszeni fog. De most megyek, lefekszem hogy minél hamarabb holnap legyen és elmondhassam. Javaslom te is tedd ezt ha hamar akarod megtudni a meglepetést.
-          Okés, igyekszem. Szia.

Letette a telefont és ezzel a kis beszélgetéssel sikerült felkeltenie a kíváncsiságom. Ahogy őt ismerem tényleg valami nagy dolog lehet az egész mögött. Már várom a holnapot hogy megtudjam. Így megfogadtam a tanácsot és átöltöztem pizsamába majd elintéztem az esti teendőket és lefeküdtem. Még egy darabig forgolódtam az ágyban, nem tudtam eldönteni, hogy mi is lehet a meglepetés. Végül a mai fárasztó nap hatására sikerült lecsuknom a szemem és elaludnom.

2012. február 7., kedd

1. fejezet ~ Napi edzés

Íme meghoztam az első részt. Nem valami hosszú de bevezetőnek szerintem éppen elég. Remélem tetszeni fog. Sok-sok komit várok hozzá! ;)


Álmok.
Csak egy szó, de valakinek mindent jelent. Sokan mondják: Az álmok csak a képzelet szüleményei. Nem válnak valóra. De vajon tudják hogy mit jelent pontosan? A legtöbb embernek nincsenek álmai és akiknek van azok gazdagabbak egy érzéssel. Vajon kinek mi lehet az álma? Egy kisgyereknek akár a felnőtté válás is lehet egy álom. De belegondolhatunk ez előbb utóbb úgyis teljesül.
Ott vannak a fiatalok és felnőttek álmai. Azok nem mindig teljesülnek, leginkább csak akkor ha küzdenek értük. De vajon megérik a küzdelmet?
Az én álmomért már öt éves korom óta küzdöm, eddig mindent elértem amit szerettem volna, de mi van akkor ha tovább álmodom mindezt. Ha új álmokat szövök, új kalandokat akarok átélni és más embereket megismerni. Azokért ismételten küzdenünk kell, főleg ha el akarjuk élni a célunkat. Az álmaim leginkább a tánchoz kapcsolódnak, a kitűzött célom pedig hogy egész Európa láthasson táncolni.

Tudjátok milyen felhőtlen érzés mikor a zenével összhangban mozog a testetek? És azt hogy a zene magával ragad, valamint mindent elfelejtet?
Én érzem, méghozzá minden egyes hétköznap délután amíg eddzünk. A mai edzésen elpróbáltuk négyszer a teljes koreográfiát, persze mint mindig kihagytuk a szaltót, mert az edző szerint túl veszélyes. Otthon legalább tízszer megcsináltam, mind annyiszor sikerült is.
Éppen megtettük az utolsó tánclépéseket majd vége lett a zenének és ezzel együtt a próbának is.
-          Ez az emberek! Mára végeztünk. – halottam az edző hangját magam mögött. Felpattantam és kirohantam az öltözőbe Samantával együtt.

Samanta a legjobb barátnőm, akivel mindent megoszthatok. Őt is az álmaimnak köszönhetem, mivel az első táncórámon ismerkedtünk meg. Akkor még együtt bénáztuk végig az órát, most már együtt egy csapatban táncolunk. Egy iskolába jártunk általánosban és most a középiskolát is együtt fogjuk befejezni.
Mivel nyár van több időnk jut a táncra és az álmainkra. Igazából neki is ugyan az az álma, mint nekem. Remélem együtt mindent sikerül megvalósítanunk. Amit eddig el akartunk érni azt el is értük. Ha összefogunk mindenre képesek vagyunk, ezt bizonyítva azzal hogy Országos Első helyezett lettünk két éve.
-          Mit csinálunk a hétvégén? – érdeklődött Samanta nagy csillogó szemekkel már az öltözőben.
-          Hát nem is tudom…még csak kedd van. – mondtam elgondolkodva miközben felvettem a topomat. – De ha van valami ötleted akkor ki vele.
-          Fogalmam sincs, de majd kitalálok valamit! – újságolta nagy vigyorral mire elnevettem magam.
-          Rendben. Majd időben szólj. – igyekeztem komolyabb arcot vágni, de nem sikerült, a mosoly még mindig kint ült az arcomon.

Negyed órával később kijöttünk a táncklubból és a nyári délután verőfényében találtuk magunkat. Úgy döntöttünk eszünk egy fagyit mielőtt hazamegyünk, azért mert nagyon kimelegedtünk. Elindultunk a közeli fagyizóba és kértünk két karamellás fagylaltot. Miközben lassan megettük a buszmegálló felé vettük az irányt, valamint beszélgettünk a szaltóról:
-          Miért mondja azt mindenki a szaltóról hogy nem állok készen rá? – néztem érdeklődve a megálló padján ülve Samantára.
-          Mert nem állsz készen.  – hangzott a válasz ugyan úgy.
-          De Sam én már megcsináltam otthon tízszer. – erősködtem tovább.
-          Igazából nem tudom, valószínűleg féltenek. Én is féltelek, ez mindenkinek nagyon veszélyes. Én például nem merném megcsinálni. – fogalmazta meg gondolatait felállva, mert a kanyarban meglátta a buszomat – Itt a buszod.
-          Rendben. – felálltam és szorosan átöleltem – Szia!
-          Szia!

Felszálltam a buszra és pont volt üres hely, leültem. A gondolataim kalandozni kezdtek.
Az új álmom a szaltó lenne? Nagyon szeretném belerakni egy koreográfiába, de nem akarják megengedni. Ez az álom vajon valóra válhat? Olyan jó lenne ha Európa előtt megcsinálhatnám a szaltót. De lehet hogy ez csak álom marad. Hiába a könyörgés, sokszor próbáltam már akkor sem engedik meg.
Lassan beértem a busszal a megállóba és leszálltam. Nem messze laktam a megállótól így két perc alatt hazaértem. Beléptem a bejárati ajtón és megéreztem az otthon édes illatát. Ledobtam a lábamról a fehér hosszú szárú tornacipőmet és felrohantam a szobámba.

Nemsoká érkezik az első rész

Sziasztok! Ez az oldal egy Eric Saade történettel fog foglalkozni. Remélem tetszeni fog és véleményt is írtok, mert ezt nektek találtam ki.:) Hamarosan megérkezik az első rész, de arra várni kell egy kicsit. Nagyon igyekszem vele, addig is itt egy kis bevezető:

Jane Anglia fővárosában él, Londonban. Legjobb barátnőjét is a hobbija és az álma miatt ismeri meg. Az a hobbi nem más mint a tánc, ami mindkettőjük álmait közrefogja. Ám minden álma teljesülhet hála Samantának? Mikor elmennek arra a bizonyos koncertre nem is sejtik milyen lehetőség van előttük. De vajon sikerül megvalósítani az álmukat? Vagy legyőzi őket a kétség?

Sok gazdag élményt kívánok majd az olvasáshoz!
Bonie :)