38. fejezet ~ Vissza oda, ahol minden kezdődött

Sziasztok!
Most nagyon szégyenlem magamat, mert az ígért határidőt sem teljesítettem. Ne haragudjatok, hogy csak most hoztam a friss fejezetet, ami már a harmincnyolcadik.:D Remélem a késés ellenére tetszeni fog!.:) Az előző fejezet hozzászólásaira válaszoltam és köszönöm őket!:)
Mi lenne ha most mondjuk lenne négy darab komment ehhez? Meg tudjuk csinálni? :) Kíváncsian várom.
Szerintem az Eric szemszög lesz az, ami jobban felkelti az érdeklődést, de a Jane is tetszeni fog nektek! De akkor olvashatjátok is, nem húzom az agyatokat a fecsegéssel.
Kellemes időtöltést!
Bonie

Here I Am

/Eric/

A megszokott kerékvágásból kikerülve is rossz volt felkelni a kényelmes vendégágyamból. Ha viszont szeretném a zenémet terjeszteni itt, Londonban, akkor muszáj lesz. Szóval ledobtam magamról a takarót és körülnéztem. Mivel az ablakom a városra nézett, láthattam az ébredező várost, ahogy egyre több autó jelenik meg és az emberek igyekeznek a dolgukra. A nap a felhők mögül elő-elő bújt, de összegezve kicsit borús volt az idő. A kedvem viszont semmi nem ronthatta el, se Colin, se jó pofizás. Szerencsére a Colinos ügy sem tudott túlzottan felhúzni a tegnapi nap folyamán. Gondolataim közben kiléptem a szobámból, amikor Jane megjelent a fürdő ajtajánál. Csöndes léptekkel elindult felém, hogy senkit ne ébresszen fel, majd hatalmas mosollyal megállt előttem. Én szintén vigyorogtam és megvakartam az arcom.

-          Jó reggelt! Hogy aludtál? – számítottam erre a kérdésére, ezzel jelezvén, hogy törődik velem.

-          Köszönöm istenien. – adtam meg egy rövid, de annál kielégítőbb választ számára.

Ő bólintott és utat engedett a fürdő felé, így bementem és bezártam magam mögött az ajtót. Lezuhanyoztam, ami frissítően hatott rám, majd felöltöztem egy piros pólóba és egy hozzá passzoló szürke nadrágba. A tükör előtt úgy döntöttem, nem kell mára kalap, ezért nekiálltam beállítani a hajamat. Amint végeztem lementem a lépcsőn és már meg is pillantottam Jane-t a konyhájukban. Kíváncsi voltam miben mesterkedik, közelebb lépkedtem, majd megcsapta orrom a gyümölcsös tea finom illata. Aztán észrevettem, hogy a kenyérpirítóból épp kiveszi a ropogósra sült reggelinket.

-          Remélem szereted a vajas pirítóst. – fordult meg a kezében a tányérral. Komolyan el tudnám képzelni minden egyes reggel.

-          Természetesen. Kiveszem a vajat a hűtőből. – ajánlottam fel, amíg ő az asztalra pakolt. Már alig várom, hogy beleharaphassak, nagyon éhes vagyok.

Kivettem a hűtőből, amiért benyúltam és már magam mögött is hagytam, az asztalnál teremtem. Leültem Jane mellé, aztán töltöttem magamnak a még gőzölgő teából. Ő pedig megkente a maga kenyerét, a vaj lassan elolvadt rá. Mi beszélgetni kezdtünk. Megbeszéltük, hogy hova mikorra kell mennem, aztán mikor érünk vissza.

Megérkezett a taxink, szóval gyorsan bevágódtunk, az utunk pedig egyenesen a belvárosba vezetett a rádióállomásra. A sofőr belehúzott, így rendesen odaértünk a reggeli forgalomban is. Ragaszkodtam ahhoz, hogy a fuvart én fizessem, ezért a pasas kezébe nyomtam egy bankjegyet, ami a borravalót is tartalmazta. Az épületet meglátva átjárt a boldogság, viszont elkezdtem izgulni is. Aztán megláttam a csapatom, azaz Tomast és a táncosokat és máris megnyugodtam. A srácok rögtön biztatóan magyaráztak, aztán elindultunk be az épületbe. Egyeztettünk a műsorvezetőkkel, a zenékről, majd bementünk a stúdióba Tomassal. Félek, mert egyedül mertem hagyni a folyosón Jane-t a srácokkal.

 Vadonatúj Érzés

/Jane/

A rádiót a folyosón is lehetett hallgatni, amikor Eric elment egy pörgős popdal szólt. Alex és Edin táncolni kezdtek rá, én inkább csak figyeltem és persze nevettem. Egy ideig így elvoltunk, majd lassan kezdett rám is hatni a ritmus. Amint felpattantam volna táncolni a többiekkel, elhalkult a zene és a műsorvezető bejelentette Ericet. Majd visszaültünk inkább a helyünkre.

-          Stúdiónkban Svédország egyik legnagyobb popsztárja, Eric Saade van. Szia Eric! Hogy vagy? – miközben a műsorvezető ezeket mondta, Edin kiparodizált mozdulatokkal tátogott. Mindannyian nevetni kezdtünk rajta, aztán a folytatásban Ericet is.

-          Sziasztok! Örülök, hogy itt lehetek ebben a csodálatos országban. – hallottuk meg Eric hangját.

Lassan Edin is befejezte az ökörködést és hallgattuk az interjút. Beszélgettek benne a holnapi rövid koncertről, valamint a zenei terveiről. Közben lejátszották tőle a Popular és a Hotter Than Fire című számait. Kisebb érdekességeket is kérdeztek az életéről, aztán végre elköszöntek tőle. Mi már kezdtünk kicsit unatkozni kint, mire ismét elindult egy zene. Pár pillanattal később pedig Eric jelent meg mellettünk. Hatalmas vigyorral letudta ezt az állomást, így mehettünk tovább.

Most már mi is Tomas bérelt fekete autójába szálltunk be Erickel, hogy az újsághoz menjünk, ahol szintén meginterjúvolják a popsztárt. Közben az idő kezdett kicsit tisztulni, a forgalom pedig csökkenni a délelőtt folyamával. Nem volt messze az újság szerkesztősége, szóval hamar oda is értünk. Ott is inkább kint vártunk a fiúkkal a folyosón, míg Eric bemegy válaszolni a kérdésekre. Szerintem, majd nem ugyan azokat a kérdéseket tettél fel neki, mint az imént. Vajon mennyiben hasonlított ez és az előbbi kis faggatás? Egy órán belül Eric már ismét csatlakozott a díszes kis társaságunkhoz.

-          Hogy ment? – tette fel a kérdést Edin.

-          Jól, ez csak egy interjú volt, a koncert holnap lesz. – magyarázta Eric.

-          Ha olyan lesz, mint amelyiket láttuk Samantával Stockholmban, akkor nem kell aggódnod az angolok miatt. Ma még van dolgod? – tértem át hirtelen erre a témára, mert Eric fürkészni kezdett.

-          Mára ennyi, most jön a szabad elfoglaltság. – vigyorgott csibészesen – Esetleg valami ötlet?

Egy pillanatig elgondolkoztam, aztán eszembe is jutott valami. Elkezdtem a fiúkat kifelé rángatni, sietős lépésekkel. Tomas úgy tűnik nem csatlakozott hozzánk, mivel lassan sétált tovább a kijárat irányába. A fiúk mind kérdőn néztek rám, nem tudták, hova is viszem őket.

-          Meglepetés! – kacsintottam feléjük, majd fogtam egy taxit, amivel eljutunk a tervezett helyre – Csak szálljatok be!

Belehuppantunk a puha ülésekbe, én pedig utána elmondtam, hova is vigyen a sofőr.

-          Hova viszel minket? – kérdezte szinte egyszerre Eric és Edin.

Meg sem szólalva, behúztam a számon a cipzárt. Az ablak felé fordultam, jelezvén, hogy úgysem mondom el. Próbáltak barkóbázni, de elég távol voltak az igazságtól. Aztán végre odaértünk a célomhoz. Utoljára, a nyaralás előtt egy héttel jártam itt. Hirtelen a rengeteg ide köthető emlék mind-mind előtört az elmémben. Ennek a helynek köszönhetem nagy részben az állásom Stockholmban, hogy megismerhettem ezt a rengeteg csodálatos embert. A tánciskolám, az edzőm, alig várom, hogy újra bemehessek.

Azonnal kipattantam az autóból, a srácok pedig követtek az épület felé. Nagy lélegzeteket vettem és rápillantottam a mögöttem állókra. Ők csak boldogan követtek, látszott rajtuk, hogy rájöttek hol is vagyunk. Lassan átléptük a bejáratot, azonnal átjárt az ismerős érzés. Kevesen voltak ilyenkor itt, szóval nyugodtan sétálhattunk végig az előtérben Eric-ékkel. Rögtön tudtam hol találom az edzőm, arra vezettem a fiúkat, akik már mellettem jöttek. Beléptem az olyannyira ismert táncterembe, ahol minden elkezdődött és itt gyakoroltam minden egyes mozdulatot. A szaltót is itt tanultam volna meg, de nem engedték.

-          Jane? – tértem észhez hirtelen az edzőm hangjára, aki hihetetlenkedve közeledett.

-          Igen itt vagyok és.. – megölet, közben pedig belevágott a szavamba.

-          Neked nem Stockholmban van dolgod? A szüleid azt mondták ott maradsz a nyárra.

-          Meglepetés út volt haza, egy rövid látogatás. Szóval szeretnélek bemutatni pár embernek. – vigyorogtam, egyszerűen nem bírtam abbahagyni – Ő itt Eric Saade, aki a táncosi munkát találta nekem és maga is nagyon ügyesen mozog.

Biccentettem a jobb oldalam felé, ők kezet ráztak. Ezek után a két jómadarat is bemutattam, mint Eric nagybecsű táncosait. Ők ragaszkodtak hozzá, hogy mutassak egy kis bemutatót, aztán pedig ők is. Ismét a régi koreográfiát kezdtem el, olyan volt, mint visszatérni egy év után egy lakatlan szigetről, nehéz, de ugyanakkor megnyugtató. Még mindig tudtam a lépéseket, ismereten a zenét, tudtam mi, hogyan is jön egymás után. Mikor befejeztem, még tapsot is kaptam, amire nem számítottam.

-          Aszta! – nézett hatalmas boci tekintettel Edin, Alex csak elismerően bólintott.

-          Nagyon ügyes vagy! – dicsért Eric is, nagyon remélem a bókok közepette nem pirultam el.

-          Akkor lássuk a fiúkat! – nevetett a főnök, van, amikor így hívom. Közben átkarolta a nyakam és a tekintetét a kis tömegre irányította.

Rövid konzultálás után úgy döntöttek, olyan részt választanak, amelyben Eric is rendesen táncol, még a Pop Explosion koncertről. Bele is kezdtek a koreográfiába. Teljesen együtt mozogtak, látszott rajtuk, hogy  jól összeszokott csapat. Fél szemmel a mellettem álló férfire néztem, aki elismerően bólogatott. Innen tudtam, szimpatikusak neki a srácok. A Hotter Than Fire zenéje pedig feldobta az egészet, ez már produkció volt, de hát annak is készült. Mikor befejezték mi is megtapsoltuk őket és végig kellett hallgatniuk a pozitív kritikát.

-          Jane nem tudom, hogy szedted össze ezeket a tehetséges táncosokat, de nagyon jók! Hibátlan volt, minden. Az összhang köztetek mind megvan, tudjátok egymás gondolatait. Ilyenek a jó táncosok. Gratulálok.

Csak úgy áradt rájuk a dicséret, amit ők sem tudtak hirtelen hová tenni.

-          El sem hittem, hogy ilyen embernek mentem neki, csak úgy. Ezért is akartam neked bemutatni őket és kicsit visszajönni.

-          Samet hol hagytad? – kérdezte az edzőm egy kis csend után.

-          Ő most Stockholmban van, mert én is potyautasként kerültem ide. Viszont nagyon üdvözöl! – adtam át a megígért üdvözletet Sam részéről.

Még beszélgettünk egy kicsit a munkámról Svédországban, de el kellett köszönnünk tőle, mivel órája lesz a kezdő csoporttal. Hatalmas öleléssel váltunk el és még sok sikert is kívánt. Alexéktől pedig kézfogással búcsúzott.

-          Örülök, hogy megismerhettelek titeket! Csak így tovább, a határ a csillagos ég. – a második mondatot mindenkinek címezte, mivel gyakran mondogatta ezt. Sokat segített már ezzel.

Mély lélegzetet véve elindultam kifelé a kis társasággal. Ránéztem az órámra és az még csak egy órát mutatott. Aztán a gyomromra hallgattam, ami jelezte, hogy már elmúlott az ebédidő.

-          Mi lenne, ha ennénk valamit? – ajánlottam fel, mire mindenki hálás tekintettel fordult felém.

-          Tudsz valami jó éttermet errefelé? – most komolyan feltette ezt a kérdést Edin? Hogy ne tudnék jó éttermet, amikor itt nőttem fel.

Az utunk egy kis étterembe vezetett, ami nem messze van a Tower-hídtól. Belépve direkt a hatalmas üvegablak melletti asztalt foglaltuk el, mert rá lehetett látni a hídra. Én ültem belül az ablak felé, velem szemben Edin, mellettem Eric és Edin mellet Eric-kel szemben Alex. Kényelmesen elhelyezkedtünk, majd megvártuk, míg a pincér ide ér. Leginkább kifelé bámultunk, hisz én sem minden nap jártam ezen a környéken. Annyira jó picit visszajönni, mert kezdett minden kicsit távolinak tűnni. Viszont már most vágyom vissza a skandináv országba. Nem tudom eldönteni hova is húz jobban a szívem. Mondanám, hogy ide, mert itt születtem és nőttem fel. Viszont Svédország is közel került a szívemhez, sok várost láttam. Mind annyira barátságos, kedves és nagyon szép. Ott van most Samanta is, aki kár, hogy nem lehet itt, de biztosan jól megvan Deniellel és Damonnal. Persze már Molly is kezd hiányozni, akivel nagyon összebarátkoztunk és Colin is. Itt pedig a családom van, akiket nagyon szeretek, nekik az a fontos, hogy boldog legyek és megtaláljam álmaim kulcsát. Követnem és küzdenem kell az álmaimért.