43. fejezet ~ Mosolytól a könnyekig

Sziasztok!
Köszönöm az eddigi szavazatokat, látom észre vettétek oldalt a szavazót. Aki esetleg nem figyelte volna, gyorsan kukkantson a chat fölé, és válasszon a válaszok között.:) Minden eddigi szavazatot köszönök.
Ismételten egy kicsit előbb jöttem a fejezettel, de szerintem semmiképpen nem fogjátok megbánni.:) Az előző fejezet kommentjeire válaszoltam már., köszönöm őket. Most tényleg nem szívesen húzom az időt, mivel tudom, hogy izgalmas dolgok várnak rátok. Remélem tetszeni fog.:)
Kellemes olvasást:
Bonie

Hearts In The Air

/Eric/

Ismét a kedvenc kis éttermemben ültem, de nem csak azért, mert éhes vagyok, hanem szerettem volna találkozni Tamyval. Tanács kellene, mivel tényleg nagyon jól szórakoztunk Jane-nel tegnap előtt, viszont nem sok minden változott. Most tényleg hiányzik a tanácsa. A pincér csak járkált fel alá, majd mikor végre ide ért rendeltem. Belekortyoltam a rostos gyümölcslémbe, mikor valaki megragadott hátulról. Azt hittem ott hagyom a fogam, mert abban a percben félre nyeltem és köhögni kezdtem. Mondanom sem kell, hogy az egész étterem minket nézett. Tamy ijedten meredt rám, én meg csak elnevettem magam, amint kaptam levegőt.

-          Jól vagy? – nézett aggódva, majd ő is elmosolyodott – Ennyire nem akartalak megijeszteni.

-          Persze..Már kapok levegőt. – viccelődtem.

Az előbbi pincér visszasietett, megkérdezte minden rendben van-e. Aztán mikor bólintottam, a lány felé fordult és felvette a rendelését. Kicsit beszélgettünk mindenféléről, majd rátért a lényegre.

-          Mesélj! – vigyorgott kíváncsian, én meg beletúrtam a hajamba és elmondtam a tegnap előtt történteket.

-          Az rendben van, hogy elvittem jet-skizni, és nagyon tetszett neki, de sajnos nem volt olyan, mint ahogyan terveztem. – magyaráztam, Tamy pedig olykor bólogatva jelezte figyelmét.

-          Akkor most már tényleg beszélj vele. Szerintem az a legjobb megoldás, mert így sosem lesz semmi a dologból. Legalább megtudja mit is érzel és rájössz te is hogy hányadán álltok.

-          Igazad van, ezt már nem lehet tovább húzni. – mosolyogtam rá elszántan – Jut eszembe, lesz ez a Rix-fm fesztivál, amiről meséltem. Eljössz te is?

-          Köszönöm elfogadom a meghívást. Szeretem az ilyen fesztiválokat. – nevetett és kedvesen nyugtázta, hogy örül a meghívásnak.

A reggeli közben adott pár tanácsot, bár sok újat nem igen mondott, igazán jól esett a segítsége. Lassan, de bőbeszédűen befejeztük a reggelink, aztán elkísértem Tamyt a buszmegállóba.

/Jane/

Furcsán jókedvűen ébredtem, egyfolytában mosolyogtam, akár csak tegnap. Nem történt még velem ilyen, ez az érzés semmire nem hasonlít. Egyszerre vagyok boldog és teljesen energikus, ugyanakkor élénk és vidám. A fejem mindennel tele van, csak úgy zsong. A gondolataim Colinon jártak, aki egy kicsit távol került tőlem a napokban. Kevesebbet is találkoztunk, mint amennyit szoktunk, ez kicsit lehangolt. Mik ezek a hangulatváltozások? Aztán ott volt Samanta, ő bogarat ültetett a fülembe. Miért kellene választanom? Olyan furának tűnik minden, én legszívesebben a puha takaróm alatt bújnék meg.
Hirtelen a szívemhez kaptam, mert a csendes szobában megszólalt – nem épp kis hangerővel – a telefonom. Kikecmeregtem az ágyból és a kezembe fogtam az asztalon lévő kis szerkezetet. Elöntött a pír, miközben elolvastam a megjelenő nevet. Helyben vagyunk. Mély levegővel és higgadt hangon vettem fel. Azonban belülről ideges voltam és a torkomban dobogott a szívem. Mióta vált ki belőlem ilyeneket a puszta neve a telefonomon?

-          Szia, remélem nem zavarlak. – hallottam vidám hangját.

-          Szia! Nem, mondd csak nyugodtan. – mosolyogtam.

-          Meg akartam kérdezni nincs-e kedved találkozni délután? Szeretnék még pár dolgot vásárolni a lakásba. – magyarázott lelkesen Eric.

-          Most táncpróbára kell, hogy menjek, de utána elkísérhetlek. – ajánlottam fel bizonytalanul.

-          Rendben, elmegyek érted.

Miután letettük az ágyra dobtam a telefont, és ahogyan voltam pizsiben kiléptem a szobából. Kicsit meglepődtem, hisz barátnőm is szintén a pizsamájában ücsörgött a kanapén, de mellette ott volt Daniel is. Amint kiléptem már abba is hagyták a beszélgetést, mintha megzavartam volna valamit. Egyikük sem volt éppen túl vidám. Az arckifejezésük arról árulkodott, hogy kicsit tartanak valamitől. Barátnőm kezében ott volt a telefonja, amit eléggé szorongatott. Nem bírtam tovább, mert kezdett kellemetlen lenni a hallgatás.

-          Jó reggelt! Ugye nem zavarok? – néztem egyikről a másikra tanácstalanul.

-          Nem dehogy is. Csak elgondolkoztunk. – adta meg a választ Dani, aki kicsit gyorsabban kapcsolt.

-          Akkor jó. – ez nem volt túl meggyőző, de jobb, ha most nem faggatózom, majd megkérdezem Samtől – Reggeliztetek már?

Az egyértelmű válasz, amit mindketten egyszerre vágtak rá vigyorogva, hogy nem. Daniel már hozott nekünk reggelit, csak engem vártak. Gyorsan nekirontottunk a péksüteményeknek, aztán már rohantunk is felöltözni. Összecsomagolni a próbára a fellépőruháinkat, amiket tegnap választottunk ki. Kicsit rosszul éreztem magam, mert nem tudtam megkérdezni, mi volt a baj mikor kimentem. Viszont erre még visszatérek.

 Daniel elvitt minket a táncterembe, majd egy hosszú csókkal búcsúzott Samantától. Bent találkoztunk a többiekkel, Colinnal pedig öleléssel köszöntöttük egymást, majd egy gyors csók után már neki is kellett állnunk. A próba viszonylag könnyen ment, elég gyorsan eltelt. Minden tökéletesen sikerült, egyszóval már készen állunk Rix-fm.

-          Ez az  én csapatom! – csapott a tenyerünkbe Molly az öltöző előtt. Mi vigyorogva nyugtáztuk, hogy jó csapat vagyunk.

-          Azt hiszem teli találat minden, le fognak döbbeni. – vigyorgott Nicole, megigazítva a haját.

You Bring Me Joy 

Elköszöntünk egymástól, aztán mindenki indult a maga dolgára. Nicole elsietett, Mollyért Danny jött, Sam és Dani pedig leléptek kajálni. Teljesen kiürült az előtér, már csak én és Colin voltunk ott. A barátom közelebb jött, majd mosollyal az arcán megállt előttem.

-          Mit csináljunk? – kérdezte, én pedig kicsit feszengve meredtem rá.

-          Igazából – kezdtem bizonytalanul – megbeszéltük Eric-kel, hogy segítek neki vásárolni a házba. – végül mondtam ki egy szuszra, mert jobb, ha tudja.

Itt az arca kicsit eltorzult, a mosoly pedig lefagyott az arcáról. Kezdett hasonlítani egy forrongó vulkánra, ami ki készül törni. Lehet nem tévedtem.

-          Nem lehet, hogy mostanában kicsit sokat vagy ezzel a sráccal? Mintha már a saját lakásodat akarnád berendezni. – fakadt ki idegesen. Ilyennek még nem láttam.

Hirtelen nem is tudtam mit válaszolni. Most komolyan ennyire felhúzza magát ezen? Kezdett nekem is kicsit elég lenni a hangnemből, így felindulásból én is visszavágtam.

-          Tudod mit? Nem, nem lehet! – mondtam, de a következő mondatnál kicsit felemeltem a hangom, ahogy ő is – Én meg úgy érzem mintha kicsit eltávolodtunk volna mostanában.

-          Igen, de ez is ki miatt van? – adta ki magából ingerülten és maga mellett ökölébe szorította a kezét. A hangjában iróniát véltem felfedezni.

-          Azt hiszed, hogy ez most csak is kizárólag miatta van? Tudom, hogy sosem bírtad. Nem gondolod, hogy ez valószínűleg más miatt is bekövetkezhetett volna? – néztem rá kérdőn, de csak behunyta a szemét.

-          Talán, de most ő a téma. És igen, szörnyen féltékeny vagyok rá. Már a kezdetektől zavart. Sajnos úgy tűnik, hozzá jobban kötődsz. – fakadt ki teljesen. Itt kezdett bűntudatom lenni, szóval már összefacsart szívvel, könnyeket visszafojtva néztem a szemébe. Nem bírtam tovább tagadni.

-          Mondok valamit, de figyelj! – most elmondom neki az érzéseim, végig fog hallgatni – Mikor Londonban voltunk, történt valami – csuklott el a hangom, de összeszedem magam és folytattam, álltam a tekintetét – Volt köztünk egy csók, amit csakis miattad tagadtam le és egy hibának véltem. Megbántam.

Itt már nem bírtam tovább legördült egy könnycsepp az arcomon, a torkomban dobogó szívemmel, ami ki akart ugrani a helyéről. Vártam valami reakciót, miközben alakját pásztáztam a tekintetemmel.

-          Gondolhattam volna, hogy ez lesz az utazás vége, de én naiv voltam. – túrt bele a hajába idegesen. Aztán már válaszra nyitotta a száját, hogy folytassa, de beleszóltam.

-          Jobb lenne, ha ez most itt abbahagynánk! – ráncoltam össze a szemöldököm szipogva, viszont én sem tudtam folytatni, mivel ő vágott közbe.

-          Jobb lenne! – szinte kiabált, én pedig megsemmisülve néztem a szemébe. Csalódtam benne.

Tény, hogy ebben mind szerepet játszhat Eric, de nincs rá garancia, hogy nem történt volna meg. Akár mással, vagy más dolog miatt. Szapora lélegzetvétellel figyeltem Colint, aki csak felkapta az edzőtáskáját, majd kiviharzott. Idegesen követtem az ajtóig, ám ott megtorpantam. Eric ott állt az autójánál és valószínűleg engem várt. Colin pedig felé vette az irányt, én pedig lélegzet visszafojtva támaszkodtam a falnak. Eric meglepetten nézett a srácra, aki felindulva megállt előtte. A keze ismét ökölben volt maga mellett, de végül csak ennyit bökött oda:

-          Remélem most boldog vagy! – a vele szemben álló srác nem értett semmit.

-          Azt hiszem. – mosolygott furán, aztán Colin után meredt, aki dühösen elviharzott ezen a kijelentésen.

Colin beszállt a saját kocsijába, sietősen elhajtott. Most csalódtam benne a legnagyobbat. A viselkedése volt az, ami kicsit sem megszokott. Higgadt embernek ismertem, hát most megmutatta a foga fehérjét. Rendben nem bírja Ericet, nem örült, annak a csóknak, de én csak normálisan közelítettem felé. Már azon felháborodott, rögtön az elején.
Amint ezek végigfutottak az agyamon másodpercek alatt, a csalódottsággal kevert fájdalom mardosott. A falnak dőlve sírtam, a könnyeim csak úgy áztatták a ruhámat. Annyit láttam, hogy amikor Colin elment, Eric visszafordult és észrevett. Rémülten nézett felém, nem teljesen értette a dolgokat. Odasietett mellém, én addigra pedig még mindig a falnak dőlve csúsztam le a földre. A fiú csak a hatalmas barna, aggódó tekintetével kémlelt, és leguggolt velem szembe. Szörnyen éreztem magam, levegőt kicsit kapkodva vettem. Ő megtámasztotta az egyik kezét a földön, a másikat pedig a térdemre tette. Amikor hozzám ért, kicsit megnyugodtam, hogy ott van valaki mellettem.

-          Most jobb ötlet elfelejteni a vásárlást. – mosolygott kedvesen, mire én sem bírtam megállni. Ez tartott körülbelül két másodpercig, egyszerűen nem ment most tovább.

A szememet kezdtem törölgetni zavaromban. Eric elengedte a térdem és inkább ő is átült mellém a falnak támaszkodva. Tolerálta, hogy nincs kedvem beszélni, ott volt velem, pedig faképnél is hagyhatott volna. Pár perc csend után, még mindig a járdán a táncstúdió falának dőlve ültünk. Kicsit kezdtem megnyugodni, ezért már képes voltam Eric felé fordulni.

-          Elmondtam neki. – töröltem meg még egyszer a szemem, a hangom pedig erőtlennek tűnt.

-          Oh – rögtön rájött mire céloztam – Hát gondolom nem örült neki. Mégis hogy jutottatok idáig? Mi történt?

-          Igazából mondtam, hogy segítek neked vásárolni délután, – vettem egy mély lélegzetet – aztán kiakadt, miattad, meg hogy sok időt töltünk együtt. Majd mindketten emelt hangerővel veszekedtünk, aztán már el is mondtam neki. Teljesen összevesztünk. Én pedig csalódtam. – hadartam össze-vissza.

Úgy tűnt a srác megértette, hisz bólintott. Pár másodpercig ismét csend volt, majd hatalmas mosoly keretében megszólalt.

-          Annyira bolond. – tartott szünetet, én pedig értetlenül néztem rá. Nem boncolgatta tovább ezt a témát – Gyere, kelj fel a földről, menjünk valami nyugodtabb helyre.

Teljesen összezavarva és értetlenül meredtem rá, amíg ő feltápászkodott a faltól. Felém nyújtotta a karját, hogy felsegítsen. Én elfogadtam jobbosát, aztán felhúzott.