39 fejezet ~ Egy pillanat ami megváltoztat mindent

Sziasztok!
Most örömmel jelentem, hogy nem késtem, valamint az előző kommentekre válaszoltam már.
Mivel most lesz a részben már "valami", ha tetszik iratkozz fel rendszeres olvasónak, vagy esetleg hagyd itt hozzászólás formájában a véleményed. Tényleg örülnék sok kominak.:)
Olvassatok, nyugodtan, befejeztem.:)
Kellemes olvasást!
Bonie ♥

Green Light

/Molly/

Ma egész nap mosolyogtam, le sem tagadhattam volna a boldogságomat. Amint kitettem a lábam az ágyból, siettem is a fürdőbe. Aztán felvettem egy rövid farmert, hozzá egy csillámló fekete felsőt, az egészet pedig megkoronáztam a kedvenc nyakláncommal és karkötőmmel. Feltettem az arcomra kevéske sminket, belepattantam a világos magassarkúmba és késznek nyilvánítottam magam a mai napra. Az órámra néztem, ami fél tizenegyet mutatott, lassan elindultam lefelé, hisz délig elígérkeztem Samantáékhoz. Miért is vagyok ennyire feldobva? Hiszen csak egy kerek szám lett az életkorom. Talán elég ennyi is. Beszálltam az autóba és elhajtottam az ismerős hotel elé. Kíváncsi voltam miért is hívtak, őszintén kicsit átlátszó, hogy a szülinapom miatt vagyok most itt. Nem kell nekem semmit adniuk, elég, ha itt vannak nekem.
Végre felértem az ajtajuk elé, már kíváncsian kopogtam be. Pár pillanat után Sam kinyitotta az ajtót és beljebb engedett. Azonnal szembe találtam magamat Daniellel, Colinnal és Nicole-al. Hatalmas sunyi vigyor terült el mindegyikük arcán, én pedig köszöntem nekik. Szinte egyszerre érkeztek a válaszok, aztán Sam is csatlakozott hozzájuk. Majd Daniel kiszaladt egy pillanatra, majd visszatért egy kisebb tortácskával. Csokival bevont, lilás marcipán virággal és tejszínhabbal díszített sütemény láttán összefutott a nyál a számban.

-          Boldog szülinapot! – kiabálták mind egyszerre, én pedig elérzékenyülve köszöngettem meg.

-          Van ám még itt valami. – tette le a tortát az asztalra Dani, fejét Sam felé biccentve, aztán a tekintettem rá emeltem.

-          Nos igen, van itt még valami. – vigyorgott sejtelmesen – Ezt mindannyiunktól kapod és persze Jane-től is.

Mindenki engem fürkészett miközben átnyújtott nekem egy kis becsomagolt ajándékot. Még mindig vigyorogva, boldog szívvel nyitottam ki a dobozt. Érdeklődve néztem a DVD-t, majd kérdőn néztem a többiekre.

-          Mi lenne, ha felvágnánk ezt a nagyon jól kinéző tortát és megnéznénk, hogy mi is van rajta, mert már nagyon érdekel. – ajánlottam fel, így mindenki belement és Samanta már hozta is a tányérokat és villákat a konyhából. Colin betette a lejátszóba a kis ajándékom, én pedig kíváncsian helyet foglaltam a többiek kíséretében a kanapén. 

Mindenki a kezében a saját szeletével meredt a tv képernyőjére, amin megjelent...Megjelentek mindannyian egy szökőkút előtt, amit azonnal meg is ismertem, hisz az egyik turnéállomásnál volt. Majd szó szerint ezt mondták: 

"Szia Molly! Szeretnénk ezzel a videóval még boldogabb napot szerezni neked. Valamint nagyon boldog huszadik szülinapot kívánni!" 

Aztán megjelent az első turnéállomásról egy kis összevágott részlet, valamint utána az ottani rajongóim üzenete és jókívánságai. Ez mindegyiknél ugyan így volt, én meg csak próbáltam tartani magam, nem akartam elbőgni magam. A végén mind egy-egy üzenetet mondanak, majd még egyszer boldog szülinapot kívánnak.

-          Srácok, ez annyira…nem is tudok megszólalni. Nagyon aranyos! Köszönöm szépen. – pislogtam és mindenkit átöleltem.

Később ismét a kocsiban ültem, a szüleimhez és a testvéreimhez indultam ünnepelni. Amint kiszállni készültem a házunk előtt, megrezzent a telefonom és egyszerre három üzenetet is kaptam. Az első Jane-től jött 

"Nagyon boldog szülinapot kívánok! Remélem már megkaptad az ajándékot.;) " 

Aztán Alex is írt, na meg persze Eric.

/Eric/

Az étterem asztalánál ülve a telefonunkon pötyögtünk SMS-t Molly szülinapjára. Már mind végeztünk az ebéddel, szóval miután befejeztem az üzenet elküldését, felnéztem. Alex és Edin kérdőn nézett felém, majd alig láthatóan megrántottam a vállam.

-          Elsétálunk a Tower-híd felé? – előzött meg ezzel Jane, mert pont azt akartam kérdezni, mi is legyen. Én azonnal bólintottam.

-          Szerintem arra még elsétálunk, aztán megkeressük Tomast és egyeztetünk a hangpróbáról és táncpróbáról. – magyarázta inkább Jane felé Alex, Edin pedig bólogatott.

-          Ahogy gondoljátok. – mosolyodott el a mellettem ülő lány, aztán már állt is fel az asztaltól.

Lassan kisétáltunk a barátságos kis étteremből, egyenesen a napsütésbe, ugyanis idő közben szikrázó nyári idő lett. Átmentünk az t túloldalára, aztán már csak pár méter választott el a hídtól. Tényleg csodálatos kilátás nyílt a folyóra, a híd tetejéről. Olyan szabadságot és határtalan boldogságot éreztem ott fent, ugyanakkor kicsit féltem is. Jane mint mindig most is előkapta a fényképezőgépét (elárulom az étteremben, a rádió épületében és még tegnap a repülőn is készített képeket). Pár közös kép után a tájat kezdte fotózni.
A fiúk felénk fordultak és ekkor Jane el is tette a gépét.

-          Mi megyünk, nekünk még gyakorolni kell. Most jó Ericnek, mert ez alakalommal neki nem muszáj táncolnia. – vigyorgott Edin megjátszott sértődöttséggel felém.

Jane felnevetett, aztán lekísértük a fiúkat. Valahogy egyszerűbb volt lefelé menni, mint felfelé, bár olykor megszédültem. Kicsit megörültem, mikor ismét talajt éreztem a lábam alatt, de bármikor visszamennék. Fogtunk nekik egy taxit és elmondták a hotel nevét, ahol megszálltunk, azaz ők megszálltak. Eltűntek az utolsó kanyarban, mi pedig itt maradtunk a híd melletti kis utcában. Én belenyúltam a zsebembe és mosolyogva vettem ki az együtt vett napszemüveget, amit aztán rögtön fel is tettem. Jane követte a mozdulatokat a szemével, majd gondolt egyet és ő is a táskájában kutatott. Majd ő is előrántotta a saját szemüvegét, amit én választottam neki. Összenevettünk, én pedig közben végignéztem rajta. Rövid fekete nadrágban volt, egy fehér áttetsző felső alatt egy lila trikót viselt és a lila keretes napszemüveg teljesen beleillett az összeállításba. Majd megindultunk London utcáinak. Egészen este hatig sétáltunk a főváros főutcáin, meg nézve néhány boltot.

-          Hogy érzed magad itt Londonban? – méregetett, miközben egy kirakatot nézegettünk. Az ég lassan szürkülni kezdett, a nap egyre lejjebb ereszkedett.

-          Nagyon szép, nagyon tetszik és kedvesek az emberel, legalábbis akikkel találkoztam. Nekem nagyon tetszik. – vigyorogtam, aztán el is haladtunk a kirakat mellől.

-          Igyekeztem kicsit körbevezetni téged, mint ahogy te tetted Stockholmban a találkozásunkkor. – magyarázta nézelődés közben, én pedig őt figyeltem.

-          Ha már itt tartunk, neked mi volt a véleményed Stockholmról? – futott át hirtelen az agyamon, aztán ő is felém kapta a fejét mosolyogva.

-          Csodálatos, ugyanúgy kedves emberekkel, szerintem kedvesebbek, mint itt. Nagyon szívesen visszamegyek! Imádom. – hadarta egy levegővel.

Hirtelen a fagyizó mellett elhaladva, megláttam két embert kijönni kezében egy-egy shake-kel. A nyál összefutott a számban, meg amúgy is kezdtem szomjas lenni, szóval habozás nélkül rákérdeztem.

-          Mit szólnál egy shake-hez? – megfordult és mikor visszafordult az arcában a hajával bólintott egyet.

Az utunk azonnal befelé vezetett és én kértem egy banános, ő pedig egy epres shake-et. pár perc várakozás után a kezünkben is foghattuk a gyümölcsös csodákat és a szívószállal bele kóstoltunk. Szörnyen finom volt, de mindkettőnknek meg kellett ízlelnie a másikét is, így megkínáltuk egymást.

Amikor visszaértünk Jane-ékhez, váltottunk pár szót az anyukájával, hogy is sikerült a mai nap. Majd felmentünk, de nekem eszembe jutott, hogy még nem is láttam Jane szobáját és ezt szóvá is tettem.

-          Tudod mit nem láttam még Londonból? – fürkésztem visszafojtott nevetéssel a barna haj lányt.

-          Mit? – mosolygott halványan, el sem tudta képzelni miről beszélek.

-          Hát a szobád! Had nézzem meg. – kezdtem megjátszva nyafogni.

Erre ő elröhögte magát és azonnal a szobája felé vette az irányt. Megállt az ajtóban és kitárta előttem.

-          Fáradj be!

Belestem, hogy nem esz-e meg semmi, majd beléptem a szobába. A színe nagyon szép volt, ilyen halvány narancssárga, ha hasonlítani kellene valamihez, akkor mindenképp a barackhoz. Jobb oldalon az ablak mellett volt az ágya, hófehér huzattal. Szinte mellette az ablak előtt egy íróasztal, felette pedig rengeteg kép lógott egy színes madzagról. Odaléptem és megnézegettem őket, ezek saját készítésű képek voltak. Tudom, hogy imád fotózni, egytől egyig mind gyönyörű.

-          Nagyon szépek ezek a képek, elképzelhető, hogy a maiak is felkerülnek? – kérdeztem hátrafordulva, miközben a polcokhoz léptem és arra is körbenéztem.

-          El. Gyere nézzük meg őket. – ajánlotta fel.

Leültünk az ágyára és megnéztük a képeket, néhány borzalmas fej után jókat nevettünk. Jane letette a gépet az asztal szélére, az ajtóban pedig megjelent az öccse.

-          Rajta vannak a Svédországi képeid is? – bökött a fényképező felé.

-          Igen.

-          Akkor had nézzem meg! – sietett felénk Brian.

-          Most nem öcsi. – vigyorgott Jane és felemelte a gépet az öccse elől.

-          Ez nem ér!! – kiabálta majd egy ötlet folytán felém fordult normális hangerővel – Mindig ő az erősebb, de most segíthetnél nekem. Csikizzük meg, addig elveszem a fényképezőt.

Jane re néztem, miközben gondolkoztam. Hirtelen elvigyorodtam és bólintottam, aztán már mindketten a lány felé közelítettünk. Ő is nevetett, de próbált védekezni a támadásunk elől. Sajnos elég csikladósnak tűnt, de mivel én is az vagyok egy darabig ezzel elvoltunk. Jane kérte, hogy hagyjuk abba, de nekünk már eszünk ágában sem volt. Kisgyereknek éreztem magam, nagyon élveztem. Egyszer csak Brian felpattant és kezében a fényképezővel kirohant. Miután egy "ellenséggel" kevesebb lett, már könnyebben visszavágott. Mivel engem is már nagyon csiklandozott befejeztem és ő is abba hagyta.
 

Szapora lélegzetvétellel bámultunk egymásra az összegyűrt takaró tetején. Csak néztem a gyönyörű kékes szempárba. A szívem kezdett hevesen dobogni, mint már rég nem. Az arcom egyre közelebb éreztem az övéhez, végül már a homlokunk is összeért. Pislogtam egyet, majd lassan az ajkához érintettem a sajátom. Ha lehetséges, a szívem még gyorsabban vert, a boldogság meg átjárt, mert Jane nem húzódott el.

/Jane/

Kellemes érzés járt át, amíg Eric és én csókban forrottunk össze. Lassan az arcomra emelte a kezét, így végigsimítva azt. Csodálkozom magamon, mert viszonoztam ezt a csókot, nem húzódtam el. A szívem hevesen jelzett, az fejemben pedig minden összezavarodott. Végül lassan elhúzódtunk egymástól. Én a falnak dőlve bámultam a plafont, ő pedig a karján támaszkodott és engem fürkészett a mélybarna szemeivel.
Egyszer csak visszafutott az öcsém és a kezembe nyomta a gépet, majd vigyorogva közölte:

-          Nagyon szép képek. Nem tudom miért nem mutattad meg.

-          Gondoltam kicsit később rákötöm a tv-re és akkor mind megnézzük. – vigyorodtam el és összekócoltam a haját.

-          Értem, hát már mindegy. – vihogott és elindult a szobájába – Eric jössz játszani?

-          Köszi Brian, de most nem. – rázta meg a fejét kedvesen.

Ezután beállt egy kis csend, de nem éreztem kínosnak, sokkal inkább a gondolatainkba merültünk. Vacsora után mindketten a saját szobánkba mentünk. Becsuktam magam mögött az ajtót és pislogva nekidőltem a falnak. Mit műveltünk?