54. fejezet ~ Terv

Sziasztok!
Hát itt is vagyok a következő fejezettel. Szerintem most nem késtem sokat, úgyhogy büszkék lehettek rám. Minden előző kommentre válaszoltam már, mindet nagyon szépen köszönöm.:) Ha esetleg megtetszett a történet, iratkozzatok fel rendszeres olvasónak. Ha pedig azok vagytok már hagyatok nyomot magatok után egy-két kommentel vagy pipával az olvastam résznél.:)
A fejezettel kapcsolatban talán röviden hangzik annyi címnek, hogy "Terv", de higgyétek el világos lesz. Talán a kép is zavaró lehet a legelején. Mindenre fény derül.;)
Kelleses időtöltést!
Bonie.:)

Fingerprints

/Jane/

Mi történhetett azzal az emberrel, aki nagyon szimpatikus neked, viszont egyik pillanatról a másikra a legrosszabb ellenséged lesz? Nem tudhatod, mi hajtja előre, ebben a tervében. Matt miért teszi ezt? A semmiből terem itt, jól elvagyunk, remekül dolgozunk együtt. Barátkozunk is, majd az egészet elrontja ezzel a szerelem témával. És ha, ez még nem lenne elég, megfenyeget egy olyan dologgal, amiről tudja, hogy a legnagyobb álmaim kulcsa. Miért hagyja, hogy szenvedjek, ha elméletben szeret? A fejemben minden egyszerre zúgolódott, miközben nagy ívben kerültem a srácot egész nap a teremben, ha balra ment, akkor én jobbra, ha közeledett, én elmentem a másik irányba. Gondolkoznom kellett, hisz ez nem maradhat így. Egyik pillanatban a sírógörcs kerülgetett, a másikban pedig bíztam magamban és a tervemben. Aztán hirtelen délután lett, a termet pedig már csak a lámpa világította meg. Nem tudtam eldönteni örüljek, vagy épp féljek bejön-e, amit kifundáltam.
Szokásomhoz híven lekapcsoltam a villanyt, amitől sötétség borult a teremre. Meg sem vártam Matt-et, inkább besiettem minél előbb az öltözőbe. Levágódtam a székre és a táskámban kezdtem keresgélni, a mindig legalul található telefonom. Az idegességtől remegő kezeim, alig találták meg a keresett telefonszámot. A következő pillanatban pedig már tárcsáztam is, reméltem ráér.

/Eric/

Túl szélesen mosolyogtam a ház előtt álló haverjaimra, akikkel a délelőttöt töltöttem. Alex és Edin még mindig poénkodtak és jót röhögtek, én pedig már köszöntem is el tőlük. Röhögve intettek, amíg én beszálltam a kocsimba. Elindítottam azt, és megráztam a fejem, a két mamlaszon. Épphogy elhagytam az utcát, a mobilom hangos zenélésbe kezdett, én pedig gyorsan meg sem nézve ki az a fülemhez kaptam.
-    J-Son? Mit szeretnél? – lepődtem meg a dalszerzőtársam hangját hallva.
-    Igen. Mindössze egy gyors kérdésem lenne. Mikor lesz a következő stúdió, mert el kellene utaznom. – hitetlenkedve bámultam az utat és fél kézzel kormányoztam. Én azt hittem ezt megbeszéltük, de azért még egyszer elmondtam.
-    Jövő hét szerdán. – adtam meg a választ, majd miután megköszönte kinyomtam.
A készüléket a zsebembe süllyesztettem megállva egy rendőrlámpánál. Amint a színe zöldre váltott elindultam Jane-ért a stockholmi tánc stúdió elé. Igazából nem mondtam neki, hogy elé megyek, így meglepetést szerezhetek neki egy vacsorával. Leparkoltam az autót az út szélére, viszont a telefonom ismételten hangosan megszólalt. Szemforgatás közepette kaptam ki a zsebemből, fogadtam a hívást, közben azon gondolkoztam, ez után tutira kikapcsolom ezt a vackot.
-    Jó híreim vannak Saade! – hallottam hangján, biztosan mosolyog a kényelmes irodai székében ücsörögve.
-    Ki vele Tomas.
-    Tavaszi koncert helyszínekről tárgyaltam és a svéd városok mellett, helyett kapott norvég, sőt finn városka is. – a szemöldököm feljebb csúszott, majd fél mosollyal bámultam magam elé.
-    Remek hír! Holnap mindent megbeszélünk, bemegyek az irodádba. – zártam rövidre a beszélgetést, pedig tényleg feldobódtam a hír hallatán.

Remélem, ma már nem talál meg senki, vagy esküszöm, kikapcsolom. Kiszálltam az autóból, átmentem a járda felőli részére, és nekidőltem a kocsinak. Jane bármelyik pillanatban kijöhet, aztán végre meglephetem. 

Pár perc után nyílt a kétszárnyú ajtó, Matt lépett ki rajta. Felocsúdni sem volt időm, csak gyorsan megdörzsöltem a szemem, jól látok-e. A srác önelégülten mosolygott, miközben barátnőm derekát ölelgette. Legnagyobb sajnálatomra Jane, nem tiltakozott, akkor sem, amikor észrevett. Az ideg majd szétvetett, szemöldökömet összeráncoltam. Közeledtek felém, én pedig csak támasztottam a kocsimat, mert ha ezt nem teszem, biztosan nekiugrok Matt-nek ököllel.

Semmit nem értettem. Összezavarodtam az egész szituációt végiggondolva. Jane nem tudta, hogy jövök érte, kilép Mattel az oldalán. Én pedig még az elején direkt kérdeztem, van-e félnivalóm. Mit nem vettem észre? Miért nem figyeltem jobban?
Mivel felém tartottak gondoltam nemsoká kapok magyarázatot legalább. A srác, akire most pokolian fújtam, ha lehet még önteltebb arckifejezésre váltott. Megálltak előttem, engem azonban ez a bájgúnár egyáltalán nem érdekelt. A tekintetem a barátnőmre emeltem, aki hirtelen lehajtott a fejét, és a cipőinket kezdte szuggerálni.
-    Mi folyik itt? – tört ki belőlem eléggé hisztérikusan. Matt elengedte Jane derekát, aztán lazán megszorította a kezét, afféle bátorításként.
-    Eric…sze…szeretném, ha most vége lenne ennek az egésznek. – a lány hangja folyamatosan elcsuklott, én pedig hitetlenül váltogattam a tekintetem az előttem lévő két emberen. Miért teszi ezt? Mit adhat neki az a srác, amit én nem?
-    Én ezt nem értem.
-    Nem is kell értened. Csak hagyd békén! – válaszolta a túlontúl nagyképű, úgy mintha az ő tulajdona lenne.
-    Mi az, hogy…? – itt félbeszakítottak.
-    Eric! – ráncolta a szemöldökét most már Jane is, és intett, hogy fejezzem be.
Hátat fordított Matt, ezután Jane követte a példáját. Megsemmisülten néztem magam elé, és nem tudtam mit tegyek. Mielőtt eltűntek az utca végén, még láttam, Jane pötyög a telefonján. Aztán megrezzent a kis készülékem. Mi fene történik itt? Megnyitottam az üzenetet és még jobban összezavarodtam tőle.

Mindent megmagyarázok később! Nagyon szeretlek! Jane

Én ezt már nem értem. Mire megtudom, mi van a gondolataim őrületbe fognak kergetni. Fogtam magam és bevágódtam a vezetőüléshez, ingerülten rátapostam a gázra.

/Tamy/

Éppen a cipőmet vettem fel a lábamra, majd felegyenesedve még egy utolsó pillantást vetettem a tükörre. Kiléptem az ajtón, aztán magam mögött bezártam, s idő közben a telefonhíváson lepődtem meg. Tényleg jóban vagyok Jane-nel azok után is, ami történt a Rix-fm fesztiválon. És az is igaz, hogy rengetegszer kajáltunk már együtt. Viszont a mai meghívás elég furcsa.  Idő közben felszálltam a buszra, amely a célomhoz vitt, ott pedig folytattam a gondolatmenetem. Ismertem az éttermet ahova megyek, ez azonban mégsem a jól megszokott találkozóhely. Valamint észrevettem azt is, Jane hangja igen feszült volt. Hát hamarosan kiderül mi volt ez az egész, megérkeztem a szóban forgó étterem elé. Benyitottam, máris átjárt a meleg a kinti hideg után. A finom illatok csak úgy kínozták az üres gyomrom. Tekintetemmel keresgélni kezdtem az asztalok között. Megpillantottam Jane-t, viszont legnagyobb meglepetésemre nem Eric volt vele. Zavartan közelebb léptem hozzájuk, ők pedig rám emelték a tekintetük.
-    Sziasztok! – köszöntem kicsit zavaromban, mert a srácot nem igazán tudtam hová tenni. Bár az tény, nem hagytak hidegen barna szemei.
-    Szia! – köszöntek vissza meglepett arccal, igen a lány is. Én pedig totálisan értetlenül álltam ott. Úgy tett mintha nem is számított volna rám.
-    Ő itt Tamy. – állt fel hirtelen és rám mutatott, utána a fiút ismertette meg velem. Kezet fogtunk, de nem igazán értettem mit is keresek itt. – Hogy kerültél ide?
Most mi van? Tényleg nem értek semmit, ő hívott ide. Ráncoltam a szemöldököm, Jane pedig tanácstalanságomat látva felém fordul, könyörgő tekintetett vett fel, hogy csak én láthassam. Hirtelen leesett a dolog, vettem a lapot. Azt azonban még mindig nem értettem, miért is játsszam meg magam.
-    Vacsorázni jöttem, gondoltam ide köszönök. Csatlakozhatok? – próbálkoztam.
Végül mindketten belementek, én pedig helyet foglaltam a kerek asztalnál, a már megismert Matt és Jane között. Kissé feszengve próbáltam bekapcsolódni a témázgatásba. Láthatóan a barna szempár nem igazán örült jelenlétemnek.

Körülbelül negyed órája voltam a társaságban, feloldódtunk és tényleg jót beszélgettünk. Párszor rám tört a kíváncsiság, hogy megkérdezzem miért is vagyok itt, de tudtam, oka van, amiért a lány nem mondott semmit. Felpattant az asztaltól, és közölte, mindjárt jön, majd eltűnt a mosdó irányába. Kissé kínosabb csend alakult ki, én pedig úgy gondoltam ismerkedem, ha már itt vagyok, szóval megtörtem azt.
-    Akkor te is a táncteremben dolgozol.. – mondtam a szavakat magam elé, ő pedig bólintott, miközben egy falatot nyelt le.
-    Igen. – adott rövid választ. Hát jó, ha nem akar beszélni, nem erőltetem. Még egy kérdés, aztán hagyom a fenébe. De muszáj végig a barna íriszébe néznem.
-    Mióta csinálod és miért is szereted ezt a fajta munkát? – úgy tűnik fején találtam a szöget, mert megtört a jég. Eddig unalmasan figyelő srác rám emelte a tekintetét. Ennyi volt, ez kellett nekem. Biztosan jó alaposan belepirultam.
-    Mióta csinálom? Szinte gyerekkorom óta táncolok. Lehet, hogy ezen a helyen pár hete kezdtem, de máshol minden nyarat végigdolgoztam tizenhárom éves korom óta. – mosolyodott el, én pedig szívrohammal küszködtem – Azon pedig még nem is gondolkoztam miért csinálom. – elgondolkodott, majd halkan kezdett motyogni, de azért lehetett érteni – Biztosan nem azért, amit most teszek. Egy önző bunkó vagyok.
-    Tessék? – kerekedett el a szemem, mivel ezt nem tudtam hova tenni.
-    Ja, semmi. Tehát ez az utolsó éved a suliban. – tértünk át rám én pedig bólintottam.
Nem akartam firtatni Matt "magamnak beszélek" akcióját. Inkább beszélgettünk tovább, most már teljesen közvetlenül. Az azonban feltűnt, Jane már körülbelül negyed órája a mosdóban van. Meg kellene néznem, minden rendben van-e. Bár szerintem szándékosan nem jön ki. Elég volt ebbe belegondolnom, máris sietett az ajtó felé. A szemöldökömet felhúztam, azután összeráncoltam.
-    Sietnem kell, ne haragudjatok! Sziasztok. – kerülte ki a pincért, hangosan nekünk címezve a mondanivalóját. Matt csak lemondó pillantást vetett az ajtóra, és ismét kereste a társaságom. Én ezt még mindig nem értem, de élvezem.

/Jane/

Ha tehetném, a mai délutáni emlékeim fognám és beletenném egy kartondobozba, arra pedig ráírnám a "Rossz emlék. Ne nyisd ki!" feliratot. Soha többet nem venném elő az biztos.
A délután folyamán az időjárás borongós volt, de mégis kellemes az őszhöz képest. Lehetett volna egy tökéletes nap is Eric-kel, ugyanis valószínűleg meg akart lepni, csak Matt oldalán léptem ki. Nem jött épp jól ki, hogy itt van. Így azonnal "szakítanom kellett" vele. Alig bírtam megszólalni, annyira nem akartam neki fájdalmat okozni. Igazából amint kimondtam megbántam. A valódi szerelemben nem szabadna engednem a fenyegetésnek. Tényleg ez a két legfontosabb dolog van most az életemben. A tánc és a családom. Itt Stockholmban pedig Eric a családom. Rossz volt látni, ahogy majdnem megfojtotta tekintetével a srácot, aztán összetörten figyelt kettőnket.

Idő közben leszálltam a buszról, a hoteltól pedig mindössze kétutcányira voltam. A telefonom hangosan kezdett zenélni, Matt keres. Kérdő pillantást vetettem a nevére, azonban felvettem.

-    Mondd. – mondtam viszonylag gorombán. Vártam mikor hív, mert csak úgy otthagytam a randit.
-    Ne haragudj. – már éppen vissza akartam vágni, mikor rádöbbentem mit is mondott – Szörnyen rohadt nagy bunkó voltam. Tudom, ezzel nem teszem jóvá, viszont tény, nem kellett volna megfenyegesselek.
-    Igen. – mondtam halkan meghúzva a lépéseim, kezdtem fázni – Mi ébresztett fel?
-    Tamy, amikor a mosdóban voltál. Gondoltam, ha kijössz, ezt elmondom, de elrohantál.
-    Csodálkozol? – nevettem el magam kínosan.
-    Nem. – válaszolta halkabban – Bocsáss meg nekem.
-    Rendben, de fejezd be a fenyegetőzésed. – mentem bele talán túl könnyen is.
-    Persze.
Kinyomtam, aztán a liftben megnyomtam a gombot. Nem vágytam másra, csak egy frissítő zuhanyra, amikor benyitottam a lakosztályba. Akkor azonban tudomásul kellet vennem, hogy valakivel halaszthatatlanul beszélnem kell. Eric Saade ott ült a kanapén Samantával, aki vele együtt nem értését fejezte ki az arcmimikájával. Ledobtam magamról a kabátot, felakasztottam, aztán a már felállt két személyhez siettem.
-    Mi ez az egész Jane? – kérdezték egyszerre, én pedig majd elsüllyedtem. A srác biztos beszámolt Sam-nek, hogy miért is van itt.
-    Eric – fordultam felé – kérlek, ne haragudj! Eszem ágában sem volt veled szakítani, azért is írtam az üzenetet. Megfenyegetett, hogy kirúgat. Bocsáss meg nekem. – beszéltem össze vissza, Ő pedig csak próbálta kigubancolni a magyarázatot. Mikor úgy tűnt megértette pislogás nélkül meredt rám.
-    Megfenyegetett? – bólintottam, majd oda jött hozzám és megölelt. Megnyugodtam, de nagyon.  A szívverésem lelassult, majd ismételten felgyorsult érintésére. – Most azonnal beverem a képét annak a szemétnek. Nincs joga, hogy ezt tegye veled.
-    Nyugalom. – próbáltam csitítani a dühét, mivel én már valamilyen szinten megnyugodtam. Bár, ami a megbocsátást illeti, nem fog könnyen menni Mattnél. – Sikerült ráébreszteni, mekkora idióta volt és bocsánatot kért. Én pedig most tőled.
Elmosolyodott Eric is, hála az égnek elnézte ezt nekem, bár tudom nem szabadott volna ilyen könnyen befolyásolnia Matt-nek. Samanta időközben besétált a szobájába, Eric pedig ismét átölelt.
-    Nem haragszom, de ha lesz ilyesmi még, akkor mindenképp szólj nekem. – simította meg a hajam.
-    Szólok. – mosolyogtam – De ne akard senkinek a képét beverni.
-    Nem fogom. – nevetett – Mostanában ne kerüljön a szemeim elé, mert számomra nagyon kedves emberrel és velem is szórakozott.
-    Megtanulta a leckét.
Eric lassan a közeledett, megpuszilta a homlokom, pillanatokkal később pedig édes ajkait éreztem a sajátomon. A kezét a nyakamhoz tette, a másikkal pedig a derekam ölelte. Az én szívemről pedig leesett egy nagy teher. Reméltem Matt rádöbbent a nap tanulságára. Én pedig kicsit jobb érzéssel nyugtáztam, hogy bejött a tervem.