2013. március 24., vasárnap

46. fejezet ~ Érzelmek vihara - II. rész

Sziasztok!
Már nagyon vártátok a folytatást és remélem nem okozom vele csalódást. Az előző kommentekre válaszoltam már. Elég hosszú lett ez a rész is, mivel ez az évadzáró előtti rész. Sokat gondolkoztam, hogy osszam fel, végül így oldottam meg. Remélem tényleg elnyeri a tetszéseteket és nem csalódtok bennem.:)
Szerintem a történt dolgokra senki sem gondolt volna, de ha igen akkor jól gondoltátok.:) Nem húzom az időtöket, kellemes olvasást kívánok.
Bonie.♥



/Eric/

Mikor a színpadon voltam, reméltem, hogy a futár már megérkezett a virágcsokorral és át is adta neki. Ezért elég feszült voltam, féltem, hogy elrontom a szöveget vagy a koreográfiát. Szerencsére ennyire nem hagytam el magam, így odafigyeltem. A szám lement, én pedig kicsit megnyugodtam. Csak egy kicsit. Mivel már konferálták is fel a következő dalt, a Marchingot. Ennél a résznél lettem csak igazán ideges, miközben Jane-t kezdtem keresni a hatalmas tömegben. Néztem hátul, majd oldalt, de nem találtam. Kezdtem kétségbe esni, végül lenéztem az első sorra is, hátha oda tudott tolakodni. Nagy megkönnyebbülésemre megláttam, ami egyben azt is jelentette, hogy érez valamit irántam, vagy legalábbis megértette az üzenetem. Boldogan kezdtem bele a dal első versszakába, ezzel egy időben a tekintetét kezdtem pásztázni. Sajnos nem énekelhettem csak neki ebben a pillanatban, mert rengeteg rajongóm itt volt, így körbejártam a színpadot, de lopva mindig visszapillantottam rá. Mikor véget ért ez a dal, hatalmas önfeledt boldogságot éreztem a mellkasomban. Jane, már elindult Samanta társaságában felkészülni, hisz nemsoká ők következnek.
Én a csapatommal, azaz a két dilis táncosaimmal meghajoltunk és átadtuk a terepet az utánunk következő zenekarnak. Lesétáltunk a lépcsőn és már útban is voltunk az öltöző felé. A haverjaim csak mögöttem nevetgéltek, én pedig széles vigyorral sétáltam az épület felé.
-          Ott volt Jane. – sietett mellém Alex vidáman.
-          Láttam. – nevettem rajta, nem vagyok ám vak.
-          Jó értem, de most mi a terved? – kérdezősködött tovább, míg nem Edin is beért minket.
-          Még meglátjuk. Foglalkozzatok kicsit a magatok dolgával. Én elmegyek átöltözni és megnézem őket. Ők a következők. – adtam meg a szerintem kielégítő választ.

Úgy tűnt mindketten felfogták. Hátramentünk az öltözőkhöz. Miért mi kaptuk a legeldugottabbat? Mindegy, átöltöztünk, ők pedig elhúztak. Az asztalon álló ásványvizes palackért nyúltam, mert szinte porzott a torkom már. A felét el is tüntettem, aztán gondoltam indulok is, már biztosan Mollyék jönnek. A terveim azonban meghiúsulni látszottak. Ugyanis amikor megfordultam, pont kopogásra lettem figyelmes. Gyorsan az ajtó elé léptem, és kitártam azt. Tamy széles mosolyával találtam szemben magamat, amitől én is vigyorogni kezdtem. Mutattam, hogy jöjjön beljebb, de most épp nem igazán volt alkalmas. Nem szerettem volna faképnél sem hagyni, hisz én hívtam meg ide.
-          Hogy tetszett az előadás? – emeltem meg kicsit a szemöldököm.
-          Nekem nagyon is elnyerte a tetszésemet. – nevetett, aztán folytatta – Látszott, hogy a Marching alatt ott volt a közönségben.
-          Igen, nem tudod ez mekkora megkönnyebbülés. Remek tanácsot adtál nekem. Köszönöm! – kezdtem áradozni, de hallottam kintről a hangszórókból, hogy Molly énekel, ez pedig azt jelenti, hogy már ők vannak a színpadon.
Pár pillanat hallgatás után, míg Molly gyönyörű hangját hallgattam, Tamy beleszólt. Kedvesen mosolygósan, ahogy mindig is szokott a higgadt csendes hangján.
-          Tudod Eric, mikor megismertelek, akkor csak egy rajongó voltam, de aztán egyre többször találkoztunk és összebarátkoztunk. Minél jobban megismertelek, annál többet kezdtél jelenteni. Nem csak egy énekes voltál, hanem egy nagyon jó barát, akinek én segíthetek. Ez nagyon jól esett és most őszintén örülök a sikerednek. Főleg, hogy én segíthettem elérni a célod. – magyarázta lassan, higgadtan, nem éppen értettem mire is akar kilyukadni ezzel – Nem gondoltam volna, hogy ilyen jóban leszek veled. Azt hittem, az lesz az első és utolsó találkozásunk mikor először összefutottunk a kis étteremben. Utána pedig szinte minden reggel együtt reggeliztünk. Sokat megtudtunk a másik életéről. Rájöttem, hogy te is olyan ember vagy, mint bárki más. Talán ezt tett olyan szimpatikussá.
Nagyon kedves és aranyos, az hogy nekem ezt most elmondja, ugyanakkor nem értem miért teszi mindezt. Nekem is nagyon szimpatikus és én sem gondoltam volna, hogy ennyi mindent megosztok vele. Főleg azt nem, hogy ilyen jó tanácsokat kaphatok. Ha nem lenne Tamy, talán nem tartanék még mindig sehol. Viszont ez az időpont nem éppen alkalmas arra, hogy lelkizzünk. Szeretném megnézni Jane-t és vele együtt a többieket. Már rég ott lehetnék, de őt sem hagyhatom itt.
-          Értem, nagyon örülök neki, hogy ilyen jól összebarátkoztunk. Ugyanakkor nem értem miért is mondod el ezt most nekem. – muszáj volt valahogy reagálnom, nem bírtam már a szótlanságom.
-          Igazából csak azért mondom, mert úgy érzem meg kell tudnod, hogy fontos vagy nekem. Meg persze a barátságunk is. Úgy érzem mintha már ezer éve ismernénk egymást. – nagyon jó érzés volt ezt hallani, közben a lány szeme csillogott, talán a könnyektől, de nem vagyok benne biztos.
Mély lélegzettel, de ugyan még mindig értetlenül bólintottam egy határozottat. Közelebb léptem és megsimogattam a vállát. Már nem hallottam semmit, csak kintről jött a műsorvezetők hangja. Tamy beleborult a nyakamba, és szorosan megölelt. Mosolyogva viszonoztam azt, majd elengedtem. Az ő keze még mindig a vállamon pihent, közben pedig a szemembe nézett. Hirtelen ajkait éreztem a sajátjaimon, megcsókolt. Miért? Egyáltalán nem értem. Ennek nem kellene így lennie, egyáltalán nem!
Mire reagáltam és eltoltam magamtól, ugyanis nem viszonoztam ezt a csókot, addigra egy ajtócsapódást is hallottam. A lendülettől ismét kicsapódott ajtó láttatta, hogy Jane alakja távolodik kifelé a folyosón. Csak idegesen beletúrtam a hajamba, megpördültem a tengelyem körül.
-          A francba! – ráncoltam a szemöldököm Tamy felé, most haragudtam rá. Miért tette ezt? Hogy lehettem ilyen figyelmetlen, miért bíztam ennyire feltétel nélkül? Elszúrtam mindent, amit sikerült elérnem.
-          Eric – kezdte halkan, ugyanakkor kétségbeesve és megbánó tekintettel – Nem akartam…
Nem folytatta, ugyanis látta rajtam, hogy ez most nem érdekel. Lehajtotta a fejét, én pedig hirtelen megindultam Jane után. Nekiálltam kifelé sietni, majd csak a lépteit hallottam magam mögött, hogy követ.
A folyosó szörnyen hosszúnak tűnt, amin az imént Jane eltűnt. Kétségbeestem, mert nem szerettem volna egy hülyeség miatt elveszíteni. Ugyanakkor kezdtem megbánni, hogy haragszom Tamy-ra, én viselkedtem túlzottan közvetlenül. Csak a pillanat hevében tette ő is mindezt, legalább is ezzel próbálom nyugtatni magam.
Amint kiértem a napsütésbe, azonnal keresni kezdtem, merre mehetett. Háromszor körbejártam a fesztivál egész helyszínét. Végül megállapodott a tekintetem, rajta és Samantán. Megindultam feléjük és reméltem megérti az egész szituációt. Ugyanakkor azt is, hogy nem jön utánam most Tamy. Nem így lett.

/Jane/

A szívem kezdett kiszakadni a helyéről, a sírás annyira fojtogatott, mint még soha. Legszívesebben üvöltöttem volna. Rájöttem, hogy azért tudtam Colint könnyen elengedni, mert valahogy nem illettünk össze. Eric pedig, aki iránt mindig is mintha éreztem volna valamit, rosszabb volt, százszor rosszabb. Mintha a mellkasomra tettek volna több tonna követ. Fájt. Méghozzá szörnyen. Most jövök rá minderre mikor elvesztem? Hatalmas könnycseppek patakzottak végig az előbb még boldog arcomon. Miért hittem azt, hogy én vagyok az, aki érdekli. Túl sokat képzeltem a virág mögé, ami egy egyszerű kedves gesztus lehetett.
Mikor már abbahagytam a futást, amitől fulladoztam a sírás miatt, akkor Samet kereste a tekintetem. Szerencsére hamar megtalálta, ő is észrevett engem. Kétségbeesve meredt rám, majd odasietett hozzám. Tudtam, hogy elfolyt a sminkem, így próbáltam törölgetni, ugyanakkor mindenekelőtt megnyugodni. Átölelt, majd pedig felhúzott szemöldökét láttam magam előtt. Elhatároztam, hogy visszafogom, magam, így pillanatok alatt sikerült kicsit megerősödnöm. Nagy levegőt véve néztem a szemébe, meg sem kellett szólalnia, elmondtam.
-          Hiába reménykedtem. Ez nem azt jelentette, amit mi beleképzeltünk. – kezdtem határozottan.
-          Nem értem mire célzol. – várta, hogy elmagyarázzam.
-          Félreértettünk valamit, mivel az előbb láttam egy szőke lánnyal csókolózni. – arca teljesen ledöbbent.
-          Hát ez nem hiszem el, Eric nem olyan. – magyarázkodott helyette is, de hiába, nem érdekel már vele kapcsolatban semmi.
-          Jobb, ha elhiszed. A két szememmel láttam.
Samanta nem hitt nekem és gondolkozott valami épeszű magyarázaton. Megvártam, hisz belül igenis szerettem volna magyarázatot. Kívülről pedig próbáltam összeszedettnek tűnni, a vörös szemeim ellenére. Barátnőmet kémleltem, az arca egyszer csak eltorzult, szemöldöke összeszaladt. Hirtelen a fejemet abba az irányba fordítottam. Nem hiszem el, van képe idejönni azzal a lánnyal. Olyan szépen mutat Eric mellett, magas, szőke és csinos. Nehéz beismernem, de elviselhetetlenül fájt látni. Ugyanakkor erős maradtam, míg mellénk értek. Samanta nem mondott semmit, csak tágra nyílt szemmel figyelte az eseményeket.
-          Jane! – szólt szinte kétségbeesve – Amit láttál az, nem az volt, aminek látszott.
-          Nem értem miért magyarázkodsz. Nincs közöm ahhoz, hogy kivel mit csinálsz. – próbáltam hűvösen felé bökni, nem épp úgy sikerült.
-          Amit írtam, az mind igaz és szerettem volna veled beszélni. Te sírtál? – nézett a szemembe, nehéz volt visszafogni, de előttük nem akartam.
-          Nem. És azt sem értem mit akartál beszélni. Én kérek bocsánatot, hisz megzavartalak titeket. – Eric szomorú arccal meredt rám, nem értem mit vár. A lány lehajtott fejjel állt mögötte, komolyan előtte beszéljük meg?
-          Nem volt mit megzavarnod, én veled és csakis veled akartam beszélni. – próbálkozott, én pedig a fejem rázva fordítottam neki hátat, majd Samantával elsétáltunk.


Nagyon nehéz volt, de nem akartam ennél is kényelmetlenebb helyzetbe kerülni, a lányt meg pláne nem. Alig tettünk pár lépést, a mellkasomon szorítást éreztem a súlyok alatt. Csak arra vágytam, hogy egyedül lehessek. Egy pillanatra visszanéztem, Eric lehajtott fejjel leült a földre. Hirtelen pedig a szőke lány keze volt a hátamon. Kedvesen és melegen belenézett kék tekintetével az enyémbe. Már teljesen zavaros volt az egész, nem értettem egy kukkot sem.
-          Csak, hogy utolértelek! – vett hatalmas lélegzetet – Én tehetek róla, szörnyű vagyok! Megbántam…
-          Dehogy is, nem te tehetsz… - nem tudtam befejezni, a szavamba vágott, én pedig kérdőn néztem rá.
-          Igen is én. Figyelj, én csak Eric barátja vagyok, azaz ezek után nem tudom minek nevezzem magam. Hidd el, nagyon szeret téged, rengeteget mesélt rólad, sőt még tanácsot is kért. Annyira eszméletlenül boldog volt, amikor ott voltál a közönségben és hallgattad a neked írt dalát. Ő meghívott, hogy megköszönje a segítségem és bemutasson. Erre én ilyn szörnyen tökreteszek mindent. Szánalmas vagyok, én csókoltam meg Ericet. – nem tudtam megszólalni. Mellettem Sam szinte tátott szájjal állt.
-          Most komoly? – éreztem, ahogy leomlik minden hirtelen a szívemről.
-          Sajnos igen. Nem ismerek magamra. Nem szerettem volna ilyen bunkó módon elérni semmit. Hülye voltam egy pillanatig. Ne haragudj. – kért elnézést még mindig a szemembe nézve.
Éreztem, hogy őszinte, amit mondd. Önkéntelenül is elmosolyodtam, aztán hirtelen a nyakába ugrottam. A megkönnyebbülés eluralkodott a testemen, az előbbi önmagamhoz képest száznyolcvan fokos fordulatot vettem.
-          Köszönöm, hogy elmondtad… - meg akartam szólítani, de rájöttem, hogy nem tudom, hogyan hívják.
-          Tamy. – segített ki, kedvesen. Volt benne annyi, hogy oda állt elém, ezt mindig is tisztelni fogom – Nincs mit. Remélem meg tudsz bocsátani.
Csak bólintottam egyet határozottan és kibontakoztam az ölelésből. Sam is mosolygott már, mint a vadalma.
-          Na menj! – bökött Tamy a távolban lévő földön gubbasztó srác felé.
Vigyorogva odasettenkedtem mögé, a legnagyobb csendben. Meg sem hallott, ami pont jól jött, hirtelen ráugrottam a hátára, így leestünk a földre. Ő csak egy pillanatra szeppent meg.
-          Elmondta? – nézett kérdőn felém, miközben felállt, aztán segített nekem is.
-          El.
Hosszasan megöleltem, talán életemben legelőször, közben beszívtam az illatát. Nem tudom meddig állhattunk ott, de nem is érdekelt. Olyan jó volt magamhoz szorítani, még soha ehhez foghatót nem éreztem a gyomromban. A szívem majd kiugrott a helyéről, a vigyorgás pedig nem akart abba maradni.
-          Gyere, elmegyünk valahova, ahol mindent meg tudunk beszélni nyugodtan. – ajánlotta fel, nekem pedig tetszett az ötlet.

Szóltunk Saméknek, hogy menjenek nyugodtan, ha úgy látják, én Eric-kel leszek. Megértették, majd az említett sráccal elindultunk a kocsija felé. Azonnal be is szálltunk, én pedig be voltam sózva, fogalmam sem volt hova visz. Eric a tekintetét az útra szegezte, koncentrált.
-          Tudod, mi lenne, ha a délután egy bizonyos részét elfelejtenénk, hogy ne kelljen magyarázkodni? – kérdezősködött aranyosan néha rám pillantva.
-          Rendben, ugyanis beszéltem Tamyval. El van felejtve. A csokor azonban nincs. Olyan aranyos vagy. – pirultam kicsit meg, majd láttam, hogy ő is.
-          Örülök neki, amikor írtam a Marchingot rád gondoltam, te pedig ott voltál Colin mellett. – mesélte – Most pedig itt velem.
-          Fejezd be, ha nem egy paradicsommal akarsz mutatkozni. – nevettem a délutáni napfényben, ami bevilágított az autóba.
-          Most mondjam azt, hogy te paradicsomként is csodálatos vagy? – nem hiszem el, direkt csinálja.
Nem válaszoltam, csak mosolyogva néztem ki a fejemből. Hirtelen a főútról kikanyarodtunk egy földútra. Jobbnak találtam, ha nem kérdezek semmit. Pár percig mentünk befelé az úton, majd Eric egy fa tövében, ami árnyékot adott leparkolt. Először nem hittem a szememnek, miközben kiszálltam, meg kellett kérdeznem:
-          Hová hoztál? Hisz ez gyönyörű. – teljesen elképedtem a látványtól.
-          Csak egy gyönyörű, eldugott kis tóhoz. – mondta körbenézve és beszívva a friss levegőt.

Lélegzetelállító volt a szűk kis tópart, senki sem volt a közelben. Nem gondoltam volna, hogy egy forgalmas főút mellett ilyen csodálatos dolog lehet. A víz tiszta volt, egy stég is megbújt a part szélén. Elővettem a kamerám, hogy megörökíthessem.
-          Mit szólnál egy közös képhez? – tette fel a kérdést, ami az én következő kérdésem lett volna.
Vigyorogva bólintottam, a kép pedig egy kattintással el is készült. Mindketten boldogan nyugtáztuk, hogy jól sikerült.
-          Új kedvenc képem. – vetett csibészes mosolyt Eric.
-          Nekem is, főleg a tóval a háttérben. – adtam neki igazat.
-          Nem mártózunk meg benne? Most biztosan kellemes a víz.
Hihetetlenkedve néztem a srác égő barna szemeibe. Nincs is nálunk semmilyen fürdőruha vagy valami. Hogy jött neki ez a gondolat?
-          Várj nincs nálunk fürdőruha sem. – adtam hangot a kétségeimnek.
-          Na és kit érdekel?! – jött a hirtelen reakció – Fürödhetünk ruhában, azaz én leveszem a pólóm és a nadrágom. De ha nem akarsz, akkor… - nem engedtem, hogy befejezze.
-          Így legalább haza tudunk menni száraz ruhában. – gondolkoztam el, majd már mindegy alapon beleegyeztem – Menjünk!
Ezzel megadtam neki a jelet, vagyis elkezdett vetkőzni. Nem gondoltam át mibe megyek bele, aztán nem figyelve Eric kidolgozott felső testére én is levettem a pólómat. Mikor elkészültem a stég felé sétáltam és ott bevártam Ericet.
-          Ugrunk egyszerre?
-          Ha mersz, akkor igen! – nevettem el magam, aztán megfogtam Eric kezét.
Háromig számoltam, majd már a vízben csobbantunk. Elég mély volt, de szerencsére mindkettőnk tudott úszni. A víz alá merülve, csak akkor engedtük el egymás kezét, mikor felfelé tartottunk levegőért. Felbukva a víz felszínére szemem azonnal Ericet kereste, aki pedig engem.
-          Ez jó volt, ennyire boldog még nem voltam ugrás közben – jelentettem ki, miközben még mindig engem fürkészett a sötét barna szempár.
Válasz helyett, csak közelebb hajolt hozzám, miközben én belekapaszkodtam. Ajkai az enyémhez értek, a másik kezem pedig felcsúsztattam a vállára. Megtörtént az első hivatalos csókunk. Jó, hagyjuk a hivatalos szót, használjuk helyette az igazit. Az első igazi csókunk. A szívem vadul vert, egyenetlenül vehettem a levegőt, de nem érdekelt. Ő ott volt mellettem. Lehunytam a szemem és amikor kinyitottam a leghelyesebb mosoly tárult a szemem elé.  Egy hirtelen ötlettől vezérelve, ördögi vigyor keretében lenyomtam a fejét a víz alá. Felkészült volt, ugyanis jött a reakció. Megfogta a vádlim és lehúzott magához. Pillanatokon belül mindketten lihegve érkeztünk vissza a víz fölé.
Körülbelül fél óra pancsolás után, kimentünk, hogy megszáradjunk. Ott ültünk a stégen és beszélgettünk.
-          A táncon kívül van hobbid? – hunyorgott halványan a napsütésben.
-          A rajzolgatást mondanám, de az sem igazán hobbi. Neked?
-          A tánc, vezetni is szeretek, ha nyugodtan mehetek akárhová. – magyarázta belelkesülve.
-          Azt tudod, hogy nekem van testvérem, de azt én nem, hogy neked van-e.
-          Van hat féltestvérem és egy édes testvérem, imádok velük focizni. Oh és ha már a focinál tartunk, imádom a focit. A kedvencem Zlatan. – mesélte, én pedig nevettem.
-          Gondoltam, hogy szereted a focit, az öcsémmel is jól kijöttél. – vontam le az összefüggést.

Mikor már kezdett alkonyodni, és mi is mondhatni szárazak voltunk, már csak a hajam volt nedves, akkor visszamentünk a ruháinkhoz. Gyorsan felöltöztünk, aztán beszálltunk az autóba. Mielőtt elindultunk Eric ellenőrizte a mobilját, aztán felnevetett.
-          Elfeledkeztem Alexről és Edinről. Ottmaradtak a fesztiválon, még csak nem is szóltam nekik, hogy eljövünk. Nagyon lefoglaltál. – már szinte törülgette a szemét, miközben én is jót nevettem.
-          Szegények ott dekkoltak eddig egyedül?
-          Úgy tűnik.
Eric felhívta őket, merre vannak. Mikor kiderült tényleg ott vannak még visszamentünk értük. Alex felháborodottan vetette Eric képébe a véleményét. Viszont amint észrevett engem az anyósülésen elvigyorodott, összenézett a másik két sráccal. Csendben szálltak be az autóba ők is. Szerintem már el is felejtették mi történt. Vicces volt. Így jókedvűen tartottunk vissza Stockholmba.

3 megjegyzés:

  1. Szia! :D
    Oké,kárpótolva vagyok a történtekért...de tudtam hogy Tamy van benne ha nem is rossz szándékból...de akkor is..:D De legalább tisztázta Ericet Jane-nél...és azt kell mondatom irtó cukik voltak...bár kicsit nekem olyan félénkek még de ez nem is baj :D Várom hogy mivel fogod zárni az évadot :D
    Imádtam :D
    Puszillak

    VálaszTörlés
  2. Szia :D
    Megint nagyot alkottál :D Én ezt imádtam minden szavával, szótagával együtt :)
    Eric annyira aranyos volt, ahogy készült, izgult, majd megzabáltam :D Tamy, eszembe sem jutott :O De remélem Eric megbocsájt neki, mert az én szemembe azzal helyrehozta hibáját, hogy Jane elé állt, és bevallott mindent!
    Egyet értek Ericcel, Mollynak csodás a hangja :))
    Sajnáltam Tamyt ahogy szégyenkezve vallott színt Jane előtt, de óriásit nőtt a szemembe. A földön kuporgó Ericért megszakadt a szívem, de hála az égnek minden rendbe jött :)
    hmm.. Ericcel aztán én is pancsolnék fehérneműben XDDD és az az igazi csók.. legszebb pillanata volt az évadnak -eddig- ugyanis kíváncsian várom milyen befejetéssel csigázod fel még ennél is jobban az érdeklődésünket :D
    Imádtam, várom a folytatást!

    ui.: csak egy apró megjegyzés: Ericnek hat féltestvére van, Linával édestestvérek, de ez csak a tisztánlátás kedvéért :)

    Puszi Jenni

    VálaszTörlés
  3. @Dórii: Jó, hogy ki tudtalak engesztelni ezzel a résszel.:) Igen eltaláltad Tamy-t, de őt tényleg nem a rossz szándék vezérelte. Pontosan ezért is mert Jane elé állni és mindent elmondani, nem akart galibát.
    Még azért az elején vannak, jobban ismerkednek, de annyira szerintem nem voltak félénkek. Majd meglátod az évadzárót, kíváncsi leszek a véleményetekre, mert nem mindennapi évadzárás lesz.;) Remélem ezek után is számíthatok a véleményedre, mert mindig jólesett.:)

    @Jenni: Nagyon köszönöm a dicsértet!:) Örülök, ha tetszett.
    Eric tényleg nagyon készülődött és izgult. Hát pedig ő volt, de Eric megbánta, hogy ennyire mérges volt rá, valószínűleg kibékülnek.:) Tamy igen, bátorság kellett, hogy csak úgy odaálljon Jane elé és elmondja. Ezzel szerintem mindenki szemében helyre tette a dolgokat.
    Igen-igen Mollynak csodálatos hangja van.:) Meg is szerette volna őket nézni, de ez most nem úgy sikerült.
    Eric nem tudott hirtelen mit tenni, hisz Sam és Jane fogta magát és faképnél hagyta. Erre ő kétségbeesve leül a földre.:D De ahogy mondtad is rendbe jött.
    Most erre az a kérdés ki nem? :D Bizony az egyik legszebb pillanat volt eddig az a csók.:) A befejezés pedig tartogat még meglepetéseket.:) Ahogy mondtam Dórii-nak is, nem mindennapi lesz.:) Hidd el menni fog, tudlak titeket ennél is kíváncsibbá tenni.;)
    Amúgy tudtam is hogy hat féltestvére van, csak ezt valahogy sikerült elszúrnom..szóval ki is javítottam.:)

    Nagyon köszönöm, hogy írtatok, nagyon jól esik! :)♥

    VálaszTörlés