2013. szeptember 20., péntek

57. fejezet ~ Megmérettetés

Sziasztok!
Elkészültem az ötvenhetedik fejezettel. Olyan jó ezt leírni, el sem hiszitek. Ám mégis egy kicsit csalódott vagyok, itt a vége felé. Már részek óta csak egy megjegyzés érkezik, a chaten sem írtok. Elhiszem, hogy itt az iskola, rengeteg kötelezettség, de örülnék egy pici visszajelzésnek. Csak remélni merem, hogy még tetszik a történet. Nem szeretnék komenthatárt szabni, ezért kérlek benneteket írjatok.:) Arra az egy hozzászólásra, amit Jenni írt válaszoltam és nagyon szépen köszönöm!:)
De most be is fejezem a papolást, inkább hagyom, hogy elmerüljetek a sorokban.
Kellemes olvasást.
Bonie


/Jane – március 4. szombat/

Az elmúlt időszakban szörnyen zsúfolt heteken vagyunk túl. Nem csak mi Samantával, hanem Molly és persze Eric is. A barátom rengeteget foglalkozott a rajongóival, volt olyan, hogy egész nap dedikált Tomas irodájában. Eközben folyamatosan szervezte a következő turnéját, ami négy nap múlva el is indul. Rengeteg megbeszélésen vett részt emiatt külföldön is. Molly minden nap gyakorolt, összeállította a Melodifestivalen fellépésünk menetét, valamint dolgozott az albumán. Természetesen az összeállításban, a mi táncunkat Lisa tanította be, aki a nyári koncertsorozat mozdulatait is megálmodta. Persze egy csomó saját mozdulatot is belecsempésztünk. Mint tudjuk, ő kemény tanár, szóval ezért is volt rengeteg dolgunk. Elsősorban a barátnőmmel mindketten maximalisták vagyunk, tehát a legjobbra törekszünk. Így a verseny közeledtével egyre több gyakorlás várt ránk. Ezt nehéz volt iskola mellett, összehozni, de megoldottuk. Végül sokszor Mollyval is gyakoroltunk, ő sem egy helyben áll, azért a színpadon sétálgatni fog. Össze kellett hangolni a munkát, emellett azért sok-sok órán nélkülöztük a lányt. Járt énektanárhoz, gyakorolta a dalt, és persze hangpróbát is kellett tartania. Ezért sem vettük észre az idő múlását. Pontosan két hete volt az első válogató, nagy izgalmak közepette emlékszem vissza rá.

*Ma nyakunkba zúdult minden, az elmúlt hetek gyakorlása véget ért. Ebben a pillanatban zajlik az utolsó főpróba, a fesztivál előválogatója délelőttjén. Mi leszünk a következő csapat a színpadon, aztán már pár óra és élesben megy. A gyomrom tegnap este óta görcsben van és egy pillanatra sem oldódott fel. Tartok attól, mi lesz még ma az élő műsorban, ha már most ilyen elviselhetetlenül izgulok. Abba már bele sem merek gondolni, mi lesz, ha rontunk. Rányomná a bélyeget az egész produkcióra. Az előttünk lévő kis csapat épp lejött a színpadról, átadva azt nekünk. Hát akkor utolsó főpróba. Erőt vettem magamon és megcsináltuk. Mivel jól ment, kicsit pozitívabban álltunk a közelgő estéhez.
Mindannyiunk gyomra hangos vitába kezdet, mire felnevettünk már a nézőtérnél állva.
- Egy gyors ebéd? – hozta fel Molly az ötletet a kijárat felé mutogatva.
Mind bólintva jeleztük benne vagyunk. Csoportosan siklottunk végig a nézőtér székei között, teljesen a tv-s épület étterméig. Nagy volt a tömeg, mindenki próbált egy kis energiát gyűjteni a továbbiakhoz. Az igazság az, mind akartunk enni, de túl sokat egyikünk sem tudott magába erőltetni. Inkább leültünk egy asztalhoz csipegetni valamit, és még egyszer átbeszéltünk pár dolgot. Egyszerre csak kellőképpen elszaladt az idő, eltűnt az összes fellépő, stábtag a helységből, mi is észbe kaptunk. Felálltunk aztán a saját kis öltöző részünkbe indultunk, ahol fel tudunk készülni az estére. Mollyra pedig még várt egy interjú. Míg őt lefoglalták a riporterek és újságírók, Samanta és én elkészültünk. Abban a szerencsés vagy peches helyzetben voltunk, hogy mi lettünk a másodikak. A hátsó folyosóról tudtuk nézni az eseményeket a kivetítőről. Hamarosan el is kezdődött a közvetítés, az énekes nő is elkészült, a műsorvezetők jelentették be az első dalt. Ennél a pontnál éreztem azt, mindjárt felrobban a fejem, kiugrik a szívem a helyéről, a lábaim pedig csak úgy szétesnek. Az első számú svéd csatorna fog élőben adni.
Egy pillanatnak tűnt, míg nem hívtak minket a stábból, végül a két műsorvezető. Idegesek voltunk, a színpadra félve léptünk mindannyian. Aztán visszajöttek a nyári emlékek, sikerek, amik erőt adtak. Ha nem is jutunk be a döntőbe, már megéri itt lenni. Így csináltuk meg a három perces kis előadást. Szinte tökéletes volt, így a szavazásig halálra izgultan ültünk a hátsó folyósón a produkció után. Drukkoltunk Mollynak és a dalának, hiszen ez a közönségen múlik. Visszafogott lélegzettel néztük a hátsó kis tv-t, Eric kezét szorongatva vártam a továbbjutók névsorát. Sam és Daniel hasonló kép figyelték az eseményeket. Végül kiejtették Molly nevét mi pedig megkönnyebbülten ugrándoztunk, éljeneztünk. Eric nyakában nevettem csillogó tekintettel és adtam pacsit a két velem várakozónak. Majd rohantunk gratulálni a vörös hajú énekesnőnek.*


Alig volt időm röviden visszagondolni ezekre, hisz nemsoká hasonlóan le fog játszódni a szituáció. Csakhogy még ennél is jobban szorongunk az eredmény miatt. Hisz az Eurovíziós Dalfesztivál a tét, ami a kis csapatunk álmát valóra válthatja. Molly nemzetközileg is elismert lehet, a háttérénekes is népszerűbbé válhat, valamint mi felléphetünk egész Európa előtt, ami tényleg a legeslegnagyobb álmunk Samantával. Nem csoda hát, hogy idegeink teljesen meg voltunk feszülve és egy pisszenésre is felfigyeltünk, aztán rászóltunk az illetőre, hogy ennél jobban már ne húzzon fel minket. Persze a környezetünkben mindenki tudta, nagy rajtunk a nyomás, így elnézték nekünk. A fekete nadrágban és sötétlila csillámos felsőben álltunk, és bámultuk a kivetítőt, amin épp elkezdődött a műsor. A Melodifestivalen két műsorvezetője ismertette a ma este programját. Otthon a nézők pedig biztosan kíváncsian figyelték az eseményeket és telefonszámokat. Már nem másodiknak következtünk, az ötödik sorszámot kaptuk. Molly nagyokat lélegezve járkált fel-alá a folyosón, hol az órát, hol pedig a kivetítőt bámulta. Eric odalépett mögém, hátulról átkarolta a derekam, ezzel nyugtatva engem. Végigsimítottam karján, közben pedig befutott Danny, az ő nyakába pedig Molly ugrott. Már vagy a harmadik dalnál járhattunk, amikor a stáb egyik fejhallgatós tagja, szólt, menjünk be a színfalak mögé, nemsokára mi jövünk. A három srác, még egyszer megölelt minket, kaptunk egy biztató csókot és eltűntek, a nézőtér felé, hogy élőben figyelhessenek minket. Közben pedig minden egyes belső embert megkértek, szavazzanak az ötös kódra. Itt kezdett el gombóc növekedni a torkomban, és amint kijött egy csapat a színpadi átjárón, rájöttem nincs miért idegeskedni. Egyszer már megcsináltuk, másodszorra is menni fog. Ezt a gondolatom mindenkivel megosztottam, úgy tűnt mindenki igazat adott, picit megnyugodtak. Megöleltük egymást, vártunk pár pillanat csendet, végül csak Molly nevét hallottuk, ahogy a színpadról visszhangzik a műsorvezető nő hangja. Mindenki hatalmas sikításba kezd, hangos tapssal köszöntöttek.
-    Akkor következzen Molly Sandén…


A mondat végét már nem is hallottam, annyira megfeszültem, azonban rögtön próbáltam ellazítani magam. Mélyet lélegezve kiléptünk a mindennel felszerelt színpadra, a fények csak úgy vakították az ember szemét. Azonnal hozzászoktam az erős fényhez, s a már rengetegszer begyakorolt helyre mindannyian beálltunk. A zene belekezdett az első akkordjaiba, magamba már kezdtem is a visszaszámlálást, hogy magával ragadhasson a dal. Ebben a pillanatban egyáltalán nem izgultam, a szívem ritmusa is kezdett normalizálódni. Tehettem a dolgom, mivel kizártam a külvilágot. Egyszerre mozdultunk meg Sammel, az összhang ugyanúgy megmaradt közöttünk nyár óta, mindig is együtt táncoltunk. Molly a színpad elején engedte ki gyönyörű hangját, mi pedig kicsivel hátrébb a két oldalán táncoltunk. Azonnal megjelent a ledfalon a saját animációnk, amely még hangulatosabbá tette a produkciót. Mollyt megvilágította egy fényes reflektor, minket pedig szürkés fény lepett be, ami harmonizált a ruhánkkal, a flitterek csak úgy csillámlottak rajta. Mindketten átpördültünk a másikunk oldalára, így helyet cserélve, majd felugrottunk egy aprót, és megtekertük a csípőnket. A kezünket oldalra lendítettük ellentétes irányban, majd vissza, a lábunkkal pedig a többi lépést tettük meg. Lassan elindultunk az énekesnő felé, elhaladva előtte visszacseréltük a helyünket. Bemutattunk egy másik fajta pörgést, Molly is a visszatért a színpad kellős közepére, aztán már a dal végén mind a ketten a vállára téve a kezünket álltunk meg. A zenei alap elhallgatott, csak a közönség kiabálását, a tapsot lehetett hallani, valamint a rengeteg apró színes lufit látni, amiket a nézőtéren lóbálnak. Nagy levegőket véve, hatalmas vigyorral az arcomon néztem Samantára, aki ugyancsak így rám. Végül Mollyra emeltük a tekintetünk, aki megköszönte a figyelmet. Lesétáltunk a színpadról, aztán sietve ki a folyosóra. A megkönnyebbüléstől vigyorogva megöleltük egymást. Innentől kezdve mi már semmit sem tehetünk, a szavazókra vagyunk bízva. Mind fogtuk a saját üveg vizünket, amikor a másik oldalról megláttuk a fiúkat. Egy táblát is cipeltek a kezükben, a kódunkkal, mi pedig ezen jót nevettünk. A vörös pacsirta elindult vissza a stúdióba, hogy a kis asztalhoz leüljön, akár csak a többi versenyző. Mi ellézengtünk abban a két órában, míg nem volt az eredményhirdetés és a pontozás.
Fel-alá sétálgattunk a tv-s épületben kézen fogva Eric-kel, hol ültünk a kitett székeken, vagy pedig figyeltük a többi kis csapatot. Az utolsó dalig semmi gond nem volt, felhőtlenül vigyorogtunk, hisz megcsináltuk. Mikor azonban az utolsó szerzeményt is előadták, és elkezdték meginterjúvolni a fellépőket, onnantól kezdve jött vissza a szorongó érzés. Izgultunk Mollyért, aki picit el is fehéredett, de csak mi vettük észre. Valamint szorítottunk magunkért is, mert az álmunk forog kockán.
-    Kikészülnek az idegeim. – tördeltem ujjaim, miközben visszasétáltunk a kivetítőhöz Danielék mellé.
-    Nyugodj meg, nagy esélyetek van, mindenhol megemlítettük a szavazást. – biztatott a két srác mindkettőnket.
-    Könnyű azt mondani, hogy nyugodjunk meg. – pufogott Sam, aki ebben a pillanatban magát sem vette komolyan, mind felnevettünk.
-    Végre kezdődik a pontozás. – magyarázta Eric a hatalmas tv-re mutatva.
Mind afelé kaptuk a fejünk és szinte lélegzetvisszafojtva bámultuk a számunkra oly fontos információkért. Rátelepedett a folyosóra a síri csend, a csapatok lélegzetét vagy néha suttogását lehetett hallani. Saade teljes testtel felém fordult, végigsimított a karomon, végül keze megállapodott kézfejemen. Erősen megszorította, végül csak ő is suttogott.
-    Bármi is lesz, hidd el a ti csapatotok innen a legjobb! – halvány mosollyal engedtem el kezét és átkaroltam – Szeretlek.
-    Én is. – leheltem a szavakat, végül arcom övé felé nyújtottam, hogy bátorító csókot válthassunk.
Amikor legközelebb a képernyőre néztem Mollynak volt már húsz pontja, de az elsőtől még így is le volt maradva négy ponttal, így csak harmadik helyen állt épp. Két perccel később már második volt a huszonnyolc darab pontjával. Végül bekerült az első helyre, ám még a szavazás felénél tartottunk, és szorosan voltak mögötte. Éreztem barátom egyre szorítóbb ölelését, ő is reménykedett, hogy megtartjuk az első helyet. Valahogy azonban túlszárnyalták a hatvannégy pontunkat, s ismét előre törtek. Már csak két szavazás volt hátra, és eléggé rosszul állt a szénánk. Remegve az idegtől fordultam hátra, így a kivetítőt sem látva. Csak belekapaszkodtam Eric nyakába, vártam mit fogok hallani. Kaptunk még hat pontot az utolsó előtti körben, az első pedig semmit, de így is volt tizenegy hátrányunk. Tehát, egy gyors fejszámolás után rájöttem tizenkét kis pontocskát kell szereznünk a győzelemhez. Saade csak simogatta a hátam, én kapkodtam a levegőt, közben pedig húzták a műsorvezetők az időt. Egy örökkévalóságnak tűnt hallani a nagy csendben a lélegzetvételeket. Mikor már éreztem, itt ájulok el, kinyögték a számot.
-    Tizenkét pontot megkapta… - jó lenne megkapni, hisz ebben az utolsó körben még az első helyen álló nem kapott, szóval győzhetünk. Azonban megkaphatja teljesen más is. Lassan engedtem a szorításból, hogy megforduljak. Azonban erre már nem volt időm. - …Molly Sandén!!
-    Ez az! – kiáltottuk el magunkat szinte mind, s a hirtelen adrenalin végigfutott a testünkön. Épphogy, de sikerült. Mehetünk a dalfesztiválra.
Ránéztem a képernyőre, éppen Mollyt mutatták, sokkos állapotban volt, kicsit sírdogált, de mindent összevetve boldogan mosolygott. A tv-n keresztül is látszott remegő keze, ahogy átveszi a díjat, s a virágcsokrot. Mielőtt visszasiettünk a színpadra, megölelgettem mindenkit jó szorosan. Hátra volt még a győztes dal megismétlése, amihez mi is kellünk. Itt már nem fontos, hogy mindent jól csináljunk, csak egy bónusz a győztes tiszteletére. Átsiettünk a színpad mögötti részen, gyorsan gratuláltunk Mollynak, aki csak könnyezve átkarolt minket. Hatalmas szeretetteli öleléseket váltottunk.
-    Lányok nagyon köszönöm a segítségeteket. – mondta kedvesen a lány, most kicsit remegő hangján.
Válaszolni azonban nem volt időnk, szólított a kötelesség, már a színpadon is voltunk. A lány összeszedte magát, a hangja mindenütt rendben volt, szépen csilingelt a magas szakaszoknál. A szívem kalapált, de igyekeztem jól csinálni.
Megcsináltuk mindannyian. Már itt vagyunk álmaink kapujában, pár lépés és ténylegesen beteljesülhet.

3 megjegyzés:

  1. Szia, bocsi,hogy régen irtam komit. Ne aggódj, még mindig sokan szeretik a történetet, ebben biztos vagyok. Még mindig remek a történeted, így a vége felé is. Már várom a végét, hogy tudjam mi lesz, de sajnálom,hogy nem olvashatom az írasod, műveid. Remélem, majd belekezdesz egy új történetbe. De addig is sok sikert, és hozd hamar a következő részt, mert már nagyon várom. Puszi Bia

    VálaszTörlés
  2. Szia :D
    Borzalmas dolog történt, nem én vagyok az első hozzászóló, de majd mindjárt helyrehozom hibámat :D
    Nagyon tetszett ez a rész is.. és így belegondolva,el sem hiszem, hogy csak néhány hónap, és kezdődnek újra a válogatók... bár Molly is indulna, ő egy üde színvolt a színes lufik mellett a Melodifestivalenen :DD
    Teljesen átjött az érzés, az izgulás, az akarás, a produkció hatása, a közönség ereje, sikerült mindent közvetítened, ami számomra a legfontosabb, szóval remek fejezet lett :)
    Nagyon várom a következőt :D
    Puszi Jenni

    VálaszTörlés
  3. @Bibi: Örülök, hogy ezt mondod, és ez erőt ad a folytatáshoz, akár mennyi is van vissza.:) Igyekszem a következő résszel, nagyon remélem elnyeri a tetszéseteket.

    @Jenni: Ez egyáltalán nem borzalmas, én nagyon örülök, hogy mindig írsz nekem, s megosztod a véleményed.:) Igen ez egyfajta előretekintő lehet az idei eurovízióra.:) És teljesen egyetértek a lufis és Molly-s elméleteddel.:D
    Örülök, hogy ez mind eljutott az olvasóimhoz, hozzád. Ez boldogsággal tölt el.:) A következő rész pedig nemsokára érkezik.

    Nagyon szépen köszönöm nektek a hozzászólást! ♥
    #ilovemyreaders

    VálaszTörlés