2012. június 23., szombat

16. fejezet ~ A turné első napja - I. rész Beszéljünk

Látom tetszett az előző rész, ennek nagyon örülök.:) Főleg, hogy megdőlt a hozzászólás rekord ötre.:) Köszönöm, ez nélkületek nem sikerült volna. ♥♥♥
Most itt vagyok a következő résszel, remélem ez is annyira elnyeri majd a tetszéseteket mint az előzők. Lesz benne egy fordulat, de majd meglátjátok.:)
Jó olvasást kívánok!:)
Bonie.



 
Az előző nap is remekül telt. Colinnal tánc után együtt voltunk és megnéztünk nálunk egy filmet. Samanta a városban volt Daniellel, így nem zavartuk a másikat.
A film alatt többet néztük egymást, mint a képernyőt, de látszólag egyikünket sem zavarta. A film vége felé átkarolt, mikor észrevettem, nekidőltem a vállának. Annyira jó érzés volt, mivel nem volt még igazán tapasztalatom ilyen dolgokban. A film végét követően el kellett mennie, mert sok dolga volt, de előtte azért elköszönt. De még hogy…
Az ajtóban átölelt, mert kikísértem és megcsókolt. Lassan felnézetem gyönyörű zöld szemeibe és mosolyogtam, ahogy ő is tette. Igaz ez nem egy mindent elsöprő csók volt, de azért mégiscsak az első. Miután elment én percekig álltam az ajtó előtt és igazából csak néztem ki a fejemből. Végül összeszedtem magam és ment tovább a nap.


Másnap elég későn ébredtem, így gyorsan megreggeliztem. Sam már pakolta össze a fellépőruháját, mert ötre le kellett érni egy közeli svéd városba, Örebroba. Már most görcsben volt mindkettőnk gyomra, mi lesz még az úton odafelé. Jaj.
Gyorsan én is összepakoltam és úgy döntöttem bekapcsolom kicsit a gépen, hisz pár napja nem néztem az üzeneteimet. Mikor felléptem legelőször a táncoktatóm levelét véltem felfedezni. Sok szerencsét kívánt estére, bár nem tudom, hogy honnan is tudja. Biztos a szüleim árulkodtak.
Apropó a szüleim, tőlük érkezett a következő levél. Gyorsan kibontottam, mert már nagyon hiányoztak. Amíg megnyílt az üzenet egy örökkévalóságnak tűnt. Aztán elolvastam:

Szia kicsim!

Nagyon hiányzol nekünk itthon, reméljük jól érzed magad és elégedett vagy Svédországgal.
Bárcsak láthatnánk élőben a fellépésetek a koncerten, kíváncsiak vagyunk a barátaitokra is, akik munkát adtak. De ne csüggedj megnézünk, mert az öcséd talált a neten egy oldalt, ami közvetíti a koncertet élőben. Kíváncsian várjuk már. Biztosan ügyes leszel!
Brian egyfolytában azzal nyaggat, hogy kíváncsi az ajándékra. Írtad, hogy megvan, de nem jöttél haza, így nem kapta meg. Mi lesz vele? Már kikészít bennünket.:)
Csak így tovább, kövesd az álmaid! Hiányzol.

Brian, Anya és Apa

Már teljesen elérzékenyülve olvastam a levelet. Megnéznek, ez annyira jól esik, már szipogni kezdtem, de aztán a szipogás abba is maradt. Elértem a következő sorhoz, ami az öcsém ajándékával kapcsolatos és önkéntelenül is a homlokomra csaptam. Teljesen elfelejtettem! Ott hever a csomag a szekrény polcán.
Egy percig gondolkoztam és utána felkaptam a fejem és a szekrény elé siettem, előhúztam az összeállított ajándékcsomagot. Meg van a megoldás, elküldöm postán!
Elgondolkoztam, hogy nem tudom merre van posta a környéken, így egy internetes térképet használva kerestem egyet a közelben. Felírtam a címet és átöltöztem, hogy visszafelé már készen álljak az indulásra.
-          Figyelj Sam. Elrohanok a postára, nemsoká itt vagyok, feladnom Brian ajándékát. – szóltam neki, amíg felvettem a cipőm.
-          Most? Mindjárt itt vannak a többiek a turnébusszal.
-          Igen! Sietek. – válaszoltam és már nyitottam is az ajtót.
 Negyed órával később még mindig körbe-körbe jártam, én kis naiv, úgy gondoltam hamar odaérek. Sajnos nem, így segítséget kell kérnem.

/Samanta/

Hát ezt nem hiszem el, már lassan egy órája elment. Már tényleg bármelyik másodpercben beállíthatnak. Felálltam a kanapéról és fel-alá járkáltam körülbelül tíz percen keresztül. Kopogást hallottam, így még idegesebb lettem. Ajtót nyitottam és Molly lépett be rajta széles vigyorral.
-          Indulhatunk?
-          Jane még nincs itthon… - magyaráztam már szinte alig halhatóan.
-          Hogy-hogy? – állt meg benne is az ütő, talán a halkságom miatt.
-          Elment feladni az öccse ajándékát, de ez már lassan másfél órája volt.
-          De hát három utcával arrább van a posta. – nézett meglepődve a lány.
-          Lehet nem talált oda. Felhívom! – jött hirtelen egy ötlet.
Közben lépéseket hallottunk közeledni, Eric volt az és vidáman kérdezte:
-          Nem jöttök? Segítsek cipekedni?
Molly csendre intette, ami látszólag nagyon meglepte. Majd meghallott egy telefoncsörgést és a hang irányába mutatott.
-          Ez Jane telefonja. – állapítottam meg.
-          Mi történt? – értetlenkedett Eric.
Molly gyorsan vázolta a helyzetet és utána felém fordulva kérdezte:
-          Most hol keressük?
-          Menjetek le Örebroba a csapattal! – kezdte Eric – Megkeresem és lemegyünk. Fogjátok a cuccait.
Bólintottunk és elindultunk lefelé az emeletről. Kicsit megnyugodtam, mert Eric ismeri a várost, biztos megtalálja.
Mikor leértünk a buszhoz és beszálltunk Mollyval, mindenki kérdőn nézett felénk, főleg Colin. Nekik is elmondtuk a szitut. Ám Jane barátja nem igazán örült neki, hogy Eric keresi meg. De végül belenyugodott.

/Eric/

A posta előtt álltam meg az autóval. Szinte berontottam az épületbe, de azonnal láttam, hogy nincs ott. Megkérdeztem a nőt az ablaknál, hogy látta-e. Azt mondta, hogy a lány akit ő látott fél órával ezelőtt adott fel egy csomagot Londonba. Megköszöntem és kijöttem.
Most hol keressem? Miért pont most kellett eltűnnie? És végkép miért vállalkoztam én a megkeresésére? Nem, nem lehet igaza Alex-nak. Nem ezzel kellene most törődnöm, inkább megnézem visszament-e a hotelba.

Visszafelé menet a szállásuk alatt két utcával találtam meg. Gyorsan kiszálltam az autóból, de nem vett észre, mert sietett és nagy léptekkel lehagyott.
-          Jane! Várj! –siettem utána, közben megfordult és megállt.
-          Hát te? – nézett meglepve.
-          Téged kereslek. A többiek már elmentek. – magyaráztam neki a tényeket.
-          Mi? Már ennyi lenne az idő? – nézett ledöbbenve.
-          Igen. Gyere, ugorj be, majd a kocsiban megbeszéljük.
Mindent elmondtam neki és látszólag hibásnak érezte magát. Igyekeztem megnyugtatni, de igazán majd csak a többiek tudják, ha leértünk Örebroba. Még három óra utazás vár ránk.

Egy ideig szótlanul ültünk egymás mellett, csak az utat figyeltük, Jane csak az ablakkal szembe meredt. Később szinte már kényszerített egy érzés, hogy megszólaljak.
-          És sikerült feladni az öcsédnek az ajándékát? – néztem érdeklődve, bár a tudtam, hogy igen.
-          Aha. És még egyszer köszönöm a segítséged, nélküled még mindig nem tudnék választani. – magyarázta mosolygósan a jókedvtől.
-          Örülök neki, ha segíthettem. Feltehetek egy személyes kérdést? Persze barátilag. – kérdőn ugyan, de érdeklődve meredt felém – Tényleg összejöttetek Colinnal?
-          Miért? – válaszolt kérdéssel a kérdésemre meglepetten. Szerintem nem tudta miért is kérdezem, de ez még oké, viszont én sem tudtam…
-          Hát csak Molly megemlítette és nem is tudtam. – próbáltam kimagyarázni.
-          Igen. Együtt vagyunk, de ez még nagyon az elején van. – mosolyodott vissza.
Ott abban a percben görcsbe rándult a gyomrom és szörnyen ideges lettem. Most komoly? Nem lehet igaza Alex-nak! Boldog vagyok Mollyval, nem érdekel úgy Jane! Terelni próbáltam a gondolataim, de nem igazán sikerült.
-          Értem az jó… - magyaráztam egykedvűen, hogy ne maradjak szótlanul, de nem bírtam tovább és kijött belőlem a véleményem – Ne haragudj, hogy ezt mondom, de szerintem egyáltalán nem illik hozzád.
-          Tessék? – fordult hirtelen felém és ledöbbenve, falfehéren várta a válaszom.
-          Ez csak a véleményem. – magyaráztam ki magam.
-          Eric, ebbe kérlek ne szólj bele. – mondta kicsit idegesen.
-          Ez a véleményem és nem fogom visszavonni! – tartottam ki az érvem mellett összeráncolt szemöldökkel.
-          Nagyon bírlak Eric, remek barát vagy, sőt…Azzal, hogy munkát adtál nekünk, szinte még ismeretlenként, az egyik legjobb dolog volt, de ez nem jogosít fel, hogy beleszólj az életem többi részébe. – érvelt ellenem, csak úgy szikrázott felém a szeme, szenvedélyesen, ugyanakkor volt benne valami nyugalom is.

Teljesen megbabonázott, alig bírtam az útra figyelni, mert lefoglaltak a méreg vágyától égő szemei. Most már magam előtt sem tudtam tagadni, amit a haverom szinte rögtön észrevett. De több időm nem maradt erről gondolkozni, mert ismételten Jane hangját hallottam.
-          Miért is vagy ennyire ez ellen?
-          Mert…mert...Egyszerűen nem bírom, utálom. – mondtam csak ezt, de belül más válaszra gondoltam. Tudtam, hogy ezzel a válasszal nem elégítem ki a kíváncsiságát és megharagszik rám.
-          Te dolgod…De nem hiszem el, hogy csak így szimplán utálod. – elemzett egy kicsit mérgesen.
-          Meg van rá az okom! – böktem oda már én is idegesen, nem véletlenül.
-          De mi Eric?
-          Csak az, hogy te…Mindegy, felejtsük el amit mondtam!
-          Én nem tudom… - mondta szomorúan és visszafordult az ablakhoz, én pedig koncentráltam a vezetésre.

6 megjegyzés:

  1. Szia !! Imádlak *-* Jujjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj ezek a részek egyre jobban tetszenek*-* egyszerűen imádtam :D Eric milyen cuki ha féltékeny de mondjuk kíváncsi lettem volna egy Jane szemszögre hogy mit gondol mit érez stb.. :) úgy értem Eric viselkedése kapcsán :D nagyon várom mi lesz még itt nagyon izgulok:D most szebbé tetted a napom eskü :)))) puszii

    VálaszTörlés
  2. Úristen ez nagyon jó lett..*-* kíváncsi vagyok mi sül ki ebből :D erik tényleg olyan cuki ahw....*-* siess már alig varom a következő részt :D

    VálaszTörlés
  3. Szia :D
    Egyik szemem sír :'( a másik nevet :)
    Sír, mert sajnálom Mollyt és nevet mert Eric rájött hogy igaza van Alexnek :)
    Annyira biztos voltam benne hogy el fog tévedni!
    Eric meg persze hogy felajánlotta hogy megkeresi :D Édes ahogyan féltékeny "utálom" persze hogy utálja XD
    De jajjj szegény Molly :( Azért remélem ha ezt megtudja nem utálja meg Jane-t!
    Várom a folytatást..
    Puszi Jenni

    VálaszTörlés
  4. Sziaaa :)
    Megint késtem egy kicsit, sajnálom :/
    Eric viselkedése meglepett :O Azt hittem kicsit később ad igazat Alexnek és veszekedik magával egy sort, de elég nyíltan felvállalta hogy nem tetszik neki ez a Colin gyerek....
    Azon gondolkodtam ehhez már csak az kell hogy lerobbanjon a kocsi és ott ragadjanak valahol XD De azt azért még sem mert a koncertre oda kell érni!
    Nagyon jó hogy hírt kapott a családjáról :)
    Várom a koncertet már nagyon :) Kíváncsi vagyok azt hogyan fogod megírni, és arra is hogy Jane-ben most milyen gondolatok kavarognak!
    Várooom :D
    Pusziii Roxiii

    VálaszTörlés
  5. Szia Roxii:)
    Hat eléggé úgy néz ki, hogy szakítás lesz...aminek nem annyira örülök mert imádom Mollyt és Ericet együtt :) de azért várom a folytatást, hogyan szakítanak..meg hasonlók..a koncertre is kiváncsi vagyok :)
    Íyg tovább..;)
    ügyi vagy <3 :)

    VálaszTörlés
  6. @Dórii: Én is imádlak.:D Ezek a hozzászólások, idézem:OOOOOoooooooo te jóságos szent ég !!!XD IMÁÁÁÁÁDTAMMM és Jujjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj ezek a részek egyre jobban tetszenek. Ha tudnád mennyire jólesik.:)♥ Egyébként lesz Jane szemszög. :) Remélem a következő rész is feldobja a napod.;)

    @Rebii: Köszönöm.:) Csak annyit tudok mondani, hogy meglátod.;) Igyekszem hamar feltenni.:)

    @Jenni: Persze, ne a legjobb Mollyt és Ericet szétszedni...de Ericnek azért már ideje volt rájönnie.:D
    Kellett valami kalamajka, ami kapcsán Eric felajánlhatja a segítségét.:) Mollyt sem kell sajnálni, talpraesett lány...;)

    @Roxiii: Semmi baj a késésért.:) Igen felvállalta, mert szerintem ilyen a természete, kimondja amit gondol. Viszont azért mindent nem mondhat ki.:P
    Ez a kocsilerobbanós dolog eszembe sem jutott xD...jól hangzik :D
    Meglesznek a következő részben amit gondolsz, azaz Jane gondolatai és a koncert is ;)

    @Niki: Hát igen...de mint már mondtam Janni-nek, Molly talpraesett lány.;) A koncertre már nem kell sokat várni :)
    Köszönöm igyekszem, így folytatni, de nem is így, hanem fejlődni.:)♥

    VálaszTörlés