2012. szeptember 27., csütörtök

26. fejezet ~ Apró változások

Sziasztok!
Végre elérkeztem ide, hogy hozhatom a következő részt, sajnos késtem. Bocsánat, de ismét sok minden közbeavatkozott. Az előző hozzászólásokra válaszoltam már.
A részhez nincs nagyon hozzáfűznivalóm.:)
Kellemes olvasást.:)
Bonie




/Eric/

Az élet folyamatosan múlik, te nem tudhatod, mit hoz a jövő. Sok apró dolog megváltozik és neked igyekezned kell ugyanannak maradni. Hiába leszel egyedül vagy éppen túl sok lesz körülötted az ember, neked próbálkoznod kell. Magadra kell erőltetned az eredeti éned és nem szabad gyengének látszanod. Vissza kell nyerned az eredeti fényed és tovább tündökölni. Csak próbálkozni kell.

Mikor nagy nehezen összepakoltam Alex kérésére, – ami abból állt, hogy visszapakoltam a bőröndökbe – úgy döntöttem nem tétlenkedem már ma sem. Tovább akartam lépni, el akarok költözni a haveromtól, bármilyen kedves, ez se neki, sem nekem nem jó. Határozásom igen komoly és eléggé sürgős is. Megkerestem a laptopom és bekapcsoltam, majd a Stockholmi lakáshirdetéseket kezdtem keresgélni. Nem kellett sokat, mert rögtön két szimpatikus házat is találtam. Gondolkoztam melyik a jobb, de hiába, meg kellett kérdeznem Alexet is.
-          Szerinted melyik a jobb lehetőség? Melyikbe költözzek? – mutogattam a képernyő felé.
-          Remek kérdés Eric. – jött közelebb nevetve, majd leült mellém és áttanulmányozta mindkettőt.
-          Na?
-          Hm, szerintem válaszd a nagyobbat, hogy legyen helye az őrülten sok cuccodnak. Akkor majd nem kell össze-vissza dobálni. – nevetette el magát.
-          Nagyon vicces vagy. Hol tanultál poénkodni? Azért volt minden a földön, mert talán nincs szekrényem. – forgattam a szemem és gondolkoztam tovább.
Valahogy engem is az a lakás fogott meg, amit Alex javasolt, de semmiképp nem a cuccaim miatt. Szimpatikusabb volt, szebb és nagyobb, ami azért jó dolog. Szóval megejtettem egy telefonbeszélgetést a hirdetés feladójával. Meg szeretném nézni a házat, Alex is jön, hogy lássa, elég jó-e ha esetleg ő szorulna hozzám.
Szerencsére nincs messze semmitől, eléggé a központban van a lakás. A régi házunktól sincs messze, szóval a napirendem sem kell megváltoztatnom. A harmadik emeleten van egy szép kékes-szürkés házban. Belülről igen szép, felújított, tágas tere van. Egyszóval pont tökéletes és ezzel a haverom is egyetértett. Megbeszéltünk minden részletet és pár napon belül már költözhetek is.

/Jane/

A telefonnal a kezemben meredtem magam elé. Fel sem fogtam mit is mondtak az imént és miért. Molly csak elhadarta és mikor visszakérdeztem, azt válaszolta, átjön hozzánk, majd mindent megbeszélünk. Annyit még megjegyeztem, legyünk ott mindannyian táncosok.
Mikor letettem Colin kérdőn nézett rám.
-          Na jó, mi történt? Elég furán néztél.
-          Csak meglepődtem. Molly volt és valami táncnépszerűsítő videóról beszélt, de konkrétan elhadarta, szóval többet nem értettem belőle. Átjön és akkor kifejti, szóval induljunk vissza. – magyaráztam, a még nekem sem világos dolgokat.
-          Ő, rendben. – bólintott és már indulhattunk is.

Út közben felhívtam Samantát is, aki szintén nem értett semmit. Most már mindannyian felkeltett kíváncsisággal értünk haza. Egymást kérdezgettük mi lehet ez az egész. Én megpróbáltam fejben végiggondolni. Valami táncnépszerűsítő videó, Stockholmban, velünk. Az agyam folyamatosan kattogott és rakta össze az információkat. Már jó lenne, ha ideérne Molly, mert nem bírunk magunkkal és tudni szeretnénk részletesebben is a dolgokat.
Tűkön ülve vártuk, hogy végre csengessen Molly, mikor végre megszólalt. Mindenki az ajtó felé fordult, én pedig azonnal felugrottam és beengedtem. Miközben beljebb jött mindenki csak figyelt és elcsendesültünk. A lány, aki az imént érkezett, értetlenül nézett körbe rajtunk.
-          Mi történt emberek? – mosolygott huncutul, szerencsére a szakítás már meg sem látszott rajta, bár valószínű, hogy nem mutatta.
-          Vajon mi? Mindenki tudatlanul itt van valami népszerűsítő videó miatt. – ecsetelte a helyzetet Sam jókedvűen utánozva Molly stílusát.
-          Igen, most már áruld el mi is folyik itt! – nevettem fel, majd mind bólintottunk és csak rá figyeltünk.
Molly még egyszer körbenézett rajtunk, majd mély levegőt véve belekezdett a magyarázkodásba.
-          Szóval ma délelőtt felhívtak egy reklámügynökségtől és megkérdezték, nem-e bánom, ha felkérnek titeket egy videóba. Láttak titeket táncolni és elvileg ti jutottatok először az eszükbe. Az egész arról szólna, hogy a videóban táncoltok és ez egy reklám lenne. Svédországban népszerűsítené a táncot és a mozgást. Mondjuk nem biztos, hogy csak négyen lennétek benne. – elgondolkozott, hogy nagyjából mindent elmondott-e – Ez szerintem nagy dolog és lehetőség is, ezért a válaszom az volt, hogy persze. Ha érdekel titeket, akkor jelentkezzetek. – fújta ki magát és a döbbent arckifejezéseinkkel került szembe.
-          Ez jól hangzik! – gondolkozott Sam.
-          Sőt nagyon jól! – kerekedett felül rajta Colin.
-          Mikor lenne ez? – tettem fel végre egy értelmes kérdést.
-          Na igen, ha szeretnétek akkor még ma válaszolnotok kellene. Holnap kezdik a táncot tanítani és holnapután felvennék. Szóval még pont a turné folytatása előtt. – mondta mosolyogva és kérdőn nézett, hogy vállaljuk-e.
Mindenkinek tetszett az ötlet és szeretett volna menni. Jó dolog más emberekkel megismertetni a művészetünk és ha szimpatikus nekik, akár ők is beszállhatnak. Nem is volt kétség, hogy belevágok. Molly is örül neki, hogy az ő táncosait választották.
Mind beleegyeztünk és meg is beszéltük a szervezővel, hogy holnap már megyünk a táncpróbára. Molly nyugtázva, hogy mindent értünk elment és a többiek is szétszóródtak.
Én bementem a szobámba és izgatottan pakolásztam, hogy találjak a próbához ruhát. Mikor végre mindenem megvolt, össze is készítettem egy táskába. Leültem az ágyamra és azon kaptam magam, hogy a tánc kapcsán eszembe jutott Eric. Tudom, Molly már elkezdett túllépni a múltján, de Ericről nem tudok semmit. Nem beszéltem vele az óta, amióta az utolsó koncert estéje volt.
Megragadtam a telefonom, de egy pillanatig habozva néztem a kis készülékre. Végül megkerestem Ericet és tárcsáztam. Csak a rögzítője volt elérhető, de bátorkodtam üzenetet hagyni neki.

Szia Eric. Csak azért kereslek, hogy megkérdezzem minden rendben van-e, mert elég rég beszültünk…Ezt hallgasd, benne leszünk egy reklámban, a tánc népszerűsítésére. Remélem, megnézed majd! Ennyit akartam, szia.

/Molly/

Mikor sikerült végre mindent elmagyaráznom, a reklám dologról, mindenkinek tetszett. Jelentkeztek is és mivel én még egy találkozót mára még megbeszéltem, eljöttem. Lesiettem a kocsimhoz és a hirtelen jött egyedüllét, megviselt. Viszont amint beültem a kocsiba az érzés elillant és koncentráltam. Nem mentem messze, egy stúdió előtt megálltam és az ajtóba már Danny várt. Két puszival köszöntöttem, majd lassan besétáltunk. Míg beértünk beszélgettünk.
-          Hogy vagy? – kérdeztem, de közben izgultam, mert ma megmutatjuk a csapatnak a dalt.
-          Köszi jól. Volt egy fellépésem egy fesztiválon, ezen kívül csak a közös számot gyakoroltam. Már tényleg érdekel a végeredménye a dalnak. És te hogy vagy? – kérdezett vissza fürkészve a zöld tekintetével.
-          Jól. – vontam meg a vállam és próbáltam palástolni az igazságot.
Mivel végig figyelte az arckifejezésem, valószínűleg rájött, nem teljesen az igazat állítottam. Így mielőtt beértünk volna, a szoba ajtajához, elém állt.
-          Nem hiszem, hogy jól vagy, ha így mondod. Látszik, hogy valami nincs rendben. – nézett kedvesen a szemembe és várt.
-          Semmi… - mondtam, de félbeszakított.
-          Nincs olyan, hogy semmi. Mondd el nyugodtan. – nem volt kedvem veszekedni és kérlelőn néztem rá, majd válaszoltam.
-          Elmondom, de akkor csak a munka után. Megfelel? – vigyorogtam a képébe játékosan.
-          Meg. Akkor beülünk valahova. – bólintott és elállt az útból és előre engedett.
A megbeszélés remekül sikerült. Mindenkinek bemutatkoztam, akit nem ismertem Danny csapatából. Ezek után már gördülékenyen haladtunk, előadtuk a dalt egy akusztikus gitáron, pár hangot és szótagot kijavítottunk. A csapattal összerakta alá a hangszeres kíséretet. Mindenkinek nagyon tetszett a dal és már meg is beszéltünk egy időpontot, amikor felvesszük.

Miután végeztünk, Dannyval beülünk egy két utcával arrébb lévő kis kávéházba. A pincér felvette a rendelésünk, majd pár percig csöndben ültünk. Próbáltam nem rá nézni, hanem körbekémlelni a kávézó belsejét, mert kicsit füllentettem neki még délután. Végül nem kerülhettem el, mivel megtörte a csendet és ezzel kényszerített, hogy forduljak felé.
-          Mi is volt az a "Jól" kijelentésed? Csak mert nem úgy tűnt. Mi a baj? – kereste pillantásom egy kicsit aggódva. Közben a pincér is visszaérkezett, így még kaptam pár másodperc haladékot, de végül válaszolnom kellett.
-          Hát, ha még nem hallottad Erictől és semelyik közeli haverjától, akkor elmondom én. Azért nem vagyok olyan jól, mert már nem vagyunk együtt. – nem kissé leptem meg a szőke srácot. Szó szerint ledöbbent és az üdítőjét is letette.
-          Tessék? – szólalt meg egy hosszabb szünet után és folytatta is rögtön – Sajnálom!
-          Hát nincs mit szépíteni, ennyi volt, el kell fogadni. – próbáltam erős maradni, a könnyeim sikerült visszafogni, igazán jól esett Danny ittléte is. Közelebb húzta a székét és megölelt.

Annyira jó érzés volt, hogy mellettem volt. Régóta ismerem és régóta vagyunk barátok. Melegség öntött el és már egyáltalán nem éreztem magam egyedül. Még beszélgettünk egy órát, majd elköszöntünk. Én személy szerint a dalfelvételt várom már a legjobban, csak tartanánk már ott.

2012. szeptember 18., kedd

25. fejezet ~ Külön utakon



 Sziasztok drágák! 
Ne haragudjatok a kis késésért, már itt vagyok a következő résszel. Ehhez csak annyit kell hozzáfűznöm, hogy elkezdődik a második évad első, úgymond bonyodalma. Nagyon szeretnék ha legalább három hozzászólás lenne alatta.:)
Most azt hiszem ennyi a mondanivalóm. Kellemes olvasást! :)



/Molly/

Az érzelmek irányítanak. Téged, engem és mindenkit. Néha boldog, néha szomorú, esetleg csalódott vagy önfeledt. Annyi féle érzelem van. És amelyiket épp érzed, azt magadnak köszönheted, mert az életed te irányítod. Hiszed vagy sem, a sorsod a te kezedben van, csak meg kell tanulnod irányítani az érzelmeid.

Tegnap a turnébuszon, mindent megtettem, hogy össze tudjam szedni magam. Láttam, hogy a többiek értetlenül néznek körül, de most ki kellett zárnom őket. Kívül hagyni mindent és a gondolataimba záródni. A fülembe kedvenc dalaim szóltak és a táj változása elterelte a figyelmem. Össze tudtam magam annyira szedni, hogy az utazás végén mindenkinek elmondhassam, sajnálom, hogy ilyen bunkó voltam.
Gondoltam tudniuk kell miért is hagytam őket faképnél, így egyszerűen, de azért keveset mondón elmondtam nekik. Nagyon meglepődtek és nem volt kedvem magyarázkodni, így mindenkitől elköszöntem. Örültem, hogy megértették, most csak ennyi telt tőlem. Nagyon jó barátok.

Estére sikerült megbeszélnem egy találkozót a barátnőmmel, ami nagyon jó volt, mert ki tudtam adni magamból a bánatom. Láttuk Eric már össze is pakolt és elment. Egy pillantást vettettem a közös képünkre és lefordítottam, ezzel végleg lezárva a dolgokat. Én döntöttem így és elhatározásom még mindig élt, majd barátnőmre néztem, erősnek tettettem magam. Meséltem és közben hol mosolyogtam, hol sírtam az emlékeken. Szerencsére sikerült a lehető legtöbbet kiadnom magamból. Így valamilyen szinten erősebben és nyugodtabban aludtam el.
Ma reggel mikor felébredtem, már kevésbé voltam elveszett, de még mindig rendkívül nagy volt a hiányérzetem. Valaki hiányzik mellőlem, valami, ami fontos volt. Én döntöttem így, szóval be kell fejeznem ezt a szomorúságot.

Felkeltem és elindultam a konyhába, hogy megigyak egy kis teát. Utána elintéztem a reggeli teendőim, lezuhanyoztam. Felvettem egy farmert és egy ujjatlan felsőt, kardigánnal és egy nyaklánccal. Volt még kis időm, így bekapcsoltam a gépem és nézegettem a közösségi oldalakat. Gyorsan repült az idő, mikor az órára néztem, láttam, hogy indulnom kell. Egy rádiós műsorba vagyok hivatalos, csak ide tudtam beiktatni a koncertek miatt.
Percekkel később már úton voltam a rádióhoz, közben megcsörrent a telefonom. Nem jelzett számot így felvettem.
-          Haló!...Reklámügynökség?...Persze, szólok nekik, megbeszéljük. Igen visszahívjuk…Viszont hallásra.

/Jane/

Mindannyian nagyon meglepődtünk, mikor Molly elmondta miért is szigetelte el magát. Nem nagyon tudtunk mit mondani, hisz egyikünk sem akart sajnálkozni. Tudjuk, ilyenkor az embernek nem erre van szüksége. Csendben végighallgattuk és mikor befejezte, úgy döntött haza megy. Ennek így kell lennie, feldolgozza magában és ha segítség kell vagy bármi, akkor mi szívesen állunk mellette.
Bár nem kis meglepetés volt. Így mi is kicsit szomorkásabban indultunk haza. Én konkrétan attól tartottam, hogy összevesztek és lehet, kevesebbet találkozunk Eric-kel. Nem tudom miért, ez ugrott be először, majd azon kezdtem gondolkozni, hogy valószínűleg tévedek.
Nem tudom miért, de nagyon elszomorodtam mikor Molly mindezt elmondta nekünk. Olyan jól mutattak együtt és…és most vége. Látszólag jól meg voltak, semmilyen előzménye nem volt ennek. A külvilág felé boldog párt alkottak, akik segítik egymást. És vajon miért félek attól, hogy kevesebbet találkozunk emiatt Eric-kel?! Mit érzek pontosan?

Gondolataimból Samanta sikítása zökkentett ki, aki hirtelen átfutott az úton. Már a szállodánk előtt voltunk, ahova az első nap érkeztünk. Sam Daniel nyakába ugrott, és amíg oda nem értem, úgy is maradtak.
-          Szia! – köszöntem Danielnek mosolyogva.
-          Sziasztok. – hallottuk a kedves viszonzást, majd folytatta – Fantasztikusak vagytok! És Sam, nagyon hiányoztál.
-          Köszönjük! – vigyorogtunk barátnőmmel egyszerre, majd én intettem, hogy felmegyek. Ők gondolom átmentek Danielhez.

1 nappal később – délután

Mivel volt két szabad napunk, úgy döntöttük kihasználjuk. Samanta Danival volt, mi pedig úgy döntöttünk Colinnal, sétálgatunk a városban, bár a svéd időjárás ma nem volt túl fényes.
Benéztünk pár boltba, vásárolgattunk. Én megláttam egy vattacukor árust, rögtön megcsapta az orromat a vattacukor édes illata és azonnal megkívántam. Odasétáltunk és kértünk egyet-egyet. Majd sétálgatva szórakoztunk vele. Colin a szája fölé tette és bohóckodott vele.
-          Ó, jó napot hölgyem. Milyen csinos ma. – viccelődött a hangját mélyre változtatva, olyan volt mintha bajusza lenne.
-          Köszönöm. – biccentettem a fejemmel és közben nevetve nyúltam az arca fel, hogy leszedjem és a szájába dugjam az édességet.

Percekig elszórakoztunk ezekkel, majd úgy döntöttünk beülünk egy kávézóba. Egy árnyékos helyet választottunk, majd helyet foglaltunk az asztalnál. Pillanatok alatt megérkezett a pincér és felvette a rendelésünk, ami két üdítő volt.
-          De jó egy kis pihenés. Végre van időm jobban körülnézni Stockholmban. – mondtam, miközben csak néztem körbe, a helyemen ülve a városrészt, amit épp beláttam.
-          Igen. Remek munkánk van, de az örökös utazás is fárasztó. – mosolygott a srác és ő is fürkészni kezdte az utcát.
-          Hm.. – gondolkoztam el – most a turné folytatása másabb lesz.
-          Miért? Mire gondolsz? – nézett meglepve Colin.
-          Csak arra, hogy Molly és Eric szakítottak, és Eric már nem lesz ott. Unalmasabb lesz.
-          Ahj, Jane – forgatta a szemeit Colin – mi lenne, ha egy kicsit elfelejtenénk őket? Tényleg szomorú, ami történt, de most nem ezzel szeretnék foglalkozni. Biztosan nem Molly tehet az egészről, felejtsük el kicsit Saadét.

Bólintottam, de meglepett barátom válasza. Közben megérkeztek az italaink, a pincér lehelyezte elénk. Ám amikor már ott voltam, hogy belekortyolok, megcsörrent a telefonom.
Mikor megláttam ki hív, nagyon meglepődtem, mert fogalmam sem volt, miért kereshet. Colin csak nézete, ahogy lenyomom a gombot és felveszem.
-          Szia Molly!
-          Szia. Figyelj, meg kellene beszélnünk valamit. A reggeli rádiós interjúm előtt felhívott egy reklámügynökség. Szeretne titeket egy kampányvideóba, a tánc népszerűsítésére Svédországban. – magyarázta, én pedig fel sem fogtam, mit is mond.
-          Hogy mit szeretnének?!

/Eric/

Tagnap mikor megérkeztünk Alexhez, már problémába ütköztünk. Lehet mégsem volt jó ötlet az odaköltözés, még ha csak pár hétről van is szó. Rögtön a kanapéra dobtam a kabátom és kérdőn néztem a haveromra, aki tanácstalanul nézett vissza. Gondolkozóba esett, pár percig agyalt, majd így szólt:
-          Eric…öhm…hol akarsz aludni? Vagy mi legyen? – akármennyire is próbáltam visszafogni a nevetést, nem ment. Most azt várja, hogy vele aludjak?!
-          Jó lesz nekem a kanapé! – mosolyogtam és Alex is elvigyorodott – Majd sietek a lakáskereséssel.
-          Oké. – bólintott és mutatta, vigyem utána a bőröndöket. – bedobtam a gardróbba őket és késznek nyilvánítottam magam.


Ma reggel a kanapén ébredtem, nem éppen vidám hangulatban. Fájt a fejem és nagy űr volt bennem, ami szomorúsággá kezdett válni. Lehet lezártnak tekinthetjük a dolgokat, de egy darabig biztos fájni fog. A fejfájás pedig nem a szakítás miatt gyötör, hanem annak következménye. Mivel tegnap este egy bárban ültünk Alex-szel és elvileg a bánatom orvosoltuk. Nem szoktam inni és most sem ittam sokat, de egy kiadós fejfájáshoz pont elég volt. Nehezen feltápászkodtam és utam rögtön a fürdőbe vezetett, de közben rájöttem, hogy nem otthon vagyok. Így inkább a konyhába mentem, ittam egy pohár vizet és közben megláttam a haverom üzenetét a hűtőre ragasztva. 

Nemsokára jövök, kaja a hűtőben, a cuccaid pedig a gardróbban.

Letéptem a papírt a hűtőajtóról és elindultam a gardróbhoz, csak nem tudtam melyik bőröndbe mim van. Így az összeset kipakoltam és mind összegyűrve hevert a szekrény előtt a földön. Majd végre a fürdőbe vettem az irányt, hogy összeszedjem magam. Mikor végeztem visszamentem a kis kanapémhoz és leheveredve próbáltam gondolkozni, hogy mihez is kezdjek. Először is kellene egy lakás, másodszor újabb koncertek és interjúk, valamint dalokat is terveztem.
Hirtelen nyílt az ajtó és Alex lépett be rajta. Köszöntünk egymásnak és ő indult a szobájába, pontosan csak indult volna, ha nem tolat vissza és néz rám mérgesen.
-          Eric. – fordítottam felé a fejem és ártatlan tekintetet vetettem rá, nem tudtam mi a problémája.
-          Tessék. – mondtam határozatlanul.
-          Miért vannak a ruháid a földön?! Csak két órára mentem el. – nézett mérgesen, de a végét elmosolyogta.
-          Ő, azért mert nem találtam a cuccaim és kipakoltam a bőröndöket.
-          Maximum kidobáltad a cuccaid, de mindegy. Pakold össze légyszi. – gondterhelten néztem rá, de nem érdekelte, ellentmondást nem tűrően nézett rám. Igaza is volt, ha már nála lakom, ennyit meg kell tennem.

2012. szeptember 9., vasárnap

24. fejezet ~ I'll Be Alright



Sziasztok. Hm, késett a rész, mert több hozzászólásra számítottam az előzőben. Szóval nagyobb aktivitást szeretnék kérni ezentúl.:) Az előzőekre már válaszoltam.
És akkor most itt a második évad első része, ami ahogy ígértem folytatólagos, tehát a 24. fejezet következik. Remélem ez is tetszik majd és ne feledjétek kipipálni alul az elolvastam mezőt és hozzászólást írni.:)
Kellemes olvasást.:)
Bonie.♥


/Eric/

A helsingborgi koncert után nem találkoztam Mollyval, mert már aludtam. Reggel úgy szintén nem, mert mire felébredtem eltűnt mellőlem. Csak a rendezetlen ágynemű maradt bizonyítéka, hogy itt aludt. Nem tudtam elképzelni merre is lehet ilyen korán, hisz elég későn érhetett vissza. Közben a fejemet vakargatva bújtam ki az ágyból és néztem körül picit a szobánkban, de nem találtam, gondolom, reggelizik. Úgy döntöttem lezuhanyozom, gyorsan bementem a fürdőbe és megnyitottam a csapot. Teljesen felfrissülve jöttem ki a zuhany alól egy negyed órával később. Felöltöztem, aztán már léptem is a bőröndömhöz. Minden maradék cuccot összetűrtem és elpakoltam.

Halottam magam mögött az ajtót, rögtön tudtam ki lépett be rajta. Halottam közeledő lépteit és azt is, hogy megáll pontosan mögöttem.
-          Eric beszélnünk kell. – mondta.
Én felegyenesedve és mosolyogva felé fordultam, de mikor megláttam komoly arcát, én is azonnal elkomorodtam. Valami nincs rendben, érzem, csak néztem rá. Nem tudtam mit is feleljek, ezért csak ezt mondtam:
-          Hallgatlak.
Molly nagy levegőt vett, kezdtem én is nyugtalan lenni.
-          Szóval, beszélnünk kellene valami fontos dologról… - itt ismét abbahagyta, ezzel teljesen felcsigázta érdeklődésem.
Önkéntelen is nagy levegőt vettem és csak rá figyeltem, féltem, nagyon féltem, hogy kimond valamit.
-          Figyelj Eric, mostanában mintha megváltoztál volna. Másképp viselkedsz velem, és úgy általában is. És ez alól én sem vagyok kivétel, én is megváltoztam.
A folytatás sem nyugtatott meg. Molly kereste a szavakat, én pedig nem tudtam mást tenni, mint igazat adni neki.
-          Az lehet…
-          Nehéz kimondani, de talán mindketten tovább szeretnénk lépni. Kihűlt a több mint négy év alatt a kapcsolatunk. Látom rajtad, hogy már nem úgy viszonyulsz hozzám, mint régen és talán én sem hozzád. – könnyek kezdtek gyűlni a szemében és a hangja is elcsuklott.
Nem bírtam én sem, éreztem, hogy a szemem megtelik a sós cseppekkel, de visszafogtam őket. Éreztem itt már nincs visszaút és megfogtam barátnőm kezét.
-          Talán jobb, ha külön úton folytatjuk. Mindkettőnknek. – ebben a pillanatban a hangja elhalkult és az előbb említett könnyek, csak úgy záporoztak csodaszép kék szemeiből.
Kimondta, még jobban próbáltam magam tartani, ugyanakkor a szívem összeszorult. Nem bírtam így látni, ezért az állánál felemeltem a fejét, hogy lássam az arcát. Majd felemelve másik kezem, letörölgettem a könnyeit.
-          Molly, ne sírj. – mondtam, majd visszakérdeztem – Komolyan így gondolod?
Csak egy bólintás volt a válasza, nehezen nyeltem és csak néztem csodás szemeibe. Majd a suttogásra lettem figyelmes.
-          Szeretlek.  – majd lágy csókot nyomott az ajkamra, ami valószínűleg az utolsó.
Éreztem, ez már a búcsú. Minden pillanatát kiélveztem, csak kettőnkre koncentráltam. Átölelt, majd én is átkaroltam. Csak egymás tekintetét álltuk, nem engedtek a szemei.
-          Mindig lesz helyed a szívemben. – mondtam gombóccal a torkomban és elengedtem.
-          Neked is az enyémben. – mosolygott tőle telhetően és ez nagyon jól esett, majd folytatta – Remélem, nagyon jó barátok maradhatunk.
-          Persze, ez nem is kérdés. – nem szeretnék vele rosszban lenni, annál sokkal jobban szeretem. Viszont most, hogy kimondtuk, úgy éreztem, nincs sok keresnivalóm itt. – Azt hiszem, az lenne a legjobb, ha én most hazamennék.
-          Rendben.
Molly csak halkan válaszolt és lehajtotta a fejét. Visszafordultam a bőröndömhöz és felvettem, majd az ajtó felé indultam.
-          Vigyázz magadra! – halottam miközben megfogtam a kilincset.
Megfordultam és láttam, hogy Molly ismét könnyezik. Gondoltam, hogy most a legnehezebb neki és nekem is. Fájó szívvel és szomorúan válaszoltam.
-          Te is. – majd kinyitottam az ajtót és kiléptem rajta.



Tudom, hogy nehéz lesz most nekem is, de így lesz a legjobb. Igaza van Mollynak, megváltoztunk. Már nem ugyanazok vagyunk, mint régen. Elindultam a lift felé, éreztem még mindig tele van a szemem könnyekkel, próbáltam törölgetni. Mikor beszálltam, nekidőltem a falnak és bámultam magam elé. Gyorsan a kocsihoz siettem, bevágtam a bőröndöt az anyósülésre és beültem. Teljesen üresnek és magányosnak éreztem magam. Csak hátradőltem az ülésen és néztem a kocsi tetejét. Nem volt erőm elindulni, próbáltam túllépni a szomorúságon. Éreztem, az én arcomon is végig fut egy csepp. Hagytam, had menjen, majd percekkel később üres gondolatokkal telten letöröltem. Rátapostam a gázra és elindultam, vissza, Stockholmba. Egész úton a vezetésre koncentráltam, így sikerült mindent kitörölnöm az agyamból.

Mikor végre felértem rögtön a mobilom kezdtem keresni, hogy felhívhassam Alex-ot. Mikor megtaláltam tárcsáztam, és még vártam, hogy felvegye, beparkoltam a házunk elé. Végre felvette és beleszólt.
-          Mondd Eric.
-          De örülök, hogy elértelek. Kellene nekem egy kis segítség. – mondom kapkodva és még mindig szomorúan.
-          Mi történt…és miben kellene segítség? – hallom hangján, megérezte, hogy valami nincs rendben.
-          Majd elmondom, gyere át kérlek. – mondtam és le is tettük.
Közben már a lifttel mentem felfelé a lakásba. Bementem és leültem a kanapéra, néztem körbe. Minden ismerős tárgy, minden kis emlék szomorúbbá tett. Csak a tenyerembe temettem az arcom.
Ültem, amíg Alex meg nem érkezett. Benyitott és meglátott, csak nézett, nem tudta mi is a bajom. Közelebb lépett és méregetve rákérdezett a dologra.
-          Mi bajod haver?
-          Mollyval szakítottunk. Nem tudom mit kezdjek magammal, hova menjek. Elvesztem. – magyaráztam, amit épp éreztem.
-          Ó.  – kereste a szavakat – Sajnálom. De most az a lényeg, hogy összeszedd magad.
Csak egy bólintás telt tőlem és tovább figyeltem rá, hátha mondd még valamit.
-          Amíg nem találsz valamit, költözz hozzám. – ajánlotta fel, aminek nagyon örültem és be kell valljam, nem is tehettem volna mást.
-          Köszi, ez sokat segít. Mikor mehetek? – kérdeztem.
-          Akár már most is. – mosolyodott el.
-          Akkor összepakolok. – ő bólintott és elindultam a legfontosabb cuccaimért.

Kerestem még pár bőröndöt, és elkezdtem belepakolni a ruháim és fontosabb dolgaim. Közben Alex végig ott volt és nézett, milyen kedvetlen vagyok.
-          Figyelj! Kicsit kapd össze magad! Legyen ez a legfontosabb, mert emlékeim szerint nemsoká ismét formában kell lenned. Stúdiózást is terveztél. Szerintem így nem fog menni. Igazam van?! – rántott ki hirtelen az ürességből és akármennyire akartam ellenkezni, igaza volt.
-          Igen…összeszedem magam. – hangsúlyoztam, majd visszamentem a többi cuccért.
Mikor végeztem a pakolással, még egyszer utoljára körbenéztem a lakásban. Odamentem az éjjeliszekrényemhez, és a Mollyval közös képünket néztem. Pár pillanatig álltam ott, majd indultam is, kifelé Alex-el.

/Jane/

Samanta és én indultunk is a turnébuszhoz, ami visszavisz minket Stockholmba. Pár nap szünet következik, míg a következő állomás jön. Közben le is értünk, a többiek már mind lent voltak. Valami nekem nagyon furcsa volt. Nem találtam sehol Ericet, pedig mindig akkor indult mikor mi. Valamint mikor felszálltunk a buszra, Colin Nicole mellett ült. Tekintetem Mollyt kereste és a busz leges leghátuljában meg is találta. Fülében fülhallgató volt, teljesen egykedvűen meredt ki az ablakon. Gondoltam, most jobb, ha egyedül van. Sam levágódott a Colinék mögötti belső ülésre, én pedig kívülre. Barátnőm rögtön kérdezgetni kezdte Colint és Nicole-t, mi történt Mollyval, hisz így mindenkinek olyan nyúzott kedve volt.
-          Mi történt Mollyval, miért van ilyen rossz kedve? – néztünk mindketten komolyan az előttünk ülőkre.
-          Nem tudjuk, talán Eric-kel kapcsolatos, mert ő már délelőtt elment, szokásával ellentétben. – jött a válasz Nicole-tól.

Nem mondott sok újat, mert ennyit azért magamtól is kitaláltam. Valami nagyon nem lehet rendben. Inkább hagytam, láttam, jobb, ha nem kérdezősködünk. Így mi is elég csendesen elvoltunk az úton.
Mikor végre odaértünk és megállt a busz, mindannyian leszálltunk. Molly intett, hogy maradjunk még egy percet.
-          Kicsit figyeljetek ide. – kezdte kedvesen, látszólag összeszedte magát – Köszönök mindent. Érezzétek jól magatokat ebben a pár napban és akkor találkozunk a jövő héten. Ja és bocsi, hogy ma ilyen…hogy is mondjam, bunkó voltam, hogy senkihez nem szóltam. Sajnálom srácok, de megviselt a szakítás. – halkult a hangja.
Mi csak döbbenten néztünk, nem tudtuk eldönteni direkt mondta, vagy csak kicsúszott a száján. A földet kezdte nézegetni, majd elköszönt.
-          Na jó, pihenjük ki magunkat és folytassuk újult erővel. Sziasztok. – intett és el is indult.
Mi is elköszöntünk, de azon kívül nem tudtunk megszólalni. Majd mikor mindenki feleszmélt, mi is elindultunk haza.