2013. március 31., vasárnap

47. fejezet ~ Ki tudja, mit hoz még a jövő /Évadzáró/

Sziasztok kedves olvasóim!
Hát igen, eljutottunk ide is...A második évad is most véget ér. Köszönöm a rengeteg hozzászólást, kommentet és chat bejegyzést! Nagyon jól esett mind.:) Ha valaki még nem lenne a rendszeres olvasók tagja, azt szívesen várom köreinkben.;) Remélem ezentúl is találkozunk és nem szomorodtok el, ugyanis nemsokára kezdetét veszi a harmadik évad is.  Tudjátok ez is, mint az előző, majd folytatólagos lesz, tehát az ezt követő rész a 48. lesz.
Most viszont az évad utolsó része következik. Nem mondok inkább semmit, fedezzétek fel, ezt az érzelmekkel teli részt. Lepődjetek és döbbenjetek meg.
Nagyon kellemes olvasást és ezzel együtt kellemes húsvéti ünnepeket nektek!
Love Bonie ♥



/Jane/

Olykor előfordul, hogy hirtelen választás elé kerülsz, döntened kell a jövődről. A választás mindig nehéz, nagy a súlya minden szempontból. A döntésünk kihat az egész életünkre, akár jó, akár rossz. A jövőnk csak ezen múlik. A legképtelenebb helyzetekben döbbenünk rá, hogy most azonnal választanunk kellene. Az ember sosem tudhatja előre, melyik utat fogja választani, csak amikor már eldöntötte. Az a döntés sosem egyszerű, viszont ha megvan a választás, és az tökéletes, azonnal érezni fogod, igen: Ez a helyes út. Az én utam. Azaz út, amivel elérem az álmaim.
Ennek megfelelően készítünk magunknak terveket. Néha az a terv, amit kidolgoztál nem elég, így tovább gondolod, így az egész életed új irányba fordul.
Már csak azt várom, hogy az enyém mikor ér erre a pontra, ahonnan az egész megfordul. Jó lesz-e számomra, vagy éppen rémálom? 

Miután kitettük a két jómadarat, csak Eric és én maradtunk az autójában. Ezek és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben. Egy idő után azonban a srác megtörte a csendet, mert észrevette, nem vagyok éppen aktív.
-          Elfáradtál? – mosolygott egy pillanatra felém fordítva a tekintetét.
Egészen besötétedett már, fél kilenc felé járt az idő. Bólintottam egy kicsit, de ugyanakkor határozottat.
-          Mozgalmas napom volt. – mosolyogtam félszegen, ahogy végignéztem Ericen. Annyira megnyugtatott, hogy ott van mellettem. Már szinte teljesen kivertem a fejemből Colint, rájöttem, mennyire félreértettem mindent. A saját érzéseimet is. Most viszont teljesen boldog vagyok, a barna hercegemmel.
Mikor leparkoltunk a hotel előtt, mintha feltöltődtem volna energiával, kipattantam az ajtón, aztán Eric oldalára siettem. Már ő is kiszállt, átkarolt, én is követtem a példát. Pár percig ott álltunk egymás karjában, Eric közben a kocsinak dőlt. Felemelte a kezét, megsimogatta az arcom, aztán az ajkait az enyémhez közelítette. Én játékosan elé tettem a kezem, hogy megakadályozzam. Erre csípőre tette a kezét, így hirtelen gondolatból elkezdtem befelé futni a hotel lépcsőjén.
-          Elkaplak! – kiáltotta utánam nevetve és ő is futásnak eredt.
-          Majd meglátjuk. – nyújtottam ki a nyelvem.
Végigfutottam a folyóson, mindenkit kikerülve, nehogy fellökjek bárkit is. Szerencsémre pont lent volt üresen a lift.  Besiettem, majd megnyomtam a gombot, hogy elinduljon. Pechemre Eric pont utolért, úgyhogy mögötte csukódott be a kétszárnyú liftajtó.
-          Megvagy. – vigyorgott csibészesen, majd ismét a karjaiban találtam magam. Én is átkaroltam a nyakát és nem bírtam megállni mosolygás nélkül.
Végül kicsit messzebb tolt magától, és lecsapott ajkaimra. Egy szenvedélyes csókban forrtunk össze, aztán felértünk és kinyílt az ajtó. Hirtelen eltávolodtunk egymástól, mert egy öreg nő csúnya pillantásokat vetett ránk. Kiszálltunk és átadtuk neki a helyet, had menjen. Végül mikor már nem volt a közelben hatalmasat nevettünk.
-          Végre itt vagy velem. – súgta a fülembe Eric kedvesen, aztán elindultunk a lakosztály ajtaja felé.
Vigyorogva lenyomtam a kilincset, majd beléptünk. A következő pillanatban, mindkettőnk arcáról lefagyott a mosoly. Daniel és Samanta gyászos képpel meredtek egymásra, barátnőm kezében pedig a mobilja volt. Pontosan úgy, mint azon a reggelen, amikor összevesztem Colinnal. Próbáltak mosolyogni, miután megláttak, de már nem tudtak átverni. Vetettem egy gyors pillantást a mellettem álló srácra, aki gyanakodva nézett feléjük.
-          Baj van? Már múltkor is rá szerettem volna kérdezni, de most már muszáj elmondanotok! – mentünk közelebb.
-          Nincs semmi. – erőltetett mindkettő mosolyt a képére – Annyira örülünk nektek.
-          Na jó, ne próbáljatok meg becsapni. – vágtuk rá szinte egyszerre Eric-kel.
-          Rendben. – komorodott vissza mindkettő, kicsit tartottam valamitől. Samanta pedig folytatta, miközben felhúztuk a szemöldökünk – Muszáj ezt megbeszélni, hisz mindnyájunkat érinti, csak nem akartunk semmit tönkretenni.
-          Nyögjétek már ki! – váltott Eric is, mivel ezek szerint őt is érintette az ügy.

Hirtelen el sem tudtam képzelni, mi lehet ez a dolog. A gyomrom görcsbe rándult, féltem, már előre, mi is lehet a dolog, ami miatt egészen elkomorodott mindenki. Lélegzetvisszafojtva bámultuk őket, végül Sam volt az, aki megszólalt.
-          Jövő héten haza kell utaznunk, megérkeztek a repülőjegyeink. – mondta elhaló hangon.
Nesze nekem! Tudni akartam az imént, hogy az én életem mikor vesz nagy fordulatot. Hát most már tudom. A hirtelen hidegzuhany, ami most ért, lesokkolt. A kezem a fejemhez emeltem és Eric felé fordultam.
-          Teljesen elfelejtettem…
Az ő arca is eltorzult, a hajába túrt és az ajkába harapott. Dani és Samanta pedig csöndben kémleltek minket.
-          Tudom. – mondta szomorúan – Én is elfelejtettem, holott én győztelek meg titeket, maradjatok a nyárra. Csak sajnos arról elfeledkeztem, hogy egyszer véget ér ez a nyár.
-          Jane, - szólt közbe a barátnőm – múltkor is próbáltam hazatelefonálni, de akkor pont nem vették fel. Most pedig egyszerűen nem merek, félek a választól.
Engem is megrémisztett mindez, hisz itt már mindent megszoktam. Van munkám, ide köt Eric, a szívem. Samanta is ugyanebben a cipőben jár, tehát ha ő marad, akkor már ő is ide vonz. A másik oldalon ott van Londonban a családom, a suli, amit be kellene fejeznem. Elveszettnek érzem magam. Üresnek és szomorúnak. Most mit tegyek?
-          Sam, mi a fenét kezdünk most? – néztem kétségbeesve, valami válaszra várva.
-          Szeretnél maradni? – szegezte nekem a kérdést egyszerre a barátnőm és Eric.  Kapkodtam kettejük között a fejem, teljesen tanácstalan voltam.
-          Én szeretnék, azért is próbáltam meg már egyszer beszélni a szüleimmel. – mondta végül Samanta.
-          Én is. – állítottam bizonytalanul, nagy levegőt véve – Itt akarok maradni.
Eric közelebb jött és megölelt, mindketten tudtuk, hogy ez nem végleges. A szüleinké az utolsó szó, éppen ettől tartottunk.
-          Holnap mindenképpen megpróbálunk velük beszélni, aludjunk rá egyet, frissen mégis könnyebb lesz velük ezt közölni. – mondta a barátnőm.
Mind bólintottunk, igaza van. Holnap mindent elintézünk, tiszta és nyugodt fejjel. Daniel elköszönt, majd ő el is ment, mivel még volt dolga a szálloda recepcióján. Samanta a fürdő felé vette az irányt, én pedig fogtam magam és Mr Saade kíséretében a szobámba vonultam. Levágódtunk az ágyamra, én pedig felhúztam a lábaimat.
-          Komolyan szeretnél itt maradni? – kémlelt hatalmas sötét csoki barna szemeivel.
-          Igen – válaszoltam gyengéden – Annyira csodás, annyira szép ez a város. Itt vagy te és ha Samanta marad, akkor ő is. Munkám is van itt. Viszont a családom otthon, a suli megkezdődik szeptembertől. Reménytelen.
Ahogy komolyan elsoroltam a dolgokat, ő is kezdte belátni, halvány az esély a maradásra. Elgondolkozott, így körülbelül öt percig néma csend volt. Majd felpattant a térdére és úgy tűnt kiötlött valamit.
-          Meg lehet oldani a dolgokat. A szüleidet gyakran meg tudod látogatni, ahogyan a múltkor is tettük. Ezzel csak ki tudsz velük egyezni. A sulit pedig akár egy sima átiratkozással is megoldhatod. Kijárhatod itt Stockholmban. – hadarta egy levegővel kis mosoly keretében.
-          Igazad van! – hevességén én is belelkesültem.
Kezdtem igazán bízni a dolgokban, ami holnap vár rám. Csillogó szemekkel öleltem meg, aztán elfeküdtünk egymás mellett az ágyon és a plafont bámultuk. Ránéztem az órámra, már jócskán elmúlott tizenegy is. Kikísértem Ericet az ajtóig, majd megbeszéltük, hogy holnap már korán itt lesz. Szeretne velem lenni, és támogatni.

/Eric/

Valamilyen szinten megkönnyebbülten hagytam el a hotelt, ez után a mozgalmas nap után. A kocsiba pattantam és meg sem álltam, az új lakásomig. Felmentem, majd konkrétan ledobtam a cipőm az út közepére, majd elindultam a háló felé. Az utam közben lekerült a felsőm, azt letettem a székre, majd végigfeküdtem az ágyon. A szememet kezdtem dörzsölni, iszonyatosan elfáradtam. Fogalmam sem volt, hogy most szomorkodjak vagy örüljek.
Végre Jane is tudja, mi az, amit iránta érzek, Tamy is elmondta az igazat. Nem tudom mi ütött belé, de valamikor vele is beszélnem kellene. Aztán az a délután, még a haverjaimról is megfeledkeztem volna, ha nem nézem meg a telefonomon a nem fogadott hívásokat. Már szinte tökéletes lett volna a nap, amíg nem értünk vissza a hotelbe. Teljesen elfelejtettem, hogy itt van augusztus vége, a nyár vége. Te jó ég, remélem meg lehet győzni a szüleiket, hisz a munkába is simán belementek. Biztosan itt maradhatnak. De. Ott van az a de, ami nagyon zavaró. Mert, ha mégis úgy alakul, hogy elmennek, akkor lehet, hogy csak jövő nyáron találkozunk újra, ha egyáltalán találkozunk. Eltávolodunk és…és… Nem erre még csak nem is gondolhatok. Minden rendben lesz, hisz ismerem Jane szüleit, meg fogják engedni. Körülbelül itt elnyomhatott az álom, mert csak ennyire emlékszem.

/Jane/

Nem sokat aludtam az idegességtől. Hiába beszéltünk arról, hogy minden rendben lesz, és hogy mindenre van megoldás. Attól még szörnyen aggódtam. Órák óta üres tekintettel meredek a plafonra, közben már ki is világosodott, a nap pedig besütött az ablakon. Úgy éreztem fel kell kelnem, azért, hogy elinduljon a nap, mindenen előbb túl lehessek. Pozitív gondolatokat erőltettem magamra, aztán egy gyors, kellemesen frissítő zuhany után felöltöztem. Felvettem egy rövidnadrágot és egy szürke trikót, a hajamat pedig lógva hagytam a vállamra omolni. Még így is zombi látványát kelthettem a mozdulataimmal, mikor kiléptem a szobámból. Ezzel azonban nem voltam egyedül, mert Samanta is körülbelül ugyanígy festett. Amint észrevett a kanapén ülve, lassan felém fordította a fejét.
-          Kévét a pulton találsz. – kortyolt bele egykedvűen a sajátjába.
-          Köszi. – vetettem egy halvány mosolyt, majd töltöttem magamnak egy kis bögrébe.
Leültem barátnőmmel szembe, mindketten törökülésben voltunk egymással szemben.
-          Nyugodjunk meg, nem lesz semmi baj. Felhívjuk őket, megbeszéljük és maradunk. – mondtam kedvesen, megsimítottam a karját. Már kezdtem én is elhinni.
Ő is elmosolyodott, majd megölelt. Szerencsére mindketten megnyugodtunk, és a két fiút már türelmetlenül vártuk.

Negyedórával később Daniel és Eric már az ajtón kopogtattak, Samanta, pedig egész jókedvűen mosolygott, mikor ajtót nyitott nekik. Ők is biztató vigyorral jöttek beljebb a nappaliba, bíztunk benne, hogy egyszerű lesz. Nem kell aggódni, minden rendben lesz. A szüleink nagyon jó fejek, eddig mindenben támogattak minket, most sem lehet másképpen.
Eric leült mellém, majd egy szájra puszival köszöntött. Dani úgyszintén Samet, aztán vigyorogva néztünk körbe.
-          Essünk túl rajta. – mondtam a telefonom felemelve.
-          Igen. – vette kezébe a készüléket Samata is.
Mindketten bevonultunk a szobánkba, a két srácot pedig egyedül hagytuk. Becsuktam magam mögött az ajtót, nekidőltem a falnak, és már tárcsáztam is anyut. Egy, két, három csengés, egy örökkévalóságnak éreztem, közben egyre nagyobb gombóc volt a torkomban.
-          Szia kicsim. Mi újság? – amikor meghallottam a hangját összerezzentem.
-          Figyelj, nagyon fontos dologról kell beszélnünk.
-          Mégis miről? – hallottam a hangját egy oktávval feljebb csúszni, kíváncsi volt. Vettem egy mély lélegzetet.
-          Nagyon szeretnénk itt maradni Samantával. Ő is épp most beszél a szüleivel. – mondtam egy szuszra, majd kicsit megkönnyebbültem.
-          Hogy mi? – döbbent kicsit le a hallottakon.
-          Szeretnénk itt maradni Stockholmban! – ismételtem meg.
-          Az értettem.  Viszont mit akarsz ott kezdeni Jane? Mi lesz a sulival? – pontosan erre számítottam – Velünk?
-          Anya, mindig meglátogatnálak titeket, a sulival pedig nincs probléma, átiratkozhatok ide. – szálltam vitába – Munkám pedig van.
-          Jane, figyelj rám, ne hamarkodd el, a nyelvet sem beszéled. – na itt estem kétségbe.
-          Megtanulom a suliban. – vágtam rá hirtelen.
-          Mit mondtál, Sam is beszél a szüleivel? Mert akkor beszélek velük én is, meg apáddal is. Majd visszahívlak.
Kinyomta. Ennyire kétségek között nem hagytak még.  A szívem vadul vert, majd ellöktem maga a faltól és a telefont szorongatva kiléptem. A két srác lélegzetvisszafojtva meredt rám. Én megvontam a vállam és mondtam, hogy majd visszahív, mert beszél majd Sam szüleivel is. Ekkor a barátnőm is kilépett a szobából, ugyanolyan kétségek között.
-          Neked sem válaszoltak? – néztünk rá mindannyian reménykedve.
Megrázta a fejét, én meg megszorítottam a kezét. A várakozás a legeslegrosszabb az egészben. 

Fogtuk magunkat és leültünk a kanapéra. Eric elé ültem, ő pedig átkarolta hátulról a derekam. Így csücsültünk fél órán keresztül és a nyárról beszélgettünk, az emlékekről, amiket itt szereztünk. Én próbáltam visszanyelni a könnyeimet eddig sikeresen. Nem akarom, hogy mindez, ez az álom véget érjen. Aztán hirtelen megcsörrent a mobil a kis asztalon. Remegő kézzel kaptam fel, lenyomtam a fogad gombot, és már bele is szóltam.
-          Igen? – reménykedve próbáltam végignézni a többieken. Ők is félve néztek felém, én pedig kihangosítottam a beszélgetést.
-          Átjöttek Sam szülei, így mindent meg tudtunk beszélni. – csigázta fel a kíváncsiságunkat – Arra jutottunk, hogy haza kéne jönnötök…
A szívem összeszorult, úgy éreztem megfulladok a kijelentésén. A könnyek szökni kezdtek a szememből. Csak annyit láttam hogy a két srác a tenyerébe temeti az arcát, Samanta pedig hátradől a kanapén dühében.
-          …áttetettük a repülőjegyeteket holnapra.

5 megjegyzés:

  1. Nah Buuummm! Túl szép is lett volna. Először azt hittem,hogy csak Jane-nek nem fogják megengedni,nem sokba tévedtem. Hát most semmi ésszerű nem jut eszembe,hogy ezt hogyan lehetne megoldani :O Szegények nem lennék a helyükbe. o.O de egyet nem értek,hogy mért rakták át holnapra a jegyeket :O de ááá nem tudom megérteni,mért nem maradhatnának hiszen,van munkájuk,sulit is betudnák fejezni,és meglátogatni is megtudnák...azért kíváncsi lennék,mért döntöttek így :( Imádtam ezt az évadot is ahogy az elsőt is,és nagy várakozással várom a harmadikat is :D Sok puszi :$

    VálaszTörlés
  2. Szia
    Ezt nem hiszem el!!! Most csak hazalátogatnak aztán majd jönnek vissza, ugye? Mond, hogy így van! Léééécciiiiii!
    Nagyon imádtam az eddigi két évadot és remélem, hogy még sok-sok évad lesz.
    Puszi Bia

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Mi? Nem.Nem.Nem. Ezt nem tehetik meg velük, most mi fog történni? Nem bírok várni. Várjunk csak, mindjárt érkezik a következő évad is. Dejó, akkor nem rinyálok annyit, mint terveztem :D
    Ez aztán jó nagy sokk volt számomra, hogy őszinte legyek.Fogalmam sincs mi lesz most. De azt még meg kell jegyeznem, hogy nagyon örülök Eric-nek és Jane-nek. És végre Colin is kikerült a képből. Nyugtass meg, hogy véglegesen!
    Tetszett az évadzáró, és már nagyon várom a folytatást! :)

    ölel,Vanity

    VálaszTörlés
  4. Szia :D
    Ne, ne, ne! Ugye csak azért kell hazamenni, hogy személyesen megbeszéljék, kiiratkozzanak a suliból és a többi! miféle szülő akar rosszat a gyerekének? ők jó fejek, nem tennék ezt, nem taszítanák boldogtalanságba a saját gyerekeiket! Ugye nem?
    Amúgy, nagyon tetszett a rész! Elolvastam az elsőt, úgy pár napja, most meg ezt... hát bámulatos, mennyi minden történt azóta, mennyit változott a fogalmazásod. Imádom ahogyan írsz!
    Ez a rész tökéletes évadzáró volt, nagyon tetszett. Boldogság, izgalom, kétségek, könnyek... minden volt benne, ami egy szerelmes történetet azzá tesz!
    Rendkívül felcsigáztál, és a következő évad folyamán is számíthatsz rám, mindig!
    Nagyon várom a folytatást!
    Imádtam!
    puszi Jenni

    VálaszTörlés
  5. @Dórii: Buuum, azaz meglepetés tényleg volt, de majd idővel minden kitisztul.:) Majd meglátod, hogy alakul a sorsuk. A repülőjegy kérdése is világossá válik, a következő részben.:) A kérdések benned, hamarosan választ kapnak.;)
    örülök neki, hogy ilyet tudtam alkotni ami tetszik és érdekel. Köszönöm, hogy folyamatosan írsz, véleményezel nekem! Ahogy Eric mondaná, nélkületek semmi vagyok. Milyen igaz!:) Köszönöm.♥
    Neked pedig sok sikert a történetedben a 2. évadhoz.:)

    @Bibi: Figyelj, jobb ha nem mondok semmit és elolvasod, úgy szerintem érdekesebb.;) Örülök, hogy neked is tetszett, amit összehoztam!:) Sajnos nem tudom még, hogy lesz-e még ezen kívül évad. Lehet ez a befejezés lesz.

    @Vanity Destiny: Sajnos, de, de, de.:D Ahogy mondtad nem kell sokat várnod, hisz itt az új évad.:)
    Ez egy kicsit szándékos volt, hogy kétséget keltek bennetek. Hamarosan azonban mindenre fény derül. Remélem, tetszeni fog az évadnyitó.:) Eric és Jane nagyon aranyos együtt, szóval most lehet örülni.:) Meg persze annak is, hogy igen, Colin végleg kikerült a képből, de többet nem árulok el.:)
    Köszönöm neked is, hogy szinte a blog indulása óta itt vagy és olvasol. Sokat jelent! ♥

    @Jenni: Hidd el, ők nem akarnak nekik rosszat, csak máshogy gondolkoznak. Hát kiderül mennyire jó fejek, vagy éppen nem, a következőkben minden olvasható lesz.
    Szerintem is rengeteget fejlődtem az elsőkhöz , ami nektek is köszönhető.:) Miattatok jutottunk el idáig.:) Köszönöm nektek!!
    Bizony, sok minden volt benne, ami megmozgatja a fantáziát, amiket felsoroltál mind igyekeztem beleírni.:)
    Egy kicsit a célom volt felkelteni a figyelmeteket.:) Örülök, hogy számíthatok rád, iszonyatosan jól esik és rengeteg erőt ad. Köszönöm neked is! ♥

    Nagyon szépen köszönöm mindenkinek aki valahogy ír nekem. Akár ide, akár a chatbe. Nélkületek semmi vagyok!!:)♥

    VálaszTörlés