2012. március 3., szombat

4. fejezet ~ Irány Stockholm!

Ahogy megígértem meghoztam a következő részt a harmadik hozzászólás után.:) Az lenne a kérésem, hogy ehhez a részhez már négy kommentet írjatok. Akkor jön a következő!:)
A szavazás is lezárult és köszönöm hogy a legtöbbeteknek tetszik az oldal!!:)♥
Nem is szaporítom tovább a szót, jó olvasást.:)


/Eric/
Éreztétek már azt az érzést, mikor a képzelet magával ragad? Mindent el tudsz képzelni, a fantáziádnak semmi sem szab határokat. Azt teszel meg amit akarsz, te képzelsz el mindent és abba nem szólhat bele senki. Esetleg egy dal megírásában vagy egy színpadi táncmozdulat kitalálása közben. Általában ezek foglalkoztatnak, már várom hogy két napon belül megint a színpadon lehessek. Stockholm….

-          Eric figyelsz? – szakított félbe egy férfihang gondolataim közben. Hirtelen felnéztem és Tomas az ügynököm tekintetével találtam szembe magam.  Fogalmam sem volt, hogy mit mondott, inkább csak ennyit mondtam:
-          Figyelek, csak egy kicsit elbambultam. – nem igazán tudtam miről van szó, de nem akartam beismerni.
-          Rendben. Szóval a Stockholmi koncert három nap múlva lesz, minden kellék megérkezett az előző állomásról? – érdeklődött felém ismét a munkára koncentrálva.
-          Tudtommal minden megérkezett és a színpadot is elkezdték felhúzni. – válaszoltam izgatottan – Már nagyon várom, végre a főváros következik.
-          Bizony. Ha úgy csinálod mint eddig, akkor nem lesz okuk panaszra. – nevette el magát Tomas.
-          Nem lesz panasz! A tánc, a dalok sorrendje, minden tökéletesen meg van szervezve, össze van állítva. Hála neked! Nagyon köszönöm.
-          Nincs mit ezért vagyok. – elégedett mosoly jelent meg az arcán és elment.

Egyedül maradtam és visszatértem gondolataimhoz. Stockholm a főváros és itt is élek, nagy bulit kell csinálnom. Nem elégedhetek meg egy kis koncerttel, mindenkinek erről kell beszélnie. Már csak három nap, alig birok magammal.


/Jane/
Az izgatottság teljesen felemésztett, nem is tudom hogy bírtam ki egy egész hetet. Valószínű egyfolytában nyafogtam, hogy  vasárnap legyen és összecsomagoljak. Most itt állok a táska fölött és gondolkodom minden meg van-e. Úgy láttam más már nem kell, ezért összehúztam a zipzárt és félre tettem a bőröndöt a szoba közepéről. Anya ekkor lépett be:

-          Össze is pakoltál? – nézett rám mosolyogva, majd leült mellém az ágyamra.
-          Aha. Meg vagyok a pakolászással. – mosolyodtam el, majd megöleltem – Köszönöm, hogy elengedtél!
-          Nincs mit. – nagyon meghatódott, de folyatta – Az a helyzet, ha nem akarsz zombi formát ölteni reggel, hamarabb le kellene feküdnöd. Ma előbb vacsorázunk és akkor lepihensz. Reggel pedig kimegyünk mindannyian a reptérre. – vázolta fel az elképzelését anya.
-          Igazad van, ha reggel valami emberi alakban akarok kiérni korábban kell lefeküdnöm. – nevettem el magam. Anya felállt és intett hogy menjek el vacsizni.

Egy órával később már túl is voltam a vacsorán, majd elindultam a fürdő felé. Engedtem a kádba langyos vizet és megmostam a hajam. Mikor végeztem a tükör elé léptem, kifésültem és megszárítottam. Azután átmentem az öcsémhez és a szüleimhez és jó éjszakát kívántam nekik. Végül viszonylag hamar ágyba kerültem, de nem voltam képes hamar elaludni, hisz még mindig vágytam, hogy már a repülőtéren legyek. Az agyam folyton ezen járt, nem tudtam lecsukni a szemem legalább tízig, de utána sikerült elaludnom.



A kocsiból kiszállva megláttam a hatalmas épületet, körülnéztem és megpillantottam Samantáékat akik már ott voltok egy ideje a parkolóban. Odafutottam és átöleltem, a szívem hevesen vert, már alig vártam hogy felszálljunk.
-          Na szia! Nincs nagyon korán neked? Mert nekem eléggé az van. – kezdte Sam mosolyogva – alig bírtam magammal már tegnap. Szerintem mindenkit kikészítettem otthon.
-          Igazából nekem is elég korán van. – vallottam be – Én is izgultam, vártam már nagyon, de senkit nem készítettem ki, legalább is remélem. – nevettem el magam. Egyszer csak azt vettem észre, hogy valaki a vállamat ütögeti. Megfordultam, apa volt az és ezt mondta:
-          Lassan menjünk be és tájékozódjunk, hogy merre kel felszállnotok. – nézett rám büszkén, hisz most megyek ki először külföldre egyedül. Ez annyira jól esett, hogy szinte teljesen elérzékenyültem és őt is átöleltem.

Elindultunk befelé, mindent megtudtunk a hangos bemondóból és a kiírásokból. Lassan eljött az ideje, hogy felszálljunk a gépre. Anyáék és Brian odajött elbúcsúzni. Sam is búcsúzkodott.
-          Vigyázz magadra kicsim. Hívj ha megérkeztetek! – nézett anya féltve rám, de mosolygott.
-          Vigyázok és megígértem, hogy felhívlak akkor úgy is lesz. – jött rám kétméteres vigyor. Átöleltem és odafordultam apához.
-          Érezd jól magad kicsim. Jó szórakozást a koncerthez. – nézett rám vidáman aztán átöleltem őt is.
-          Meglesz apa. Már olyan türelmetlen vagyok. Kiváncsi vagyok a városra. – néztem még mindig hatalmas mosollyal.
-          Jó szórakozást! Ne feled a Svédországos szuvenírem! – kívánt jó utat és egyben emlékeztetett az ígéretemre drága öcsikém. Átöleltem őt is és végül összeborzolva haját, megsimogattam a buksiját.
-          Köszönöm! Hozok rengeteg képet. – öleltem át mindenkit egyszerre, aztán Sammel összenéztünk és elindultunk a folyosón a gép felé.

Még integettek egyet és mi vissza, majd eltűntünk a folyosó végén. Pár perccel később a csomagjaink és mi már a repülőn voltunk. Megkerestük a helyünket, majd leültünk. Szerencsés helyzetben voltam, mert Sam nem akart az ablakhoz ülni, így nekem megadatott ez a lehetőség. Hirtelen eszembe jutott, hogy nem tudom mennyi idő alatt ér célba a gépünk, így Samantához fordultam:
-          Mennyi időt fogunk repülni? – néztem csillogó és vágyó szemmel a mellettem ülő lányra.
-          Ő, körülbelül két és fél órát. De szerintem én végig félálomban leszek. – nevette el magát, látszott is rajta hogy nyúzott, ezért inkább hagytam.
Felszállás után rögtön a fülén volt a fülhallgató. Én sem voltam valami élénk, így én is zenét kezdtem hallgatni. Közben az ablakon bámultam kifelé, és a felhőket csodáltam. Nem zavartuk egymást, nagyon lassúak voltunk aznap délelőtt. Ötkor keltünk, nyolckor indult a repülő és a számítások szerint tíz és tizenegy között már Svédországban leszünk.

Utazás közben nagyon változatos táj tárult elém, hegyek, szántók, folyók Angliai vidékek. Ám egyszer csak nagy kékség. Az Északi-tenger felett repültünk, csodálatos volt. Mikor ismét szárazföldet pillantottam meg, gondoltam már nem vagyon messze a céltól. Szóltam Samnek és lassan összekészülődtünk.

Leszállás után megkerestük a csomagjainkat és a Stockholmi reptér kijárata felé vettük az irányt. Mindketten nagyon izgatottak voltunk. Megnéztük még egyszer mi is a neve a szállodánknak, majd fogtunk egy taxit és elindultunk a szállás felé.

4 megjegyzés:

  1. Szia!
    Hm, Stockholmban.. :D Kíváncsi vagyok Eric koncertjére. ;) Nem tudom Jane hánykor kelt, de én tuti nem tudtam volna felkelni..
    Várom a következő fejezetet!
    Puszi Sarah

    VálaszTörlés
  2. szia nagyon jó lett a feji siess a következővel
    puszi: Bigikeee

    VálaszTörlés
  3. wow imádtam a részt !!!!!!!!!!!!!!! sies a folytatással léccy

    VálaszTörlés
  4. huhúúúúúúúúúúú Stockholm!!! álmaim városa ....annyit szeretnék mondani hogy szerintem jelezd hogy éppen kinek a szemszögéből írod a részt mert aki olvassa nem fogja érteni
    amúgy meg nagyon ötletes a történet
    puszi!!! :D

    VálaszTörlés